Nem adták fel: BKIK javaslat a turizmusban érintett cégek megmentésére szolgáló válságalapról

Szerző: Ipacs Tamás Dátum: 2020. 11. 03. 09:23

Fővárosi és kormányzati összefogást, valamint 50 milliárdos válságalap felállítását szorgalmazza a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara a budapesti turisztikai cégek megmentésére.

A szakmai szervezetek egyetlen eszköze a válságban a javaslatok és érvek folyamatos ismétlése!

A javaslatcsomaggal kapcsolatban Nagy Elek, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnöke elmondta: „A budapesti turisztikai vállalkozásokat az ország más részeiben tapasztaltaknál lényegesen jobban sújtja, sok esetben már végzetesen érinti a koronavírus-járvány okozta válsághelyzet. A 24. órában vagyunk: ha nem fogunk össze, rövidesen több tízezer munkavállaló elbocsátására és tömeges üzletbezárásokra kerülhet sor. A BKIK szakértői által ajánlott, konkrét intézkedéseket, összegeket és költségelosztást is tartalmazó válságkezelési alappal már akár rövid-középtávon megállítható lehet a fővárosi turizmus, illetve az azt kiszolgáló gazdasági infrastruktúra teljes összeomlása.”

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara a Budapesti Válságkezelési Alap felhasználását a következők szerint javasolja.
1. A legnagyobb forrást az ideiglenesen válságba jutott vállalkozások bértámogatására kell fordítani.
Keret az alapból: 30 milliárd forint
6 hónapon keresztül 50 ezer budapesti turisztikai munkavállalónak havi 100 ezer forint bértámogatást kell nyújtani minimális bürokrácia mellett, ami 30 milliárd forint forrást igényel összesen. Ennek kiegészítésére a kormány tegye lehetővé, hogy további 100 ezer forintot havonta köztehermentesen, bérként kapjanak meg az érintett alkalmazottak, a TB jogviszonyukat pedig az állam fedezze.

2. Kiadáscsökkentési intézkedések
Keret az alapból: az alapból finanszírozott kiadást nem igényel az intézkedés. A bevétel kiesést önkormányzati költségcsökkentő intézkedésekkel javasoljuk egyensúlyba hozni.
a) Átmeneti bérleti díjcsökkentés, indokolt esetben akár elengedés fővárosi tulajdonú ingatlanok esetében.
b) Közterület-használati díjak mérséklése, elengedése.

3. Távolságtartási és higiéniás szabályok betartásának segítése
Keret az alapból: 4 milliárd forint
a) Parkolóhelyek felszabadítása újabb teraszok nyitásához a vendéglátóhelyeknek
b) A vendéglátóhelyek kiülős helyeinek fűthetőségéhez, illetve téliesítéséhez szükséges beruházások támogatása.
c) A vendéglátóhelyekre, turisztikai helyekre gépjárművel érkezőknek a parkolási díj elengedése a fogyasztás, látogatás idejére.
d) Ózonos fertőtlenítő készülékek beszerzésének támogatása.
e) Maszk és kézfertőtlenítő ingyenes biztosítása a vállalkozások számára.

4. A fogyasztásnövekedés segítése
Keret az alapból: 10 milliárd forint
A budapesti lakosság számára utalványok osztása, amivel ösztönözni lehet az éttermi fogyasztást, taxi igénybevételt és további nehéz helyzetben levő iparágak piacát (pl. 1000 forintos utalvány, amit egy legalább 2500 forintos fogyasztás esetén lehet beváltani). Arra kell törekedni, hogy 1 forint utalvány legalább 1,5 forint további magánfogyasztást generáljon, azaz a végső számla 40%-át fedezzék az utalványok. Ez már kellően motiváló a fogyasztó számára, miközben 10 milliárdos kerettel 25 milliárdos fogyasztás generálható célzottan a nehéz helyzetben levő iparágakban.

5. A budapesti turizmusban dolgozók hiányterületekre átállását segítő pályázat kiírása.
Keret az alapból: 1 milliárd forint
Fontos felmérni, milyen területeken van munkaerőhiány, továbbá kik és hogyan tudnak az üres álláshelyekre átáramlani. Az iparágváltó munkavállalókat egy egyszeri, gyors, minimális adminisztrációval járó támogatással kell segíteni, amit eszközbeszerzésre, átképzésre fordíthatnak (pl. pincérből futárrá átálláshoz robogó beszerzési támogatás). 50 ezer forint per fő támogatással számolva 20 ezer embernek segítség.

6. A válság alatt üres szálláshelyek, vendéglátóhelyek felújításának a támogatása.
Keret az alapból: 5 milliárd forint
Ez az intézkedés elsősorban az építőiparnak és a kapcsolódó iparágaknak jelent megrendelést, és ami által magasabb minőségben tudnak újra nyitni jövő nyárra ezek a helyek, amikor remélhetően újra jöhetnek és jönnek majd a fizetőképes magas igényű külföldi turisták. A BKIK kezdeményezi a kormánynál ennek a támogatásnak a megsokszorozása érdekében, hogy az innen elnyert összeg mellé kerüljön kidolgozásra és finanszírozásra egy nagyon alacsony kamatozású, hosszú lejáratú 2 éves törlesztési moratóriummal induló 20% önerővel felvehető beruházási hitel. Így ez az 5 milliárdos keret 25 milliárdos budapesti beruházást generálhat. Ha a kezdeményezés sikeres, akkor javasoljuk a keretösszegek növelését.

7. A vállalkozások naprakész információval való segítése – budapesti gazdasági honlap.
Keret az alapból: BKIK saját szervezeti keretei között vállalja
A fővárosi vállalkozások napi működtetéshez szükséges minden információt jól kereshetően tartalmazó budapesti gazdasági honlap létrehozása és működtetése.

Sürgős válságkezelés hiányában a budapesti turisztikai vállalkozások az elmaradó külföldi vendégek miatt jövő nyárig jelentős keresletkieséssel számolhatnak, ami tömeges elbocsátásokhoz, és vállalkozás bezárásokhoz vezethet. A BKIK idén ősszel több javaslattal is élt a helyzet megoldására, valamint a kormány és a főváros hatékonyabb együttműködését támogatandó objektíven mérhető adatokra épülő kompromisszumos tehermegosztási képletre is közölt ajánlást. Az 50 milliárdos Budapesti Válságkezelési Alap forrásokkal való feltöltése ezeken a korábban már nyilvánosságra hozott számításokon alapulnak.

Kapcsolódó cikkeink