Felülvizsgálja működését a Beyond Meat
A Beyond Meat az értékesítési helyzet romlása közepette felülvizsgálja globális működését. A vállalat november 2-i bejelentésében, hat nappal a harmadik negyedéves eredmény közzététele előtt, a vállalat módosította az egész évre vonatkozó kilátásait, és közölte, hogy felülvizsgálja tevékenységét, illetve 19%-kal csökkenti a nem a termelésben foglalkoztatott alkalmazottainak számát.
A működési költségek csökkentése céljából a stratégiai felülvizsgálat a vállalat szerint magában foglalhatja a vállalat fókuszának bizonyos növekedési lehetőségekre való szűkítését, valamint a bruttó árrés bővítését és a jövőbeli pénzmozgásokat elősegítő tevékenységek felgyorsítását. Az erőfeszítések együtt járhatnak egyes termékcsaládok esetleges kivonásával; a vállalat árképzési struktúrájának bizonyos csatornákon belüli megváltoztatásával; a készletek gyorsított, készpénzkímélő csökkentésére irányuló kezdeményezésekkel; a vállalat gyártókapacitásának és ingatlanterületeinek további optimalizálásával; valamint a vállalat kínai tevékenységének felülvizsgálatával és esetleges átszervezésével.
A létszámleépítés körülbelül 65 alkalmazottat érint, ami a Beyond Meat nem a termelésben foglalkoztatott létszámának 19%-át, illetve a globális munkaerőnek a 8%-át teszi ki.
A vállalat három okból módosította a teljes évre vonatkozó kilátásait: a növényi alapú húsalternatívák amerikai kiskereskedelmi és vendéglátóipari csatornában látott gyengébb teljesítménye; a vártnál alacsonyabb promóciós hatékonyság; és a termékeladások összetételének kedvezőtlen változása miatt. Ez utóbbi elsősorban a vállalat alaptermékeinek, nevezetesen a Beyond Burger, a Beyond Beef és a Beyond Sausage vártnál gyengébb értékesítésében mutatkozik meg bizonyos nem alaptermékekhez képest.
Kapcsolódó cikkeink
A brit Co-opban terjeszkedik a Beyond Meat
A Beyond Meat növényi alapú alternatívái már az Egyesült Királyság…
Tovább olvasom >Újabb rendeletben tiltja meg Franciaország a növényi alapú termékek húshoz kapcsolódó jelölését
A francia kormány újabb kísérletet tesz arra, hogy megakadályozza a…
Tovább olvasom >Áremelést tervez a Beyond Meat
A Beyond Meat, a növényi alapú húspótló termékeiről ismert vállalat,…
Tovább olvasom >További cikkeink
Megvette a Valeo Foods az Appalaches Nature-t
Megvásárolta a Valeo Foods Group a kanadai juharszirup-gyártó Appalaches Nature-t.…
Tovább olvasom >Franciaországban és Brazíliában növekszik, Európában küszködik a Carrefour
Az Európában meglehetős kihívást jelentő körülmények ellenére elégedett a Carrefour…
Tovább olvasom >Közel felére esett vissza az élelmiszer-ipari innovációk száma 2007 óta
A Mintel piackutató cég szerint a 2024 januárja és májusa…
Tovább olvasom >