Horeca

Magazin: Állásfoglalás fagylalt „ügyben”

Jó ideje kavar nagy szakmai vitákat az úgynevezett albán fagylalt jelenség, azaz az egyre szélesebb körben elterjedő, túlhabosított fagyaltok kérdése. Ennek járt utána a NÉBIH Vendéglátás és Étkeztetés Felügyeleti Osztálya...

Tovább olvasom

Turisztikai ügynökség: már egyeztetnek a 2019-es nagyrendezvényekről

Számos nagyrendezvényt tartanak 2019-ben is Magyarországon, a jövő évi rendezvények, fesztiválok koordinációja elkezdődött – mondta Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója a szervezet rendezvénykoordinációs központja megbeszélését követő sajtótájékoztatón...

Tovább olvasom

Nőtt a kereskedelmi szálláshelyek forgalma Nyíregyházán

Az előző év azonos időszakához képest az érkező vendégek száma csaknem tíz, az általuk eltöltött vendégéjszakák száma pedig több mint hét százalékkal nőtt 2018 első kilenc hónapjában Nyíregyházán – közölte...

Tovább olvasom

Magazin: Higiéniai útmutató 2.0

A GHP Munkacsoport 2017–2018-ban folytatta munkáját és az időközben megjelent jogszabályváltozásokat, illetve gyakorlati tapasztalatokat figyelembe véve elkészítette a Vendéglátás és Étkeztetés Jó Higiéniai Gyakorlata Útmutató (GHP) 2., átdolgozott kiadását. A...

Tovább olvasom

Turisztikai látogatóközpont épül a Kis-Balatonnál

A Kis-Balaton a hazai természetvédelem emblematikus helye, ahol egy teljesen formabontó, mégis tájba illő, külső energiaforrást nem igénylő látogatóközpont kivitelezése kezdődik meg, földtakarással és növényekkel a tetején, napelem-parkkal, talajszondás fűtési...

Tovább olvasom

Magazin: Ízek, élmények, információk

Szeptemberben végén a Hotel Intercontinentalban negyedik alkalommal került megrendezésre a már hagyományosnak számító Best of Heinemann rendezvény, ahol a társaság bemutatta aktuális alkoholos és boros portfólióját partnereinek. A rendezvény kiváló alkalom...

Tovább olvasom

Megugrott a SZÉP-kártyás költés a hosszú hétvégék miatt

Nagyot mentek a SZÉP-kártyák az őszi hosszú hétvégék során – derült ki a Világgazdaság kérdésére válaszoló pénzintézetek adataiból. Az OTP Bank tájékoztatása szerint az október végi és november eleji két...

Tovább olvasom

Magazin: A magyar japán-szakács

2018 szeptemberében a Le Cordon Bleu Paris-ban mérkőzött meg Európa tíz legjobb nem japán származású, de japán gasztronómiára szakosodott szakácsa. A Washoku World Challenge elnevezésű verseny európai fordulóját a budapesti Sushi...

Tovább olvasom

Karácsonyi cukrászkodás a legfelső fokon – A nap videója

Kevesebb, mint egy hónapunk van karácsonyig…...

Tovább olvasom

Borvirág Borklub – Bemutatkozik az egri Pók Tamás Pincészete az MKVM-ben

A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum havonta egy alkalommal a bort kedvelő és élményre szomjazó barátait várja! Az esték során egy-egy pincészet mutatkozik be. Bepillanthatunk a műhelytitkokba, megkóstolhatjuk a borokat,...

Tovább olvasom

Magazin: Mozgásban

Változások a Magyarország Tortája verseny kiírásában, a vezetés rendszerének strukturális átalakítása, hírek az új székházról – ezek voltak az ipartestület október 9-i vezetőségi ülésének legfontosabb témái. Az elnöksége elemezte az...

Tovább olvasom

Reklámkész fogások – A nap videója

Néhány reklámstúdiókban használt, érdekes trükköt mutatunk arról, hogy lesz egy-egy ételfajta hosszú ideig fotózható....

Tovább olvasom

Tervet kell kidolgozni a túlzott turistaáradat kezelésére

Magyarországra egyelőre nem jellemző a helyiek életminőségét és a természeti értékeket veszélyeztető túlzott turistaáradat (overtourism), de jelei már vannak, ezért időben fel kell készülni megelőzésére, kezelésére – hangsúlyozta a KPMG...

Tovább olvasom

Vásárolunk… – Fotókiállítás az MKVM-ben

A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum Vásárolunk… címmel mutat be fotókiállítást 2018. október 30. – 2019. január 27. között a XVIII. Nemzetközti Magyar Fotószalon D kategóriájának válogatott fotóiból. Mindennapi kenyerünk...

Tovább olvasom

Vendéglátós szakmai gála

Rendkívül jó hangulatban, neves séfek közreműködésével zajlott a Magyar Vendéglátók Ipartestületének 5. Gundel Károly Díjátadó Gálaebédje vasárnap az Öbölház Rendezvényközpontban. Az idei díjat Rosenstein Tibor, a budapesti Rosenstein Vendéglő tulajdonosa...

Tovább olvasom

Új elnököt választott a szállodaszövetség

Január elsejétől Flesch Tamás, a Continental Group tulajdonos ügyvezetője, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) jelenlegi alelnöke tölti be a szállodaszövetség elnöki tisztségét a szervezet közgyűlésének  döntése értelmében. Könnyid...

Tovább olvasom

Tulajdonrészt szerzett a Szallas.hu a kolozsvári Travelminit szállásközvetítő cégben

Egy két lépcsőben történő tranzakció első lépeseként kisebbségi tulajdonrészt szerzett Magyarország legnagyobb szállásfoglaló oldala, a Szallas.hu a kolozsvári székhelyű Travelminit International SRL-ben – közölte a kolozsvári cég.   Az MTI...

Tovább olvasom

Mixerautomata – A nap videója

...

Tovább olvasom

A WIZO kóser szakácskönyve

November 8., csütörtök, 17.00-én könyvbemutatót szervez a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum: 80 éve adták ki az első palesztinai zsidó szakácskönyvet, mely a politika mellett a zsidó ételekkel és a...

Tovább olvasom

Magazine: MVI–NAV egyeztetések

A Magyar Vendéglátók Ipartestülete a levált vagy sérült zárjegyekkel kapcsolatos gyakorlati problémák megvitatása és rendezése érdekében konzultációs lehetőséget kért a NAV Pest Megyei Adó- és Vámigazgatóságától. A felek közötti egyeztetésre...

Tovább olvasom

Új magyar applikációt fejlesztettek az éttermek üres időszakainak kihasználására

Új magyar applikációt fejlesztettek az éttermek csúcsidőszakon kívüli kapacitásainak feltöltésére, az alkalmazásban jelenleg 70 minőségi budapesti étterem ajánlja időpontra foglalható üres asztalait jelentős kedvezménnyel – közölte a DiningHour az MTI-vel....

Tovább olvasom

Dominique Ansel virágzó kávéja – A nap videója

A New York-i Daniel valamikori főcukrászát, Dominque Anselt, innovációinak köszönhetően lassan már többen ismerik a világban, mint legtöbb hírneves szakács kollégáját. Legismertebb édessége a cronut, amit itthon is többen próbálnak...

Tovább olvasom

Szállodaszövetség: egyeztetések zajlanak a szobakiadás áfakulcsának módosításáról

Intenzív egyeztetések zajlanak a kormányzattal a szállodai szobakiadás áfakulcsának módosításáról, a csökkentés az ágazat fehérítéséhez és Magyarország regionális versenyképességének növekedéséhez járulhat hozzá – mondta Könnyid László, a Magyar Szállodák és...

Tovább olvasom

Kortárs cukrászat sorozat az MKVM-ben – novembervégi terefere kóstolóval

Folytatódik az MKVM és a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete közös programsorozata – a kóstolóval egybekötött beszélgetés a magyar cukrászatról. Minden tekintetben rendhagyó lesz az idei évzáró, november 28-i rendezvény....

Tovább olvasom

Milyen ruhában kávézz? – A nap videója

A nagy multik némelyike hajlamos reklámjaiban a konkurenciát kritizálni, néha akár kegyetlenül ki is figurázni azt. Így reagált a Dunkin’ is ebben a spotjában, amivel az új divatot gúnyolta, hogy...

Tovább olvasom

A kozmetikai ipar és a kiterjesztett valóság

Virtuális sminktanácsadás, hajtanácsadás, bőrdiagnosztika és okostükör: többek között ilyen fejlesztéseket és újdonságokat mutatott be a L’Oréal a párizsi Viva Tech-en a hétvégén. Az eszközök között olyan személyre szabott termékek és...

Tovább olvasom

Minden napra egy banán!

Az emberi kreativitás legmeglepőbb eredményei a mindennapok kreativitásából erednek: ilyet nem lehet egy reklámkampány tervezése közben kitalálni! Egy dél-koreai E-Mart „üzlet” kínálatában ajánlják a zseniális banánkiszerelést: a tálcán a gyümölcs...

Tovább olvasom

Mit eszünk 30 év múlva

A magyarok szerint három évtized múlva a már napjainkban is népszerű allergénmentes, valamint bio-, vegán és paleo étrend erősödhet leginkább, de a gyorséttermi és a készételek, valamint a zöldség, gyümölcs...

Tovább olvasom
Oldal