Drágultak az élelmiszerek és a szeszes italok

Szerző: trademagazin Dátum: 2015. 07. 08. 11:53

Júniusban a fogyasztói árak átlagosan 0,6 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban, májushoz viszonyítva pedig 0,2 százalékkal emelkedtek – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.

polc-

Az adat megegyezik az elemzők várakozásával: londoni elemzők 0,6-0,7 százalékos éves inflációt vártak júniusban Magyarországon, és arra számítanak, hogy a későbbiekben markánsabban nő az áremelkedés üteme a belépő bázishatások miatt. A City elemzői ennek ellenére sem számolnak a magyar monetáris politika szigorításával.

Júniusban a szeszes italok, dohányáruk drágultak a legnagyobb mértékben, míg az üzemanyagok és a háztartási energia ára csökkent az egy évvel korábbihoz képest.

A fogyasztói árak az első fél évben átlagosan 0,4 százalékkal voltak alacsonyabbak, mint az előző év azonos időszakában.

A szezonálisan kiigazított éves maginfláció júniusban 1,2 százalék a májusi 1,3 százalék után és a havi változás is 0,1 százalékponttal alacsonyabb 0,1 százalékos volt.

Mináry Borbála, a KSH osztályvezetője az adatok ismertetésekor elmondta: ezt megelőzően 2013 novemberében volt a most júniusinál magasabb infláció, akkor 0,9 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak éves összehasonlításban.

A júniusi emelkedést az élelmiszerek éves és az üzemanyagok havi drágulása okozta – mondta. Az üzemanyagok egy hónap alatt 1,6 százalékkal drágultak, az élelmiszereknél a bázishatás miatt nőttek az árak, mivel tavaly júniusban 1,3 százalékkal csökkentek, idén júniusban pedig az előző hónaphoz viszonyítva.

Az élelmiszerek ára átlagosan 1,4 százalékkal emelkedett 2014 júniusához viszonyítva. Ezen belül nőtt többek között az idényáras élelmiszerek ára, a burgonyáé, a friss zöldségé és a gyümölcsé 16,7 százalékkal, a tojásé 5,9 százalékkal és az étolajé 4,7 százalékkal. Csökkent viszont cukor ára 15,4 százalékkal, a tejé 8,0 százalékkal, a sajté 6,1 százalékkal, a liszté pedig 5,9 százalékkal az előző év azonos időszakához képest.

A szeszes italok, dohányáruk 3,6 százalékkal drágultak, ezen belül a dohánytermékek 3,2, a tömény italok viszont 10,1 százalékkal drágultak.

A szolgáltatásokért is átlagosan 1,9 százalékkal kellett többet fizetni, mint egy évvel ezelőtt, ezen belül az üdülési szolgáltatások ára 4,7 százalékkal nőtt, de a postai tarifák is 3,7 százalékkal emelkedtek, a telefon- és internethasználat viszont 1,2 százalékkal olcsóbb volt.

Kisebb mértékben, 0,8 százalékkal drágultak a tartós fogyasztási cikkek, a kerékpárok 4,7, a motorkerékpárok 7,0 százalékkal lettek drágábbak és a személyautók is átlagosan 3,6 százalékkal kerülnek többe.

A ruházkodási cikkek ára csak 0,1 százalékkal nőtt. Az egyéb cikkekért – lakással, háztartással és testápolással kapcsolatos termékek, gyógyszerek, járműüzemanyagok, valamint kulturális cikkek – 2,3 százalékkal kellett kevesebbet fizetni, ezen belül a járműüzemanyagok ára 7,3 százalékkal csökkent tavaly júniushoz képest.

A háztartási energia ára átlagosan 2,7 százalékkal mérséklődött, ezen belül az elektromos energiáé 5,7, a távfűtésé 3,4 százalékkal volt alacsonyabb. A vezetékes gáz ára már május óta nem alacsonyabb mint egy évvel korábban volt.

Májushoz viszonyítva az élelmiszerek ára nem változott. Ezen belül drágult az étolaj 2,3 százalékkal, a kenyér 0,6 százalékkal, valamint 0,4 százalékkal többet kellett fizetni az idényáras élelmiszerekért, a burgonyáért, friss zöldségért, gyümölcsért. Havi összevetésben 2,7 százalékkal csökkent a cukor, 2,2 százalékkal a tej és 1,6 százalékkal a tojás ára.

A legnagyobb mértékben, 0,8 százalékkal az egyéb cikkek drágultak, ezen belül a járműüzemanyagokért 1,6 százalékkal kellett többet fizetni júniusban mint egy hónappal korábban. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink