Piaci Hírek

Csökkenő borexport

Magyarország bor-külkereskedelmi egyenlege (gyöngyöző bor és pezsgő nélkül) mind mennyiségben, mind értékben pozitív volt, ugyanakkor mennyiségben 20 százalékkal, értékben 7 százalékkal csökkent 2016 első nyolc hónapjában az előző év hasonló...

Tovább olvasom

A fagy és jég sújtott gazdák bőkezű kártalanításra számíthatnak

A novemberi határidőig 5005 kárenyhítésre vonatkozó valós kérelmet nyújtottak be a gazdálkodók a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalnak. Arányaiban a legtöbb, 2014, illetve 800 Szabolcs-Szatmár-Bereg és a Bács-Kiskun megyéből érkezett. Egyébként...

Tovább olvasom

Mesterséges intelligencia a mosógépben

Az IBM Watson mesterséges intelligencia megoldását építik be többek között a Whirlpool eszközeibe is. Az IBM Watson kognitív számítástechnikai rendszere a gépi tanulás és más technológiák segítségével érti meg az...

Tovább olvasom

2017: Ne számíts nagy körforgásra

Ahogy 2016 a végéhez közeledik, az elcsigázott kötvénybefektetők ismét olyan évet tudhatnak maguk mögött, melyben stabil hozamokat tudtak elérni. Ez az év főleg a politikai meglepetések miatt lesz emlékezetes, melyek...

Tovább olvasom

Nielsen: átütő sikerű új termékeknél „sötét ló” a csomagolás

Csomagolástervezés a marketing egyik legritkábban említett eszköze, pedig lényegesen hozzájárult az új árucikkek piaci sikeréhez a legutóbbi két év során. Többek között ezt állapítja meg a Nielsen az európai élelmiszer-kiskereskedelemben...

Tovább olvasom

Hat tonna alma fogyott az almafogyasztást népszerűsítő kampányban

Eredményesen zárult az almafogyasztást népszerűsítő héthetes kampány, az akció ideje alatt rendezvényeken és az áruházakban hat tonna alma fogyott – közölték a szervezésben és lebonyolításban részt vevő szervezetek és cégek...

Tovább olvasom

Lesz elég hús az asztalunkon?

A népesség és az életszínvonal emelkedése egyaránt növeli az állati fehérje fogyasztását, miközben a fenntartható fejlődés hatékonyságnövelést sürget az állattenyésztőktől. Mindez komoly kihívást jelent az állattenyésztők számára, és új alternatívák...

Tovább olvasom

Egyre nagyobb a munkaerőhiány a kereskedelemben

2016 harmadik negyedévében tovább nőtt a munkaerőhiány a kereskedelemben, egy év alatt csaknem 30 százalékkal. Most 4800 üres álláshely van a kereskedelemben, ami 4 százalékkal magasabb, mint az előző negyedévben...

Tovább olvasom

Továbbra sincs inflációs nyomás a gazdaságban

Nem okozott meglepetést a novemberi inflációs adat az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint, a béremelések ellenére továbbra sincs inflációs nyomás a gazdaságban. Az éves átlagos infláció 0,4 százalék közelében alakulhat, a...

Tovább olvasom

Több az új cég idén, mint tavaly

Bár még nincs vége az évnek, a 2015-ös cégalapítási számokat úgy tűnik, sikerül majd felülmúlni 2016-ban. „Kiegyensúlyozott volt eddig a 2016-os év a cégalapítási és a cégtörlési számok tekintetében, már...

Tovább olvasom

Méhészeti szövetkezeteket kellene létrehozni

A magyar méhésztársadalomnak el kellene gondolkoznia azon, hogy szövetkezeteket hozzon létre, a méhészek külön-külön nem tudnak kellő erőt felmutatni – mondta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) parlamenti államtitkára Gyulán. Nagy István...

Tovább olvasom

Kedvezőbb lett a szőlő- és gyümölcsfaiskolák földhasználati szabályozása

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) kezdeményezésére – az Országgyűlés hétfői döntése alapján – kedvezőbb lett a szőlő- és gyümölcsfaiskolák földhasználati szabályozása – közölte az agrárkamara hétfőn az MTI-vel. A NAK...

Tovább olvasom

Jelentősen bővült a juh- és kecskeágazat az elmúlt öt évben

2010–2015 között a juh- és kecskeágazat kibocsátása folyó áron közel 50 százalékkal nőtt. A Földművelésügyi Minisztérium adatai szerint, az úgynevezett kiskérődző ágazat tavalyi kibocsátása – az utolsó lezárt gazdasági évben...

Tovább olvasom

Második szakaszban Az Év Agrárembere-díj versengés

November 20-áig lehetett jelölést leadni Az Év Agrárembere-díjra. A szervezők több kategóriában azokat díjazzák, akik a termelésen túl közösségi szerepvállalással is sokat tesznek azért, hogy „a vidék élni tudjon”. A...

Tovább olvasom

Élmény az evés

A vásárlók élményt szeretnének venni, nem csak élelmiszert. Az Euromonitor legutóbbi felmérése szerint a következő években ugrásszerűen meg fog nőni a kereslet a kész-, félkész-, a sütésre előkészített, illetve „food-to-go”...

Tovább olvasom

Enyhén csökkentek a világpiaci élelmiszerárak

Enyhén csökkentek novemberben a világpiaci élelmiszerárak: az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) által számított árindex 0,4 százalékkal 171,3 pontra csökkent az előző havi 172,0 pontról, megszakítva az augusztus óta...

Tovább olvasom

Elkészült a szőlő-bor ágazati stratégia

Fennállásának huszadik évfordulóját ünnepli a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT). A jeles évfordulón túl további okot ad az ünneplésre, hogy elnyerte végleges formáját a szőlő- és borágazati stratégia, amelynek széles körű...

Tovább olvasom

Az agrártárca célja a termelői közösségek megerősítése

A termelői csoportosulások létrehozása és működtetése az Eredetvédelmi program sikeres végrehajtásának egyik sarokpontja Gál Péter, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) eredetvédelemért felelős helyettes államtitkára szerint – közölte az agrártárca. A közlemény...

Tovább olvasom

Újra élénkülhet az export a következő hónapokban

A következő hónapokban újra élénkülhet az export, mivel az ipar gyengélkedése feltehetően átmeneti lehetett, míg az európai konjunktúra mutatók is élénkülést jeleznek – kommentálták a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb...

Tovább olvasom

Külföldi munkavállalók nélkül drágább lenne a brit élelmiszer

A legnagyobb brit élelmiszeripari társaságok szerint drágábban és a jelenleginél kisebb választékban jutnának élelmiszerekhez a brit fogyasztók, ha a szektor a brit EU-tagság megszűnése után nem alkalmazhatna szabadon külföldi EU-munkavállalókat....

Tovább olvasom

Kereskedőház: kétoldalú megállapodás segíti a magyar-szlovák kapcsolatokat

A magyar-szlovák gazdasági kapcsolatok dinamikusan bővülnek, a további növekedés érdekében a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) és a Szlovák Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Ügynökség (SARIO) együttműködési megállapodást írt alá Budapesten. Oláh Zsanett,...

Tovább olvasom

Javult a fogyasztói bizalom az Egyesült Államokban

Elemzők által vártnál jóval nagyobb mértékben javult decemberben a fogyasztói bizalom az Egyesült Államokban – derül ki a Michigan egyetem szokásos havi felméréséből, amelynek előzetes eredményét pénteken tették közzé. A...

Tovább olvasom

Újra nő a tej felvásárlási ára

2016 augusztusában a mezőgazdasági termelői árak 2,6%-kal csökkentek az előző év azonos időszakához képest, ami a növényi termékek árának 5,5%-os csökkenéséből, illetve az élő állatok és állati termékek árának 2,5%-os...

Tovább olvasom

FM: az idén 181 ezer tonna szója kerülhet a tárolókba

Az idén 181 ezer tonna szója kerülhet a tárolókba, mintegy negyedével több a 2015. évinek, a hozam jelentősen javult, 2016-ban 3 tonna hektáronként – hangsúlyozta Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium...

Tovább olvasom

Rekordév a kukoricatermésben

Alapvetően optimisták a szakértők a magyar kukoricahelyzettel kapcsolatban, és ezt az idei rekordév is alátámasztja – olvasható az agrarszektor.hu-n. A december első napjaiban rendezett Agrárszektor 2016 konferencia gabonapiaci panelbeszélgetésében többen...

Tovább olvasom

Novemberben 1 százalék fölé került az infláció

A fogyasztói árak novemberben átlagosan 1,1 százalékkal magasabbak voltak, mint egy évvel korábban, az előző hónaphoz viszonyítva az árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH)...

Tovább olvasom

NAV: csökkent az illegális cigarettapiac

Lényegesen csökkent a cigaretta feketepiacának aránya az idén az egy évvel korábbihoz képest – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a GfK Hungária Piackutató Intézet adatai alapján. Az adóhatóság...

Tovább olvasom

KSH: októberben csökkent az export és az import is

Októberben az export euróban számolt értéke 1,1, az importé 3,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A kereskedelmi mérleg többlete 891 millió euró volt, 167 millióval több a tavaly októberinél...

Tovább olvasom

FM: 324 milliárd forintból alkalmazkodhatunk a klímaváltozáshoz

Magyarországon mintegy 324 milliárd forint fordítható a Környezet és energiahatékonysági operatív program (Kehop) 1174 milliárd forintos forrásából a klímaváltozás hatásainak kiküszöbölésére és az alkalmazkodásra – mondta a Földművelésügyi Minisztérium (FM)...

Tovább olvasom

Segítségünket kéri a Heim Pál Gyermekkórház

A Heim Pál Gyermekkórház Feljesztéséért Alapítvány örömmel adta hírül: összegyűlt a pénz a sajtón keresztül indított gyűjtéssel gyermekkórház részére vásárolandó lélegeztető-gépre, aminek beszerzését az Alapítvány el is indította. A gyermekegészségügyi...

Tovább olvasom
Oldal