Csökkenőben a belga sörkivitel
Immár harmadik éve csökken a belga sörexport volumene. Az országon belüli sörfogyasztás ugyanakkor 7,5%-kal nőtt és ezzel megközelítette a járvány előtti szintet.
A belga sörgyártás 6,93 millió hektoliteres volumene közel elérte a 2019-es 7,06 millió hektoliteres szintet, és így lassan elmúlóban a Covid keserű utóíze – állítja éves jelentésében a Belga Sörfőzők (BB) ágazati szervezete. A 7,5%-os növekedésre nagy szükség volt, hiszen az elmúlt harminc évben „strukturális visszaesés” volt tapasztalható, a belgák ugyanis ma már csaknem harmadával kevesebb sört isznak, mint húsz évvel korábban.
A BB által megkülönböztetett két értékesítési csatorna nagyon eltérő fejlődést mutat: míg a vendéglátásban az eladások 42,4%-kal nőttek, addig a kiskereskedelemben 8%-os visszaesés mutatkozott. Ebben persze az összehasonlítás bázisát jelentő 2021. évben komoly károkat okozó lezárások is szerepet játszhattak. 2019-hez képest a kiskereskedelmi forgalom már magasabb, a vendéglátásban viszont még mindig kb. 5 %-kal alacsonyabb az értékesítés, mint a járvány előtt.
Az export továbbra is csökken
A Belgiumban előállított sör messze legnagyobb része (70%-a) még mindig külföldre megy, bár a sörkivitel továbbra is csökkenő tendenciát mutat. Az export 5,5%-os mérséklődése (a harmadik egymást követő évben) főként az olyan országokba irányuló export erőteljes visszaesésének tudható be, mint az Egyesült Államok. Ennek részben az az oka, hogy a Stella Artois egyre nagyobb arányban az Egyesült Államok területén kerül előállításra.
2022-ben 32 új sörfőzde jött létre, így Belgiumban 430-ra emelkedett a sörfőzdék száma, melyek együttesen akár 1600 különböző sört is gyárthatnak – számol be büszkén az iparági szervezet.
Kapcsolódó cikkeink
Európai terjeszkedésbe kezd a belga ALDI energiaitala
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A fehérjekeresletre reagálva bővíti amerikai gyártókapacitását a Danone
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Csillag születik – jön a dirty soda!
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Mutassa be innovációját a SIRHA Budapest 2026 kiállításon!
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Ritmusváltás előtt a magyar intermodális forgalom
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A döntések 89%-a a nőké, mégis úgy érzik, figyelmen kívül hagyják őket
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


