Jó itt dolgozni!
Idén már harmadik alkalommal adták át hazánkban a világ egyik legnagyobb HR-szolgáltató cége, a Randstad által alapított, a legvonzóbb munkáltatóknak járó Randstad Award díjat. A kiskereskedelmi és HoReCa kategória különdíját 2019-ben a Hunguest Hotels érdemelte ki, a szállodaláncot választották a szegmens legvonzóbb munkaadójának.
A munka és a magánélet egyensúlyára egyre jobban odafigyelnek a magyar munkavállalók is, amikor minőségileg rangsorolják a munkáltatókat. Véleményük kialakításakor számításba veszik a munkahely elhelyezkedését, a belső munkahelyi környezetet, valamint az általuk gyártott vagy az általuk nyújtott szolgáltatások színvonalát. Fontos számukra a visszajelzés, az erőfeszítéseiket támogató légkör és a munkáltató társadalmi felelősségvállalása is. Ám a világ legnagyobb független munkáltatói márkakutatásának legfrissebb hazai adatai továbbra is azt mutatják, hogy a három fő szempont a fizetés, a kiszámíthatóság és a munkahelyi légkör maradt Magyarországon.
Hülvely István, a társaság vezérigazgatója szerint a cég egyik védjegye a családias légkör. A dolgozók felkészültségét, hűségét megbecsülik és honorálják is, és a fejlesztések során figyelnek arra, hogy az Y- és a Z-generáció számára is vonzóvá tegyék a szállodaláncot. //
Kapcsolódó cikkeink
A mesterséges intelligencia és a munka világának kapcsolatát vizsgálta a Randstad
A Randstad februárban közzétett kutatása megállapítja, hogy noha a hazai…
Tovább olvasom >Az ALDI lett Magyarország legismertebb munkaadója
Rendkívül rangos elismerést kapott az ALDI: a Randstad Employer Brand…
Tovább olvasom >Randstad Employer Brand Research: megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói
Tizenegyedik alkalommal díjazták Randstad Awarddal hazánk legnépszerűbb munkáltatóit. A magyar…
Tovább olvasom >További cikkeink
Országtorta-selejtező
Az idén tizennyolcadik alkalommal meghirdetett Magyarország Tortája verseny első zsűrizési…
Tovább olvasom >Az AI-generálta reklám kedves bája – A nap videója
Ez a pizzareklám egy éve készült, talán még nem tökéletes…
Tovább olvasom >Az eper luxusa (és csomagolása) – A nap képe
Epercsomagolás a tehetősebbeknek: a philadelphiai Oishii farmon nőtt csodákból egy…
Tovább olvasom >