Vasárnapi boltbezárás helyett több hazai élelmiszer forgalmazására köteleznék a romániai áruházakat

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 04. 19. 11:03

Elvetette a nagyáruházak vasárnapi zárva tartásáról szóló kezdeményezést a román képviselőház szakbizottsága, ellenben több hazai friss élelmiszer forgalmazására kötelezné a kereskedelmi láncokat – közölte kedden Nini Sapunaru, a mezőgazdasági bizottság elnöke.

Bukarest

A sajtó által szupermarket-törvénynek nevezett tervezet a 2009 óta érvényes élelmiszer-forgalmazási törvényt módosítaná.

Az eredeti kezdeményezés a településeken kívülre, azok határtól legalább öt kilométeres távolságra száműzte volna a 800 négyzetméternyi eladóteret meghaladó, élelmiszert (is) forgalmazó áruházakat, ugyanakkor nyitvatartásukat munkanapokon 8-22, szombaton pedig 8-14 óra közé korlátozta volna, előírva azt is, hogy vasárnap nem nyithatnak ki.

Ezeket a megkötéseket a szakbizottság törölte a tervezetből, helyettük más rendelkezéseket javasolt a hazai termelők és kiskereskedők piaci érvényesülésének segítésére.

A tervezet – az uniós korlátozások miatt – nem azt írja elő, hogy a szupermarketeknek a román termékeket kell előnyben részesíteniük, hanem azt szabja meg, hogy a friss élelmiszerek legalább 51 százalékát úgynevezett rövid beszerzési láncon keresztül kell az áruházak polcaira juttatni. A húsárun fel kell majd tüntetni a származási országot, a feldolgozott hústermékeken pedig a Romániából származó nyersanyag arányát.

A jogszabály a kormányra bízná, hogy a végrehajtási rendeletben termékcsoportonként megszabja, mi tekinthető rövid beszerzési láncnak és azt is lehetővé teszi, hogy a téli időszakban, amikor a román termelők nem tudnak megfelelő mennyiségű friss zöldséget és gyümölcsöt szállítani, átmenetileg felfüggessze egyes cikkelyek hatályát.

A szupermarket-törvényt az évi kétmillió eurót meghaladó forgalmú kereskedőkre alkalmaznák.

A román mezőgazdasági miniszter által is támogatott törvénytervezetet valamennyi parlamenti frakció képviselői megszavazták a szakbizottságban, és várhatóan néhány napon belül a bukaresti képviselőház plénuma is elfogadja. (Baranyi László, MTI)

Kapcsolódó cikkeink