Ízekbe fojtva

Szerző: Szalai László Dátum: 2021. 04. 28. 14:05

A fűszerpiac növekedésének élenjáró szegmensei a szószok és a mixek, ami a konyhákba és kertekbe szorult fogyasztók kísérletező kedvét mutatja. Sokféle új ízvilágot, fűszert kipróbálnak és kombinálnak, így várhatóan a járvány elmúltával egy szélesebb és színesebb piacon érvényesülhetnek a márkák. Addig is az idei grillszezon sem telik el izgalmas újdonságok nélkül.

Szerző: Szalai László

Galácz Márta - Kotányi

Galácz Márta
ügyvezető igazgató
KOTÁNYI Hungária

Sokszor leírtuk már az elmúlt 1 évben: a kényszerű otthonlét, az éttermek bezárása miatt többen többet (és többfélét) sütnek-főznek otthonaikban. Nem meglepő hát, hogy a fűszerek, pácok, szószok iránti kereslet nem csupán a márciusi kamrafeltöltések idején nőtt meg.

– A tavalyi év márciusában egyértelműen a monofűszerek kerültek előtérbe, hiszen mindenki igyekezett alapvető élelmiszerekből és az otthoni ételkészítéshez szükséges alapanyagokból betárazni – idézi vissza Galácz Márta, a KOTÁNYI Hungária Kft. ügyvezető igazgatója. – Az első hullám után aztán helyreállt a rend: a fűszermixek eladása is felfelé ívelt, különösen a nyári nyitáskor, a grillszezonban. A horeca szektor mindent összevetve megsínylette a tavalyi kényszerű bezárásokat és a bizonytalanságot, annak ellenére, hogy a balatoni szezon jól sikerült. A fogyasztók azonban az otthoni főzéssel és a grillezéssel lelkesen kompenzáltak a nyári szezonban, így a fűszerpiac összességében növekedést tudhatott magáénak 2020-ban.

 

Különbségek a csatornákban

Mivel az értékbeli növekedés dinamikusabb volt a volumenben kifejezettnél, elmondható, hogy nem feltétlen az árérzékenység dominált a vásárláskor – még úgy sem, hogy a legnagyobb növekedést a diszkontok és a láncok nagyobb alapterületű üzletei érték el. Ezzel párhuzamosan a kereskedelmi márkák is növelni tudták súlyukat.

– Ez utóbbi tendencia ellen a gyártók márkaépítéssel, innovációkkal és a disztribúció szélesítésével tudják felvenni a versenyt – szögezi le Galácz Márta. – Ugyanis a diszkontokban főként monofűszerek kaphatók saját márkás terméknév alatt, ám az ő vásárlóik is igénylik a fűszerkategóriában a minőségi termékeket és az újdonságokat, valamint a hétköznapokat megkönnyítő mixeket. Utóbbi szegmensekben pedig jellemzően a valódi márkák erősek.

Csicselyné Biró Henriett-Thymos Hungária

Csicselyné Biró
Henrietta
kereskedelmi igazgató
Thymos Hungária

A Thymos Hungária Kft. kereskedelmi igazgatója, Csicselyné Biró Henrietta, saját eladásaikat elemezve érdekes különbségekre világít rá:

– Észrevehető, hogy a fűszerkeverékek és fűszersók nagyobb növekedést érnek el a monofűszerekhez képest, viszont a folyékony fűszerpácok forgalmi eredményei eltérő fejlődést mutatnak hálózatonként. A hazai láncok üzleteiben emelkedett a legnagyobb mértékben, utána a hipermarketeknél, majd a diszkontok és tradicionális nagykereskedők következnek. Az idei év már azt mutatja, hogy folyamatosan nő az érdeklődés grillszezonos termékeink iránt. 2020 első 3 hónapjához képest a 2021. január–március időszakban összességében a folyékony fűszerpácok, monofűszerek, fűszerkeverékek, fűszersók forgalma 40%-os növekedést mutat, valamint a már előre lekötött akciós megjelenéseinknek a száma is többszöröse az elmúlt évnek!

Emelkedő átlagárak

Az eladások értékbeli emelkedését természetesen nem csak a fogyasztók viselkedése határozza meg. A piaci átlagárak is nőttek, és az előrejelzések szerint nőni is fognak – nem kizárólag a COVID miatt.

Czugéber Nóra-Lacikonyha

Czugéber Nóra
brand manager
Lacikonyha Magyarország

– Az alapanyagárak alakulását az utóbbi időszakban a növények betakarítását követő általános emelkedés jellemzi – mondja Czugéber Nóra, a Lacikonyha Magyarország Kft. brand managere. – Ennek oka a klímaváltozás Európában és világszerte. A piacunkat leginkább befolyásoló, a mezőgazdaságra erősen ható tényező a szárazság, amely jó pár éve stabilan tartja magát. Az aratások mennyisége kisebb, a minősége rosszabb. Eközben az uniós szabályozások is folyamatosan szigorodó elvárásokat fogalmaznak meg az uniós piacokon forgalomba hozható nyersanyagokkal kapcsolatosan.

Julis Zsanett-Házi Piros

Julis Zsanett
kereskedelmi igazgató
Házi Piros Paprika

– Az alapanyag és csomagolóanyagok árának drasztikus változása áremeléshez fog vezetni ebben az évben. Nem vagyok optimista, nehéz év lesz az idei is – jelzi Julis Zsanett, a Házi Piros Paprika Kft. kereskedelmi igazgatója, aki azért jó hírrel is tud szolgálni: – A toplistás termékek szerkezete keveset változott előző évhez képest, viszont a Magyar Termék védjegyes, 100% magyar termékeink (pl. fűszerpaprika, fűszerkömény) forgalma nő. Ez biztató, hiszen azt mutatja, hogy a vásárlók egyre tudatosabban vásárolnak.

A bespájzolások egy másik aspektusa a vásárolt kiszerelésekben érhető tetten.

– Évek óta megfigyelhető az a tendencia, hogy az értékesítés a nagyobb, gazdaságosabb kiszerelések felé tolódik el. Az elmúlt évben a járványhelyzet miatti megváltozott fogyasztói szokások miatt ez a tendencia még inkább felerősödött – állapítja meg Prencsokné Dékány Edina, a Maresi Foodbroker Kft. marketing managere.

Innovációkkal építkezve

Ha a szószokat tesszük a nagyító alá, azt állapíthatjuk meg, hogy – a fentiek fényében nem meglepő módon – az asztali és grillszószok továbbra is az egyik leggyorsabban, dupla számjeggyel növekvő dresszingkategória.

Plánk Anita Unilever

Plánk Anita
ideation lead
Unilever Magyarország

– Míg a fűszerkeverékek piacán legnagyobb mértékben a saját márkás termékek tudtak 2020-ban nőni, addig az asztali és grillszószok piaca jellemzően inkább a márkázott termékekből és innovációkból építkezik – világít rá Plánk Anita, az Unilever Magyarország ideation leadje.

Maga az Unilever is innovációk sorával segíti elő a piac fejlődését.

– Előretekintünk, és a lehető legjobb termékeket szeretnénk fogyasztóinknak nyújtani – emeli ki Plánk Anita. – Jelenlegi termékeinket mindig igyekszünk jobbá tenni, ennek szellemében idén a Hellmann’s majonézek és a Globus Light majonézek is már újrahasznosított műanyagból készült flakonba kerülnek. A Globus Mustárok pedig új dizájnt kapnak.

Az asztali és grillszószok portfóliója idén tovább bővül, tudjuk meg tőle. Globus márka alatt két új ízt vezetnek be, amelyek közkedvelt magyar ételekhez nyújtanak kiváló ízélményt: Globus Pizza szósz és Globus Melegszendvics szósz. A Hellmann’s idei innovációja pedig a Cheddar szósz lesz.

Idén is folytatják a Globus erős marketingtámogatását, viszont új kreatív koncepcióval és új TV-filmmel találkozhatnak a fogyasztók március végétől, amely erős trade és digitális lábbal egészül ki. Nyáron marketingkommunikációjuk középpontjába a szószokat állítják.

Új, prémium márka a piacon

A megszokott fűszerek és fűszerkeverékek mellett a könnyen elkészíthető ételekhez használt termékek iránti igény is megnőtt, konstatálja Légrádi Fleur, a Nestlé Magyarország brandmenedzsere, aki ennek kapcsán kiemeli:

Légrádi Fleur-Nestlé

Légrádi Fleur
brandmenedzser
Nestlé Magyarország

– Erre tudnak továbbra is megfelelő megoldást nyújtani a 2020 márciusában bevezetett, 4-féle ízből álló üveges szószaink, melyek könnyedén, egyszerűen elkészíthető, mégis ínycsiklandozó megoldást kínálnak a mindennapokra.

Az idei grillszezonra a cég két nagy partnerével karöltve egy új, a hazai fogyasztók számára még kevésbé ismert, ám a nyugat-európai országokban nagy népszerűségnek örvendő prémium minőségű márka, a Thomy megismertetésébe kezd.

– A SPAR-áruházakban a klasszikusabb ízesítésű grillszószokkal szimpatizálóknak kedvezünk a BBQ, Édes chili, Édes-savanyú és Mexikói salsa ízekkel – árulja el Légrádi Fleur. – Szintén a SPAR-áruházban lesznek megtalálhatók Thomy salátaönteteink 3 ízben: Zöldfűszeres, Fügés-mustáros és Paradicsomos. Az Auchan polcain 7 ízben jelennek meg a szintén Thomy márka alatt futó, üveges kiszerelésű BBQ-szószok, amelyek azokhoz szólnak, akik bátran nyitnak a nemzetközibb ízek felé, és szívesen kipróbálnak valami különlegesebb ízvilágot. Emellett grillezéshez természetesen továbbra is ajánljuk 3 tagból álló grill fűszermixcsaládunkat.

A COVID-19 által kialakult helyzet kapcsán merőben más megközelítéssel ösztönzik a fogyasztóikat, teszi hozzá a brandmenedzser:

– Először meg kellett értenünk az új helyzetből fakadó nehézségeiket, igényeiket, hogy valóban releváns választ adhassunk a felmerült kérdéseikre. Erre jó példa volt a Maggi Villámséf programunk, amely keretén belül az otthoni főzésben segítséget, tanácsot kérő fogyasztók séfjeinktől kérhettek tanácsot azzal kapcsolatban, hogy mit főzzenek, hogyan építsék be a főzésbe az otthoni hűtő tartalmát.

Az e-kereskedelem bővülését is meglovagolták: ma már több helyen érhetők el a Maggi termékek, mint ahogyan azt másfél évvel ezelőtt gondolták volna, árulja el.

Könnyen, egészségeset

A Kotányi idei fejlesztéseinek fókuszában az egészségesebb életmód és a könnyű elkészíthetőség áll. Már a polcokon vannak a Horváth Rozi sómentes fűszerkeverékei, amelyek segítségével mindenki tudatosan szabályozhatja a saját és családja napi sóbevitelét, halak, ropogós sültcsirke, grillzöldségek és grillételek fűszerezésekor.

– A Kotányi tavaszra Quick and Easy néven új termékcsaládot vezet be, amely a könnyen elkészíthető, friss és egészséges ételek kreatív fűszerezéséhez nyújt segítséget – informálja lapunkat Galácz Márta. – Salátafűszereink ecet és olaj hozzáadásával varázsolnak új ízeket klasszikus, mediterrán és egzotikus stílusban. A tésztaételekhez fejlesztett háromféle fűszerkeverékünk pedig az ismert, egyszerű alapanyagokat dobja fel rendkívül könnyen elkészíthető módon.

Tavasszal újították meg Horváth Rozi márkájuk kommunikációját, amellyel nemcsak az idősebb korosztályokat, hanem a fiatalabbakat is szeretnék megszólítani. Új szlogenjük: „Neked főztem”.

– A Kotányi idén ünnepli fennállásának 140. évfordulóját. Jó alkalom ez a márka arculatának és csomagolásainak frissítésére, ami folyamatában kerül bemutatásra – tájékoztat az ügyvezető igazgató. – Kommunikációnk középpontjában az inspiráció áll, amely mindig is a márka központi eleme volt. A kényszerű otthonmaradás időszakában különösen fontos, hogy friss ötletekkel segítsünk változatosságot csempészni a hétköznapokba, a finom és egészséges ételek kreatív elkészítésén keresztül. Az aktivitásokat 2021 harmadik negyedévére tervezzük, szintén több platformon kommunikálva.

Különlegességek kísérletezőknek

A tavaly piacra dobott és sikert aratott Ízmester folyékony fűszerpácok után a Lacikonyha Magyarország idei innovációit két megfigyelt fogyasztói trendre építette. Az egyik, hogy az otthonlét együtt jár a kísérletezőkedv növekedésével, és az olyan ételízesítőket, mint a mustár vagy a torma a jelenleginél sokkal szélesebb körben használják majd. A másik trend a nyitottság az új ízekre, amelyben egyszerre hódítanak az édes-alkoholos és a csípősebb ízek.

– Ezekre építve egyrészt a grillszezonban új ízekkel gazdagítjuk az Ízmester folyékony fűszerpáckínálatunkat: a mézes-sörös és a paradicsomos-fokhagymás ízekkel. A csípős-mustáros trendre építve pedig mustárválasztékunkat Lengyel mustárral bővítettük, amely egy kellemesen csípős és rusztikus textúrájú ízesítő – közli Czugéber Nóra. – Az új ízű és a korábban bevezetett mustárok esetében is jól működik az a megközelítésünk, hogy nagyobb mennyiséget nyújtunk a különlegesebb ízekből kedvező áron, az így kínált optimális árpont mellett több fogyasztót lehet a kipróbálásra ösztönözni.

A márkáik kommunikációjában előtérbe került a közösségi média, amelyből a Facebook-csatornájukra építenek a leginkább, de a több lábon állás jegyében már Instagram-oldalon is megszólítják rajongóikat és partnerjelöltjeiket. A brand manager hozzáteszi:

– Úgy látjuk, hogy a fogyasztók ezeken a felületeken a szórakozás, kikapcsolódás igénye mellett aktívan keresik a termékhasználattal kapcsolatos tippeket, recepteket, ami a gyártók, forgalmazók oldaláról gondos stratégiai és taktikai tervezést egyaránt igényel a sikeres aktivitás fenntartásához.

Többen veszik nagyban

Dékány Edina Maresi

Prencsokné
Dékány Edina
marketing manager
Maresi Foodbroker

A Maresi Foodbroker által forgalmazott Felix ketchupok három különböző kiszerelésben vannak jelen az üzletek polcain. A forgalom zömét már hosszú ideje a 435–450 g közötti termékek hozzák. Utána a 960 g–1 kg-os kiszerelés következik, ebben a kiszerelésben már a csemege és a csípős ketchup mellett a hozzáadott cukor nélküli ketchup, amely a csemege alapvariánshoz képest 60%-kal kevesebb kalóriát tartalmaz és a nagyon csípős Pokol Tüze ketchup is elérhető. A legnagyobb kiskereskedelmi kiszerelés pedig a 1,5 kg-os csemege ketchup.

– A fogyasztás a nagyobb kiszereléseink irányába tolódott el. Az 1 kg-os termékek mellett a 1,5 kg-os csemege ketchup forgalma is jelentősen megnövekedett, ezért a második legnépszerűbb ízvariánsból, a hozzáadott cukor nélküli ketchupból idén bevezetjük az 1,4 kg-os kiszerelést – újságolja Prencsokné Dékány Edina.

A marketing manager hozzáfűzi: a korlátozások hatására a marketingmixet is jelentősen át kellett gondolni. A Felix ketchup esetében a tévéműsor-szponzorációk, outdoor kampányok mellett egyre nagyobb szerepet kapott az online marketing és az e-commerce.

Szponzorált illusztráció

Új piacokat keresve

A Házi arany fűszerek sikeres grillszezont zártak tavaly, amihez a 2020-ban piacra vezetett, pácolótasakban kapható, kétfajta marinádjuk is hozzájárult. Ez a termék többek között abban is különleges, hogy a tasak maga használható fel a pácoláshoz, nem kell plusz edényeket befogni az előkészületeknél.

– Továbbra is kiváló minőségű alapanyagokkal dolgozunk – szögezi le Julis Zsanett, a Házi Piros Paprika Kft. kereskedelmi igazgatója. – Fűszerkeverékeink és ételízesítőink ízvilága tradicionális, de haladva a kor igényeivel már nátrium-glutamát-, és ami nagyon fontos, gluténmentesek. A jelenlegi helyzetben nem új termékek fejlesztésében látjuk a megoldást. Már meglévő piacunkat szeretnénk stabilizálni, illetve meglévő termékeinkkel új piacokat elérni. A tavalyi cél a horeca szegmens erősítése volt, ez várat magára, de nem adtuk fel a céljainkat. Több saját márka gyártásáról folynak jelenleg is tárgyalások.

A hatékonyabb értékesítés érdekében negyedik éve működő webshopjukat átszervezték. A www.haziarany-webshop.hu oldalon csak gasztrotermékeik maradtak. Egy új oldalon (www.alfoldize.hu) viszont a cégcsoport teljes termékpalettája elérhető, köztük a Házi Arany kis kiszerelt termékek, a Kalocsai Fűszerpaprika és a Szegedi Paprika Zrt. termékei.

– Országos vakteszten két termékünk lett az ország legjobbja, a 100% magyar fűszerpaprikánk és a szárnyas fűszerkeverékünk. Új webshopunkban – a viszonteladói hálózaton kívül – természetesen ezek a termékeink is megvásárolhatók – mondja Julis Zsanett.

A bizalom megszerzése

A webes értékesítés erősödését a Rubin Kft.-nél is érzékelik: webáruházuk 2020-ban az előző évhez képest 37%-os bevételnövekedést ért el.

Mezei Boglárka-Rubin

Mezei Boglárka
marketing és
kereskedelmi munkatárs
Rubin

– A fogyasztók az előző évi tapasztalatok alapján a grillszezonban továbbra is előszeretettel vásárolják fűszerpaprika-magolajunkat és tört fűszerpaprikánkat. Népszerű Szegedi Fűszerpaprika őrleményeink mellett pedig igazi különlegesség valódi bükkfával füstölt fűszerpaprika-­őrleményünk, mivel a konyhában készített húsoknak is a szabadban grillezett ételek ízvilágát adja – emel ki néhány kulcsterméket a palettáról Mezei Boglárka, a Rubin Kft. marketing és kereskedelmi munkatársa.

Tavaly megérkeztek a Rubin prémium minőségű, saját gyártású alapfűszerei is: fekete bors, fehér bors és fűszerkömény egész és őrölt változatban. Ezeknél az idei újdonság, hogy a 100 g-os kiszerelések mellett a nagyobb, 500 g-os gasztro kiszerelést is elérhetővé tették a lakossági fogyasztók számára.

– A jelenlegi helyzetben az online tér sajátosságait figyelembe véve alakítjuk marketingtevékenységeinket – jelzi Mezei Boglárka. – Ebben a térben a vásárlók bizalmának elnyerése elengedhetetlen a vásárlás végbemeneteléhez. Fontosak a termékeknél szereplő részletes termékleírások, valamint fényképek, így a vásárlók „kicsomagolva” is láthatják prémium minőségű fűszereinket. A termékfotók mellett az új vásárlók bizalmának elnyerésében kiemelt szerepet kapnak a termékértékelések, amelyeknek köszönhetően az új vásárlók magabiztosabb döntést hoznak a termékek beszerzésénél. A jól pozicionált online hirdetésekkel könnyedén érjük el célcsoportunkat, egy-egy kampány során az eladások rohamosan megnövekednek.

A cég aktív a közösségi médiában, eladás­ösztönzésre pedig kifejezetten online csatornákat használ. Hírlevelükre feliratkozott vásárlóik alkalmanként promócióban részesülnek, illetve hasznos információkat, tanácsokat, recepteket, ötleteket osztanak meg velük.

Az ötödik íz nyomában

Domonkos István-Domi Fokhagyma

Domonkos István
tulajdonos-ügyvezető
DOMI Fokhagyma

Egyebek mellett a fokhagyma európai ára is jelentősen emelkedett az elmúlt időszakban, tájékoztat Domonkos István, a DOMI Fokhagyma Kft. tulajdonos-­ügyvezetője. Ennek egyik fő oka a kereslet-kínálat árfelhajtó jellege.

– Nálunk a sláger továbbra is a konyhakészre tisztított fokhagymagerezd, főleg, hogy az árát a piacon kapható fokhagyma ára alatt tudjuk tartani. Utána következnek az 1 kg-os, műanyag vödrös 61% és 90% fokhagymatartalmú zúzott fokhagyma termékek, amelyeket az éttermek használnak előszeretettel. A grillszezonban a tubusos és tasakos fűszeres változatok forgalma általában megduplázódik – informál Domonkos István.

Ez az év a cégnél az innováció éve. Céglogót váltottak, ami sok termékük arculatát megváltoztatja. A nemzetközi érdeklődésre tekintettel megújul a tubusos, valamint a fekete fokhagymás termékek csomagolása. Új, prémium kategóriájú zúzott fokhagymával jelennek meg, amely 90% feletti fokhagyma­tartalmú, és tartósítószer-­mentes lesz.

– Édes meglepetésként egy fekete fokhagymás bonbonkülönlegességen is dolgozunk – osztja meg lapunkkal a tulajdonos-ügyvezető. – Egy bonbon egy napi adag fekete fokhagymát tartalmaz, hozzáadott cukrot viszont nem tartalmaz. Ráadásul a fokhagyma jótékonyan hat a keringési rendszerre, és támogatja az immunrendszer egészséges működését. Pluszként már egy minőségi étcsokiból készült bonbon elfogyasztása közben is megismerkedhet a fogyasztó a titokzatos umamival, az ötödik ízzel.

Mindemellett a cég teljesen megújítja honlapját és webáruházát is. A cél a teljes automatizáció, hogy ne az adminisztratív dolgokkal kelljen foglalkozni a rendelések teljesítésekor. A marketingmunkát pedig „kiszervezték”, azaz külsős cégre bízták.

– Szerencsére nemcsak fokhagymával, hanem szívvel és lélekkel is dolgozunk, hogy szlogenünkre rászolgáljunk: „Mert az íz Dominál” – zárja gondolatait Domonkos István.

A kereslet a nagyobb, gazdaságosabb kiszerelések felé tolódik el

Visszazárhatóság már nem csak a prémium szegmensben

Az elmúlt időszakban a Thymos azt érzékelte, hogy az otthoni sütés-főzés gyakorisága megnőtt, illetve sok háztartás teljesen átállt az otthoni ételkészítésre, és nem is álltak vissza akkor sem, amikor korlátozások nélküli időszak volt. Ennek is köszönhető, hogy a Thymos tartósítószer- és nátrium-glutamát-mentes folyékony fűszerpácok forgalma 2020-ban megduplázódott, grillfűszereik, fűszerkeverékeik és fűszersóik forgalma pedig összesen több mint 50%-os növekedést ért el.

– Azt is látjuk, hogy fontosnak tartják a vásárlók, hogy ha már többet sütnek-­főznek, amiből lehet, a gazdaságosabb, nagyobb Big Pack kiszerelésű, visszazárható, állótasakos termékeket vásárolják meg – teszi hozzá Csicselyné Biró Henrietta. – A Thymos Big Pack kiszerelésű termékeinek a forgalma több mint 40%-os növekedést mutat 2019. évről 2020-ra. A tavaly nyáron bevezetett, 9-féle Fűszermalmunk is egyre nagyobb érdeklődésnek örvend. Elsőáras fűszercsaládunk, a Marco Polo forgalma szintén intenzív emelkedést mutat. Ez szerencsére nem azt jelenti, hogy a fogyasztók lefelé váltottak, hanem olyan potenciális vevőket értünk el, akik eddig nem a mi termékeinket használták, de a kipróbálásuk után előszeretettel vásárolják és használják ezeket továbbra is.

A Thymos Hungária Kft. életében a fejlődés, növekedés fontos része az innováció.

– Az idei grillszezonra a Prémium Thymos folyékony fűszerpácok mellett Marco Polo termékcsaládunk választéka is kibővül a visszazárható, állótasakos 90 g-os kiszerelésű folyékony fűszerpácokkal – ismerteti a kereskedelmi igazgató. – A bográcsozás kedvelőinek szánjuk új Prémium Thymos termékcsaládunkat, a nátrium-glutamát-mentes Kockákat, amelyek 4 ízben, 80 g-os kiszerelésben már megtalálhatóak az üzletek polcain.

A cég termékei továbbra is rendszeresen megjelennek partnereik akciós kiadványaiban, legyen az a hagyományos újságos, vagy a ma már egyre nagyobb teret hódító online felületeken és a social media területén alkalmazott hirdetési lehetőségekben. //

Bors, fűszerkeverék és paprika a dobogón

A fűszerek eladása 2020 februárja és 2021. január között csaknem 21 milliárd forintra rúgott, ami 10 százalékos emelkedést jelent a megelőző, azonos időszakhoz viszonyítva. Volument tekintve 8 százalékos növekedést regisztrált a NielsenIQ kiskereskedelmi indexe, 3600 tonna fűszert értékesítettek 12 hónap alatt.

nielsen logo

Gruber Enikő-Nielsen

Vendégszerző:
Gruber Enikő
senior client executive
NielsenIQ

Értékben 2 százalékponttal nőtt a 401–2500 négyzetméteres üzletek súlya, piacrésze megközelíti a kétötödöt. A fűszereladás ebben a bolttípusban növekedett a legnagyobb mértékben, értéket tekintve 16, volumenben 12 százalékkal. 27 százalékot hasít ki a forintban mért forgalomból a 2500 négyzetméternél nagyobb csatorna, valamint 18 százalékot tesznek ki az 51–200 négyzetméteres boltok.

Gyártói márkás fűszerek eladásából folyt be a kategóriabevétel 69 százaléka (ez 2 százalékpontos csökkenés az előző időszakhoz képest). Az ilyen termékek eladása értékben 7, a kereskedelmi márkás fűszereké pedig 18 százalékkal nőtt.

A legnagyobb fűszerszegmenst a bors jelenti – ez hasítja ki az értékbeli eladás egyötödét. Két százalékponttal elmaradva követik a fűszerkeverékek, a harmadik helyen pedig – 17 százalékos piacrésszel  – a paprika áll.

A kiszerelés szerinti bontásban elől áll a 26–50 és a 11–20 grammos pakk, előbbi 30, utóbbi 29 százalékot jelent értékben a piacból. Szintén egy százalékpontos különbség van a maximum 10 és az 51–100 grammos csomagolású fűszerek piacrésze között, 16 és 15 százalékot jelentenek a forintban mért forgalomból. //

Kapcsolódó cikkeink