Nagyüzem a konyhákban

Szerző: Szalai László Dátum: 2020. 10. 14. 08:14

Maradj otthon! – hangzott a kérés márciustól a lakossághoz. Süss-főzz többet! – ezt ugyan nem kérte senki, mégis, logikus következményeként a tartós otthonlétnek, egyre többen, egyre bátrabban, egyre sűrűbben kísérleteztek a konyhákban. Kedvező helyzetből várhatják tehát a fűszerek, aromák sütési adalékok, kellékek forgalmazói az év végi szezont, amelyre jelentős innovációkkal készülnek.

Szerző: Szalai László

Galácz Márta - Kotányi

Galácz Márta
ügyvezető igazgató
KOTÁNYI Hungária

A „járványkamrák” márciusi feltöltése a fűszerek, instant porok, sütési adalékok között is erőteljes pluszokat hozott a forgalomban, ami sok esetben tartósnak bizonyult.

– Kiemelném, hogy kiskereskedelmi forgalmunkban nemcsak a február–márciusban megfigyelhető lakossági tartalékképzési időszakban, hanem május–júniusban is jelentős növekedés volt tapasztalható – mondja Galácz Márta, a KOTÁNYI Hungária Kft. ügyvezető igazgatója. – A júniustól újraindult horeca üzletágban pedig természetesen továbbra is stabil, kiszámítható és meghatározó piaci szereplőként járulunk hozzá partnereink üzleti eredményeihez.

Járványos vásárlási láz

Czugéber Nóra-Lacikonyha

Czugéber Nóra
brand manager
Lacikonyha Magyarország

Számos alapanyag drágább lett a tavalyi év utolsó negyedévéhez viszonyítva, jelzi Czugéber Nóra, a Lacikonyha Magyarország Kft. brand managere.

– Annak ellenére, hogy némi kétségeink és bizonytalanságaink voltak a karantén időszaka alatt, termékeinket a fogyasztók továbbra is keresték. Sőt, egy váratlan és intenzív, rövid ideig tartó forgalmi kiugrást is tapasztaltunk, mert az emberek több élelmiszert halmoztak fel és többet is főztek otthon – ad magyarázatot a brand manager. – A bolthelyi végrehajtásban több kihívásunk volt, mivel biztonsági okokból sok értékesítési promóciót, kóstolást stb. leállítottak az üzletekben, így a személyes kapcsolattartás legtöbbször e-mailre és telefonra korlátozódott.

Besenyei Zsófia-Dr Oetker

Besenyei Zsófia
termékmenedzser
Dr. Oetker

Besenyei Zsófia, a Dr. Oetker Kft. termékmenedzsere saját értékesítési adataikat elemezve elárulja, hogy a sütési adalékok kategóriája jelentős, 30%-os eladásemelkedést ért el január–április hónapokban. Ezen alapvető fontosságú termékek közül is kiemelkedő volt a szárított élesztő iránti kereslet, amely a növekmény 50%-át adta.

– Ez a hirtelen pánikszerű bevásárlási láz több esetben is okozott készlethiányt a boltokban, elsősorban a szárított élesztő termékeink körében, több láncban vásárlási korlátozást is bevezettek – idézi vissza Besenyei Zsófia. – Csatornafontosság szempontjából a diszkontok ebben az időszakban valamelyest veszítettek vezető pozíciójukból, míg a hazai láncok növekedni tudtak.

Csicselyné Biró Henriett-Thymos Hungária

Csicselyné Biró
Henrietta
kereskedelmi igazgató
Thymos Hungária

Hasonló tapasztalatokról számol be Csicselyné Biró Henrietta, a Thymos Hungária Kft. kereskedelmi igazgatója is:

– Szárított élesztőnk fogyása többszáz százalékkal emelkedett. Mostanra ugyan már visszaállt egyenletes forgalmára, ám az még így is több, mint a vírus előtt volt. Az ételfestékeknél és aromáknál is jelentős forgalmi emelkedés mutatkozik az előző év hasonló időszakához képest. A karantén idején meglepő módon ezeknél is kiugrást hoztak a fogyási adatok. Főleg az aromáknál, amelyek szinte duplázták a forgalmukat.

A cég portfóliójából a COVID-19 megjelenésétől nézve közel 25% növekedést mutat a sütéshez használt kakaóporok forgalma. Csicselyné Biró Henrietta kiemeli, hogy ezen belül is a prémium kategória, a 20-22%-os kakaóporok felé tolódik el a kereslet:

– Ha az első félévet nézzük, 40%-kal nőtt a prémium kakaónk forgalma a tavalyihoz képest, de a COVID-19-től nézve az időszakot, már közel 60%-os növekedést mutatnak!

A sütéshez használt vanillincukor, sütőpor, szódabikarbóna eladásai is folyamatosan növekedtek idén, a vírus megjelenésétől nézve eddigi eladásaik triplájára nőttek ezekből az előző év hasonló periódusához képest.

Az aromapiacon is felbolydulást okozott a karantén, tudjuk meg Petkó Reginától, a Szilas Aroma Kft. ügyvezető igazgatójától:

– Voltak olyan partnereink, akik a már letárgyalt akciókat visszamondták, illetve volt olyan, aki szinte folyamatos akciót kért tőlünk, mert mi tudtuk garantálni a 100%-os kiszolgálási szintet. A húsvéti forgalom után, a korlátozások okozta pánikban, az áprilisi adatok ijesztő visszaesést mutattak, az eladott darabszámunk az előző évhez képest –37%-on állt. Május hónapban viszont elképesztő forgalmat generáltunk, a 154%-os növekedés az áprilisi negatív adatokat szépen kisimította. Az első félév adatait tekintve nincs okom a panaszra.

Nagyüzem a konyhákban-fűszer

Az október–december közötti időszakban megduplázódnak a sütési kellékek és dekor termékek eladásai

Fűszerek ünnepi étkekhez

Hogy lesz-e második hullám ősszel, lapzártánkkor még nem tudható, de ami biztos: az év vége felé közeledve a fenti termékkörök értékesítése ettől függetlenül is minden évben megugrik.

– A süteményekhez hozzávalók és édes fűszerkeverékek, fűszermalmok iránti kereslet ilyenkor természetesen fellendül, és a monofűszerekből a fahéj, szegfűszeg, szerecsendió értékesítése is csúcson van – sorolja Galácz Márta. – Az év ezen időszakában évről évre érzékeljük Kotányi márkánk iránti fellendülő keresletet, ebben az emelkedett hangulatú időszakban a fogyasztók szívesen választják 139 éves márkánkat az ünnepi készülődéshez.

Az év vége a Lacikonyha Magyarország életében is az egyik legfontosabb szezon. Hagyományosan mindkét márkacsaládjuk – az Ízmester és a Lacikonyha – szép forgalmi eredményeket ér el ebben az időszakban, mivel a családok a hidegebb évszakokban többet főznek és sütnek, készülnek az ünnepekre.

– Ez a fűszerek és fűszerkeverékek hagyományos szezonja is egyben. Emellett a kényelmi leves és paprika termékeink, valamint a közelmúltban a különlegesebb ízekben kapható mustáraink egyaránt nagyon szépen teljesítenek ebben az időszakban – árulja el Czugéber Nóra.

Az év vége egyben a disznóvágások, kolbászkészítések időszaka, és az ünnepi asztalokra is egyre változatosabb húsétkek kerülnek. Éppen ezért megélénkül a kereslet a fűszerpaprika-őrlemények, az egész és őrölt bors, a köménymag, a majoránna, a fokhagymagranulátum iránt, de a bevásárlólistákon olyan fűszerek is egyre gyakrabban feltűnnek, mint a gyömbér, a csillagánizs, a borsmenta, a kardamom vagy az édeskömény.

– A húsételek fűszerezéséhez egyre többen használják a különféle fűszerkeverékeinket, vagy fűszersóinkat, melyek kimondottan az adott húsos ételhez van összeállítva – említi meg Csicselyné Biró Henrietta. – Mivel növekszik az igény a nagyobb, gazdaságosabb és visszazárható kiszerelések iránt, már kaphatók a Thymos Hungária Kft. Big Pack kiszerelései Fűszerpaprika-őrleményekből, őrölt Feketebors, egész Fűszerkömény és Majoránna termékekből, de a közkedvelt Sültcsirke, Grill és Amerikai burgonya fűszerkeverékekből és a szódabikarbónából is.

Édes élet

A Thymos kakaóporai, aromái és ételfestékei számára is szezon az év vége.

– A Thymos aromák és ételfestékek visszazárható üvegben vannak, és többszöri felhasználásra elegendőek az alkoholalap miatt. A hagyományos ízek a rum, puncs, vanília, mandula, dió, citrom ízek mellett megtalálható a választékunkban az eper, málna, ananász, kókusz és a meggylikőr is – emeli ki a kereskedelmi igazgató. – Az ünnepi készülődés fontos része az édes finomságok és forró italok alapanyagainak a beszerzése is. Az ételek, italok elkészítését megkönnyítő fűszerkeverékeink a Forralt bor, Puncs, Mézessütemény, amit nem csak a mézeskalácshoz, hanem minden mézes alapú sütemény elkészítésénél használhatunk.

Az október–december közötti időszakban általánosan elmondható, hogy megduplázódnak a sütési kellékek és dekor termékek eladásai.

– Termékeinkkel szeretnénk egyszerűbbé tenni a finomságok elkészítését, széles választékot kínálni, és kreatív ötletekkel inspirálni a családokat – mondja Besenyei Zsófia a Dr. Oetker részéről.

A márka kínálatában az olyan, házi süteménykészítést segítő termékek népszerűsége ugrik meg az év végén, mint a sütőpor, vanillincukor, pudingporok, élesztő és kakaó. Az édes fűszerek közül ki kell emelni a vaníliát, amely Bourbon vaníliás cukor, Vanília rúd, Vanília paszta és folyékony Vanília aroma formájában is elérhető a cég kínálatában. Szintén ez az időszak szezonja a reszelt citromhéj terméknek is.

Nagyüzem a konyhákban-fűszerek

Számos alapanyag drágább lett a tavalyi év utolsó negyedévéhez viszonyítva

A sütési kellékek és dekorok esetében a fogyasztók jellemzően keresik a szezonális árukínálatot.

– Ebben az időszakban tesszük elérhetővé szezonális termékkínálatunkat, amely az ilyenkor gyakran készített sütemények gyorsabb és kényelmesebb elkészítését segítik – jelzi a termékmenedzser. – Ilyen termékek a Mézeskalács és a Habcsók alapporok. Az év végén bővül dekor szortimentünk is olyan termékekkel, mint a több dekorálófejjel ellátott Díszítő cukormázak, Hópehely és Fenyő formájú dekorcukrok.

A Szilas Arománál is az év végi forgalom a legerősebb.

– Az utolsó negyedévben egy átlagos hónap forgalmának a többszörösét realizáljuk – közli Petkó Regina. – A januári forgalom is erősebb szokott lenni, ilyenkor a partnereink visszatöltik a készleteiket. Ebben az időszakban minden termék forgalma megnő, nem tudnék kiemelni egy terméket sem.

Nagyüzem a konyhákban-fűszerek

Ízplusz forró italokhoz

A fűszerpiac vezető gyártója a kialakult helyzet ellenére nem áll le a termékbevezetésekkel.

– Az idei évben a Kotányi márkára koncentráltak újdonságaink – árulja el Galácz Márta. – A meleg italok szegmense dinamikusan fejlődő piac, és a kávéfogyasztók mintegy kétharmad része kiegészítővel fogyasztja kávéját. Ehhez kapcsolódóan zajlik a bevezetése a My Coffee Spice termékcsaládunknak (Chai Moment, Cinnamon Dream, Salted Caramel, Cacao Kiss változatokban), amely lehetővé teszi forró italok, édességek fűszerezését és ízesítését. A My Coffee Spice termékek mind a kiskereskedelemben, mind a horeca partnereink részére elérhetők lesznek. A klasszikus retail kínálatot tekintve 4-féle sültkrumpli-fűszerkeverékünkkel egy régi fogyasztói igényt elégítünk ki, míg limitált szériás keverékeinkkel (Argentin chimichurri, Grill India és Grill Texas) a grillezés szerelmeseinek nyújtunk változatosságot. Természetesen mindegyik Kotányi fűszerkeverék ízfokozó-, tartósítószer- és mesterségesszínezőanyag-mentes.

Az idei évben tovább erősítették a Kotányi márka online jelenlétét: 2020 tavaszától a Facebook, Instagram, Youtube és TikTok csatornákon egyaránt kommunikálnak. Kiemelt hangsúlyt kap egész évben a termékeik használatát bemutató tartalmak fejlesztése. Saját gyártású receptvideóik mellett sikeres együttműködést folytattak a Street Kitchen, valamint a Fald fel! csapatával.

– Nagy örömünkre szolgál továbbá, hogy a Kotányi márka 2020-tól ismét együttműködik Lázár Cheffel – fűzi hozzá az ügyvezető igazgató. – Természetesen ünnepi kampányunkban is jelentős lesz ez a típusú kommunikáció. Trade marketing területen hagyományosan erős jelenléttel bírunk mind Horváth Rozi, mind Kotányi márkánk esetében.

Online inspiráció

A Lacikonyha Magyarország egy új kategória bevezetésével jelentkezett a grillszezonra: folyékony fűszerpácokat dobtak piacra 5 különféle és inspiráló ízben az Ízmester márkanév alatt. Ezek a folyékony fűszerkoktélok kiváló ízt és könnyű felhasználást kínálnak, valamint a minőségi recept és a folyékony textúra mellett rendkívül versenyképes áron érhetők el. A vásárlók így kimagasló ár-érték arányt kapnak.

– Vannak más termékfejlesztések is az idei évre, amelyekről reményeink szerint később biztosan beszámolunk – ígéri Czugéber Nóra.

Hagyományosan helyi, bolti szintű aktivitásokkal dolgoznak. Most ezek végrehajtása bizonytalan lett, de továbbra is úgy gondolják, hogy palettájuk vonzó bemutatása és széles körű bolti elérhetősége a siker alapvető kulcsa.

– A tavaszi karantén időszaka alatt nagyobb hangsúlyt fektettünk egyes online tevékenységeinkre. Sikeres Facebook-kampányunk keretében letölthető receptkönyvvel ajándékoztuk meg az oldalunkra látogatókat, inspirációt nyújtva az otthoni főzéshez és grillezéshez – idézi vissza a brandmenedzser. – A jövőben azt tervezzük, hogy folytatjuk az ilyen projekteket, egyszerűen azért, mert aki szeret főzni, örömmel fogadja ezeket a tippeket és ötleteket, és ez egy nagyszerű lehetőség arra, hogy megmutassuk, hogy a termékeink hogyan segíthetnek az ízletes ételek elkészítésében.

Fókuszban a kakaóporok és sütési adalékok

A Thymosnál az idei év nagy slágerei lettek a tavalyi kiszereléshez képest továbbfejlesztett, immár visszazárható kupakos, 90 g-os, álló tasakos Folyékony Fűszerpácok, amelyek olaj alapúak, tartósítószer- és ízfokozómentesek. A megújult és letisztult csomagolású, elsőáras Marco Polo termékcsaládjuk iránt egyre nagyobb a kereslet, mivel a kialakult helyzet következtében sok fogyasztónak fontos lett az ár, de mindenképpen minőségi terméket szeretne továbbra is használni.

Mivel az átlagos piaci fogyások többszörösére nőtt a friss és a szárított élesztő mennyisége, erre gyorsan reagálva a cég kihozta a 10 g-os kiszerelésű Thymos szárított élesztő mellé a 35 g-os, praktikus és gazdaságosabb, visszazárható tasakos szárított variánst.

– Az ünnepi időszakra készülve a kakaóporokra és sütési adalékanyagokra fektetjük a hangsúlyt, de a disznótoros időszakhoz kapcsolódó fűszerekről sem feledkezünk meg – ígéri Csicselyné Biró Henrietta. – Így idén is több üzlethálózatban lesznek a szezonális termékeinkből displayes kihelyezéseink, vásárláshoz kapcsolódó azonnali ajándékos promócióink. Partnereink akciós megjelenéseit folyamatosan támogatjuk, legyen az újságos, vagy az egyre nagyobb teret kiharcoló online hirdetés, illetve a social mediában megjelenő promóciókban is rendszeresen részt veszünk.

Még több recept, látványos displayek

A járványidőszak tapasztalatait a Dr. Oetkernél is igyekeznek leszűrni.

– Ez a periódus megmutatta, hogy a fogyasztók mely szegmenseket fogyasztják a leginkább, melyek a hiánytermékek. Ennek megfelelően, gyorsan reagálva, még idén megjelenik egy jelentős innovációnk a sütési kellékek kategóriában, amihez igen nagy reményeket fűzünk – vetíti előre Besenyei Zsófia.

A karácsonyi időszakban a sütési kellékek állnak a Dr. Oetker kommunikációjának középpontjában, tudjuk meg a termékmenedzsertől.

– Mivel e szegmens szempontjából az egyik legkiemelkedőbb időszak a karácsonyi sütés ideje, ezért mind ATL-, mind BTL-eszközökkel támogatjuk eladásainkat – mondja. – A hagyományos tv-kampány mellett idén is elkészül a jól ismert Dr. Oetker Karácsonyi receptesfüzet, amely női és gasztromagazinokba kerül behúzásra, illetve a kereskedelemben is elérhető lesz. Manapság a sütni vágyók egyre többször keresnek recepteket az interneten is, így természetesen online kampánnyal is megjelenünk, ami a több mint 8000 receptet tartalmazó, megújult sütnijó.hu weboldalunkra visz. Végül, de nem utolsósorban a bolti megjelenéseinket érdemes kiemelni: látványos displayek teszik könnyen elérhetővé a Dr. Oetker sütési kínálatot.

gy új aroma a tervben

A Szilas Arománál még sok bizonytalanságot látnak még az év hátralévő részére. Petkó Regina így fogalmaz:

– A piacot befolyásoló tényezők még nem rezegtek ki teljesen, és az is elképzelhető, hogy az idei évben nem is fognak.

Új termék bevezetéséről sok esetben a vásárlóiktól kapott visszajelzések alapján döntenek. A felmerülő igények igen széles palettán mozognak, ők minden esetben megvizsgálják, hogy az új íz mennyire piacképes.

Nagyüzem a konyhákban-fűszerek

Az aromák vásárlói év végén szívesen próbálnak ki újdonságokat

– A piac ezen szegmensének vásárlói nyitottak az újdonságra, az új ízeket szeretettel kipróbáljak – osztja meg lapunkkal tapasztalatait az ügyvezető igazgató. – Igyekszünk minden évben új termékekkel meglepni vásárlóinkat, idén négy termék bevezetését tervezzük. Két csatornán keresztül szeretnénk vásárlóink márkahűséget erősíteni, illetve a termékeink ismertségét bővíteni új vásárlók bevonzásával. Tavaly év végén indult Facebook-oldalunk, amelynek felületén minden héten több ötletet mutatunk be termékeink felhasználására. Idén ősszel szeretnénk Instagram-oldalunkat is elindítani. //

Egyre többen vásárolják a fűszerkeverékeket

Fűszereket szinte minden magyar háztartás vásárolt az elmúlt 12 hónap során, átlagosan havi gyakorisággal. A hagyományosnak számító bors és paprika szerepe csökkent az elmúlt 10 év során, és nőtt a fűszerkeverékek piaci jelenléte, azonban a koronavírus-járvány beleszólt a hosszú távú trendekbe. A diszkont láncok előretörésével az elmúlt években a hipermarket csatorna szerepe csökkent a kategórián belül.

GfK-Growth from Knowledge

Bakonyi-Kovács Kriszta - GfK

Bakonyi-Kovács
Krisztina
senior product consultant
GfK Consumer Panel

A fűszerek használata ma ismét reneszánszát éli, a monospice fűszerek mellett a fűszermixek és ételízesítők egyre szélesedő kínálatból válogathatunk.

Az elmúlt 12 hónapban a magyar háztartások 95%-a vásárolt valamilyen fűszert vagy ízesítőszert. Ezalatt az időszak alatt 11,9 alkalommal vásároltuk a kategóriát, tehát átlagosan havi vásárlási gyakorisággal, egy-egy alkalommal 408 Ft-ot költöttünk a fűszerekre, ételízesítőkre.

A kategórián belül a monospice termékeknek van a legnagyobb vásárlói bázisa (a háztartások 90%-a vásárolta az elmúlt 12 hónapban), míg a fűszerkeverékek és az ételízesítők penetrációja 67% és 59% volt. Leveskockát a háztartások 18%-a vásárolt ugyanezen időszak alatt.

Az elmúlt 10 évben fokozatosan változtak a fűszerhasználati szokások a magyar lakosság körében. Míg 2010-ben a hagyományosan a magyar konyha fűszereinek számító bors és paprika tette ki a háztartások által megvásárolt fűszer és ételízesítő mennyiségének több mint felét (54%-át), addig ez az arány 40% alá csökkent 2019-re. Ezzel szemben a kényelmi terméknek számító fűszerkeverékek piaca dinamikusan bővült, a 10 évvel ezelőtti 26%-os – a háztartások által megvásárolt mennyiség alapján számolt – piacrész 34%-ra nőtt 2019-re.

A hosszú távú trendet 2020-ban a koronavírus-járvány kirobbanása változtatta meg. A lakossági karantén elrendelését megelőző készletfeltöltő vásárlások során egyéb más főzési alapanyagokkal (pl. liszt, rizs, cukor, sütőpor, élesztő) együtt a monospice fűszerek, többek között a paprika és a bors, valamint az ételízesítők iránti kereslet is megnőtt. 65%-kal több borsot és paprikát vásárolt a magyar lakosság 2020 márciusában, mint az előző év azonos időszakában.

fűszerek-GfK

Az ételízesítőket követve a bors és a paprika volt az a két fűszer, ami a legtöbb háztartás bevásárlókosarába bekerült 2020 március hónapban. Az adott havi vásárlói bázis nagysága alapján felállított rangsorban következő fűszerek szerepeltek még előkelő helyen:

A hagyományosnak tekinthető bors és paprika, valamint a nem zöld monospice fűszerek esetében az idősebb, 50 év feletti háztartások súlya magasabb a megvásárolt mennyiség alapján, mint a többi fűszer-kategória esetében. A fűszerkeverékek esetében a 14 évnél fiatalabb gyermekkel rendelkező családok szerepe nagyobb, mint a többi kategóriában elért részesedésük.

Bár fűszereket és ételízesítőket az év minden szakaszában folyamatosan használunk, bizonyos fokú szezonalitás ezen a piacon is jellemző. A monospice termékek és a fűszerkeverékek esetében a decemberi időszakban megnő a kategóriák vásárlói bázisa, illetve a fűszerkeverékek esetében a december mellett a nyári hónapok is átlag feletti vásárlószámot vonzanak a grillszezon következtében. A fűszerkeverékek közül a legnépszerűbbek – a vásárlói bázis nagysága alapján – a gyros és a sült csirke ízesítésű keverékek.

A fűszerek és ételízesítők kategóriáján belül a csatornák súlyát tekintve a kiskereskedelmi piac egészére is jellemző tendenciák figyelhetők meg. A diszkontláncok előretörésével a hipermarket csatorna szerepe csökkent némileg az elmúlt egy-két év során. A 2020 májusáig tartó 12 hónapos időszakban a háztartások fűszer és ételízesítő költésének már 29%-a származott a diszkont csatornából, míg ez az arány egy évvel korábban alacsonyabb (27%) volt. A hipermarketeknek a háztartások költése alapján számolt részesedése ezzel szemben 26%-ról 24%-ra esett vissza ugyanebben az időszakban. //

Kapcsolódó cikkeink