Az élelmiszeripar technológiai támasza a Siemens
„Érdemes valamennyi piaci szereplőnek áttekintenie folyamatait, gépeit, berendezéseit, és a manuális beavatkozással működő részterületeken átgondolni, hogy az adott folyamatnak megoldható-e az automatizálása valamilyen módon” – a Siemens Zrt. és a Trade magazin első közös, novemberi konferenciáján elhangzottak kapcsán Szakos Péterrel, a Siemens Zrt. élelmiszeriparért felelős szakértőjével beszélgettünk a vállalat tevékenységének és az FMCG-piacnak a kapcsolódási pontjairól.
– Miért fontos az élelmiszeripar szereplőinek mélyrehatóbban megismerni a Siemenst?

Szakos Péter
élelmiszeriparért
felelős szakértő
Siemens Zrt.
– A Siemens már a kezdetektől fogva jelen van az élelmiszeriparban – elsősorban az automatizációval és az energetikával kapcsolatosan. Az automatizáció megvalósulásának elengedhetetlen feltétele a megfelelő fejlettségű villamos és gépészeti energiaelosztási rendszer. Ennek minden részterületén jelen van a Siemens. Az energiahatékonyság akkor növelhető, ha a rendszereket igény szerint működtetik, és csak ott és csak annyi energiát használnak, ahol és amennyit feltétlenül szükséges.
A Siemens gyártásfelügyeleti rendszerei képesek integrálni az értékesítési lánctól érkező rendeléseket, megmutatni a termelő gépek működési állapotát és az energiafogyasztását, a KPI-ok teljesülését, azaz a teljes gyártási folyamatot. Ez történhet egy sor végén elhelyezett monitoron, személyre szabott okostelefonos applikációban, vagy a központi kezelőhelyiség számítógépein.
– Melyek azok az élelmiszeripari cégek, amelyekkel a Siemens már együtt dolgozik itthon és nemzetközi szinten?
– Ez a szektor a Siemens egyik bázisa, az alapanyag-előállítástól kezdve, a készétel-gyártáson, a húsiparon át egészen a csokis kekszig számtalan területen vannak referenciáink. Hazánkban a 100 legnagyobb forgalmú vagy nemzetközi hátterű élelmiszeripari és mezőgazdasági vállalattal foglalkozom. A Siemensszel való kapcsolat lehet közvetlen, de sokszor viszonteladókon, rendszerintegrátorainkon, gépgyártó cégeken keresztül jutnak el termékeink az iparág vállalataihoz. Ők azok, akik projektjeikben felhasználják eszközeinket.
Fontos megemlíteni, hogy Magyarországon a Siemens Zrt. száznál is több rendszerintegrátor-partnerrel dolgozik, akiknek egy része jelentős élelmiszeripari tapasztalattal és referenciával rendelkezik.
– Van-e a Siemensnek olyan fejlesztése, újdonsága, amellyel 2024-ben tervez megjelenni az FMCG-piacra?
– Célunk, hogy az automatizációt és a robotizációt a következő szintre emeljük a hazai élelmiszeripari szereplőknél. Ennek alapját az olyan külföldi sikeres referenciák adják, amelyeket szeretnénk itthon is minél több partnerünknél bemutatni és bevezetni. Emellett az élelmiszeripari termelőgépek és berendezések elemzését, működését, hiba-előrejelzését támogató megoldásokkal is szeretnénk még több vállalatnál megjelenni. Segítségükkel előre tudjuk jelezni azt, ha egy gép működésében valamilyen zavar várható, ami azért nagyon fontos, mert ezzel az alternatív utakat nélkülöző termelési folyamatok leállása kiküszöbölhető, illetve ezek előfordulásának gyakorisága is csökkenthető. Fontos téma lesz továbbá a gyártási (OT) rendszerek, kommunikációs hálózatok frissítése, mert a kiberbiztonsági területen szintén jelentős fejlesztési lehetőségek vannak. Mindezzel a cégek működésének biztonságát és hatékonyságuk javulását tudjuk kínálni, ami egyben küldetésünk is. (x)
Related news
The Chamber of Agriculture is organizing career orientation camps for primary school students this year as well
In order to popularize agricultural professions, the National Chamber of…
Read more >KSH: industrial production stagnated in March
In March 2025, the volume of industrial production remained at…
Read more >KSH: industrial production stagnated in March
In March 2025, the volume of industrial production remained at…
Read more >Related news
XII. Laurel Retail Conference – the future is visible in action
On May 28, key players of the retail sector will…
Read more >BioTechUSA and FC Barcelona: partnership reaches new level with Pedri and new product
The BioTechUSA Group has been FC Barcelona’s global nutritional supplement…
Read more >Mantova: an Italian flavour festival – with spices
The Fratelli Mantova BBQ product line takes grilling to a…
Read more >