A csokinyúl és a csokitojás a húsvéti időszak legnépszerűbb termékei
Változatlanul a csokinyúl és a csokitojás a húsvéti édességpiac slágertermékei, a gyártók emellett az ünnepi időszakban is számos innovatív termékkel készülnek az ünnepi időszakra. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Édességgyártók Szövetségének közös piaci körképe szerint az ár-érték arány a korábbiaknál is nagyobb hangsúlyt kap a vásárlói döntések során, a forgalom azonban várhatóan a korábbi évek szintjén lesz az idén is.
Közeledik a húsvét, a boltok polcain pedig már hetek óta sorakoznak a különböző csokoládéból készült figurák, édességek. Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is rendkívül széles kínálatból válogathatnak a húsvéti édességet kereső vásárlók. A korábbi néhány évben – a 2020-as covid-járvány elejét kivéve – stabil volt az ünnepi édességforgalom, ezért a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Édességgyártók Szövetsége szerint az idén is kedvező szezonban bízhatnak a hazai gyártók. Bár az inflációs időszak kezdete óta megfigyelhető, hogy a növekvő árak miatt általánosan kevesebb édességet vásárolnak a magyar emberek, remélhetőleg ez a tendencia a húsvéti vásárlásokat nem érinti majd, így a múlt években megszokott forgalom várható.
A gyártók várakozásai szerint az ár-érték arány az idén minden eddiginél jobban befolyásolja majd a keresletet, a vásárlók kétszer is meggondolják, milyen terméket választanak a pénzükért. Remélhetőleg a korábbi évekhez hasonlóan a vásárlók továbbra is a minőségre szavaznak majd, így a különböző, alacsonyabb élvezeti értékkel bíró, kakaómasszából készült termékek helyett a valódi csokoládét választják majd a legtöbben.
Ahogyan a korábbi években, úgy várhatóan az idén is a csokinyuszi és a csokitojás lesz a legkelendőbb portéka, bár a gyártók emellett számos érdekességgel és innovatív termékkel várják a fogyasztókat. Kedveltek a különböző ajándékcsomagok, amelyekben többféle édesség, vagy akár kisebb-nagyobb játékfigura is található. A csokoládéfigurák mellett népszerűek a különböző cukorkák is. De nemcsak az ünnepre készülnek a gyártók fejlesztésekkel: új ízek, új formák, új receptúrákkal készült édességek kerülnek piacra. Nagy lehetőség rejlik például a különböző funkcionális, vagy mentes édességekben, emellett a gyártók egyre nagyobb hangsúlyt helyeznek az innovatív csomagolások fejlesztésére is.
Kapcsolódó cikkeink
A Magyar Édességgyártók Szövetsége különleges snack-innovációt díjazott
A Magyar Édességgyártók Szövetsége 2023. május 23-án adta át az…
Tovább olvasom >Magyar Édességgyártók Szövetsége: akadnak kihívások a piacon
A tavalyi infláció harapása az édességpiacon is mély nyomot hagyott.…
Tovább olvasom >Komoly válsággal néz szembe az édességipar
A kakaóválság súlyos problémákat okoz az édességiparban, amelynek hatásai már…
Tovább olvasom >További cikkeink
Megvette a Valeo Foods az Appalaches Nature-t
Megvásárolta a Valeo Foods Group a kanadai juharszirup-gyártó Appalaches Nature-t.…
Tovább olvasom >Franciaországban és Brazíliában növekszik, Európában küszködik a Carrefour
Az Európában meglehetős kihívást jelentő körülmények ellenére elégedett a Carrefour…
Tovább olvasom >Közel felére esett vissza az élelmiszer-ipari innovációk száma 2007 óta
A Mintel piackutató cég szerint a 2024 januárja és májusa…
Tovább olvasom >