Egyéb

Nőtt a kiskereskedelmi forgalom az EU-ban és az euróövezetben

Az euróövezetben és az Európai Unió egészében is 0,3 százalékkal bővült a kiskereskedelmi forgalom márciusban az előző hónaphoz képest, az egy évvel korábbival összevetve pedig az eurózónában 0,9, az unió...

Tovább olvasom

Szakmai képzés a trafikosoknak

Országos szakmai képzés indult az ND Zrt, a NAV, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság és a Magyar Dohány Kiskereskedők Egyesületének együttműködésével a Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében. A dohányáru-kiskereskedelmi jogosultság koncessziós szerződéssel...

Tovább olvasom

Felértékelődik az agrárinnováció szerepe

A jövőben egyre inkább felértékelődik az agráriumban megvalósuló innováció szerepe, és ehhez az Európai Unió forrásokat is biztosít a 2014-2020-as időszakban – hangsúlyozta Tóth Katalin, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) parlamenti,...

Tovább olvasom

1,1 milliárd forint tejtámogatást osztott ki az MVH

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal május első napjaiban elindította az átmeneti nemzeti tejtámogatás végkifizetését. A jogcím keretében közel 1500 ügyfél több mint 1,1 milliárdos támogatásban részesül. Az átmeneti nemzeti tejtámogatás...

Tovább olvasom

Gasztroangyal hétvégét rendeznek a Millenárison

A Gasztroangyal című népszerű televíziós műsorban szerepelt magyar gazdák, termelők, borászok és vendéglősök gyűlnek össze a fővárosban, hogy egy helyen mutassák be a magyar vidék gasztronómiai értékeit a Magyarország finom...

Tovább olvasom

Csaknem tízezer céget hozott az első negyedév

Idén március 31-ig 9689 társas vállalkozás kezdte meg a működését Magyarországon – derül ki a Wolters Kluwer Kft. és a Napi.hu által üzemeltetett Céginfo.hu adataiból. Ez több mint 16 százalékos...

Tovább olvasom

Magazin: Még simább bőr nyárra (1. rész)

A meleg hónapok, libbenő szoknyák, bikiniszezon nagyon kedvez a szőrtelenítési kategória termékeinek, legyen szó krémekről, habokról, gyantákról, borotvákról vagy elektromos készülékekről. A gyártók a májustól augusztusig tartó szezonra időzítik újdonságaik...

Tovább olvasom

Biztonságos napozás UV-védelemmel

A napfény biztonságos élvezetéhez számos készítmény járul hozzá, köztük hazánkban legkeresettebbek a szórófejes kiszerelésű naptejek. Az arc védelme és a gyermekek érzékeny bőrének kezelése mellett sportoláshoz vagy szoláriumozáshoz is kínálnak...

Tovább olvasom

Dinamikusan nő az OTC-készítmények kiskereskedelmi forgalma

A recept nélkül kapható gyógyszerekből és gyógyhatású készítményekből (OTC) 11 százalékkal, mintegy 147 milliárd forintra nőtt a kiskereskedelem (patikák és patikán kívüli forgalom) bevétele tavaly, az előző évhez képest. Többek...

Tovább olvasom

GKI: nagyrészt átmeneti tényezőknek köszönhetők az év eleji kedvező adatok

A GKI Gazdaságkutató Zrt. szerint az év eleji kedvező növekedési és inflációs adatok nagyrészt átmeneti tényezőknek köszönhetők, ugyanakkor az év egészében a gazdasági növekedés valamivel dinamikusabb, az áremelkedés alacsonyabb lehet...

Tovább olvasom

KSH: tovább nőtt a külkereskedelmi többlet

Az év első két hónapjában 3,9 százalékkal nőtt az export és 1,6 százalékkal az import a múlt év azonos időszakához képest, a külkereskedelmi mérlegtöbblet 321 millió euróval 1,242 milliárd euróra...

Tovább olvasom

Élelmiszeráremelkedést hozhat az El Niño

Kétharmados eséllyel jelentkezhet idén az El Niño nevű éghajlati jelenség, mely komoly emelkedést okozhat az élelmiszerárakban – írja a tozsdeforum.hu. Az El Niño 2-7 évente ciklikusan jelentkezik, ilyenkor a Csendes-óceán...

Tovább olvasom

Összetevő-forradalom a tusfürdők között

A melegedő idő egyre több szabadtéri tevékenységre, kirándulásra, sportra, kertészkedésre, sétára, szórakozásra nyújt lehetőséget, ami előtt és után is jólesik a kiadós zuhanyozás. A forgalmazók új kiszerelésekkel, illatokkal, összetevő-variánsokkal készülnek...

Tovább olvasom

Csehország a IV. Budavári Sörfesztivál vendége

A magyar sörgyárak és kisüzemi sörfőzdék nedűi mellett prágai hangulattal, Magyarországon elérhetetlen cseh sörökkel és extrém sörkülönlegességekkel várja vendégeit június 12. és 15. között a IV. Budavári Sörfesztivál, amelynek vendég...

Tovább olvasom

Media Hungary 2014: Van élet a felhőn kívül?

A digitális eszközök és médiatechnológiák robbanása gyökeresen változtatja meg eddigi életünket. Míg a hagyományos televíziózás és a nyomtatott sajtó a helyét keresi az új világban vagy éppenséggel a túlélésért küzd,...

Tovább olvasom

A rozé- és borkedvelőket várja a Rosalia borünnep

Széles borkínálattal, rozékkal, habzó borokkal, pezsgővel, színes gasztronómiai és zenei kínálattal, szakmai előadással és mustrával várja vendégeit a Rosalia rozé és pezsgő kert május 9. és 11. között a fővárosban....

Tovább olvasom

Bővült a piac értékben és mennyiségben is

A tusfürdő beletartozik a Nielsen által mért 70 háztartási vegyi áru és kozmetikum között a tíz legnagyobb forgalmú kategóriába. Bolti eladása 13 milliárd forint felett mozgott 2013. március–2014. február és...

Tovább olvasom

Elsőként használ növényi alapanyagból készült műanyagot kartondobozaihoz a Tetra Pak®

A csomagolóanyag-iparágban elsőként használ növényi alapanyagból készült műanyagot italos-kartondobozai gyártásához a Tetra Pak®. A világ vezető élelmiszer-ipari feldolgozó és csomagolási megoldásokat gyártó vállalata bejelentette, hogy mostantól a brazil piacra gyártott...

Tovább olvasom

Berettyóújfalun újraindult a tejporgyártás

Az idén még Németországból származó sűrített tejből állítják elő a tejport, de a tulajdonosok üzleti terve szerint 2015-ben ismét beindítják a nyerstej-felvásárlást a berettyóújfalui, egykor szebb napokat látott létesítményben. Az...

Tovább olvasom

Az Alpha-Vet új termékei csökkentik a környezeti terhelést

Az Alpha-Vet Állatgyógyászati Kft. 262,7 millió forint támogatást nyert a „Piacorientált kutatás-fejlesztési tevékenység támogatása” programban az Új Széchenyi Terv keretében. A 386,3 millió forint összköltségvetésű beruházásban piacképes makro- és mikroelem-tartalmú...

Tovább olvasom

Út szélén is behajtja az adót a NAV

Kamionokat, kocsikat, árukészletet, de sütőipari gépeket és kocsmai bútorokat is lefoglaltak adótartozóktól a közúti és más helyszíni ellenőrzéseken a pénzügyőrök március–április folyamán. Az adóhatóságnak év eleje óta van lehetősége arra,...

Tovább olvasom

Van okunk bizakodni

– Az újautó-piacon a céges flottákhoz szereznek be jellemzően autókat, de míg eddig az arány 75-25 százalékos megoszlást mutatott a céges és magánvásárlások tekintetében, tavaly 70-30 százalékra tolódott el ez...

Tovább olvasom

Hitelből növekedik az autópiac

Jobb évet zártak 2013-ban a haszongépjárművek kereskedői, mint egy évvel ezelőtt, minden kategóriában nőttek az eladások. A növekedést az alacsony kamatozású autóvásárlásra is fordítható hitel eredményezte. Az autókban egyre több...

Tovább olvasom

Egymilliárdos bevételt hozhatnak a trafikok

Közel egymilliárd forint éves bevételt hozhatnak a trafikok az NDN Zrt.-nek, ha a most koncessziót nyert üzemeltetők is megkezdik működésüket. Az új trafikok többsége faluban nyílik, így 100 ezer forint...

Tovább olvasom

GKI: Tovább javuló fogyasztói, változatlan üzleti várakozások

Idén az I. negyedévben lefékeződött a GKI-Erste konjunktúra-index (szezonális hatásoktól megtisztított) értékének tavalyi szárnyalása. A GKI (www.gki.hu) által, az EU támogatásával végzett felmérés szerint márciusban a fogyasztói várakozások a februári...

Tovább olvasom

„Trafik – kilátással?”

A piac két nagy szereplője között eldőlni látszó verseny, stagnáló piac, és változatlan fogyasztói trendek jellemezték a dohányipar és kiskereskedelem első negyedévét. A kiskereskedők jelentős hányada továbbra is bajban van....

Tovább olvasom

Nielsen: 2010 óta nem állt ilyen magasan a fogyasztói bizalmi index

Magyarországon a legutóbbi időszak rekord szintjét érte el a Nielsen fogyasztói bizalmi indexe. Az idei első negyedévi felmérés során ugyanis hazánkban újabb három ponttal emelkedett a mutató a negyedik negyedévhez...

Tovább olvasom

Javuló eredmények a tavaszi szezonális ellenőrzésen

Csaknem 3 000 ellenőrzés, 16 000 megvizsgált hazai és külföldi élelmiszer tétel és összesen mintegy 12 500 000 Ft bírság a tavaszi szezonális ellenőrzés fő számai. A Húsvétot megelőző két...

Tovább olvasom

Magyarországon évi 22-25 ezer tonna mézet termelnek

Magyarországon átlagosan 22-25 ezer tonna mézet termelnek évente – közölte Mészáros József, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) ügyvezetője szerdán az MTI-vel. A Méhek Napja április 30-a, amiről az OMME...

Tovább olvasom

Magazin: Saját márkás termékek: változnak a stratégiák, bővül a piac

A saját márkás termékek a fejlett országok piacán a vásárlók többségének a kosarában helyet kapnak. Az Euromonitor Globális Fogyasztói Trend felmérésének 2013-as kiadásából kiderül, hogy a megkérdezettek 89 százaléka rendszeresen...

Tovább olvasom
Oldal