Februárban 7,2 százalék volt az éves infláció Romániában
Februárban 7,2 százalék volt az éves inflációs ráta Romániában – közölte szerdán az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Ez 0,2 százalékpontos csökkenést jelent a januári 7,4 százalékos adathoz képest, de még mindig magasabb a decemberi 6,7 százaléknál. A Román Nemzeti Bank (BNR) már 2023 végén jelezte, hogy a bukaresti kormány által január 1-i hatállyal életbe léptetett adóemelések miatt az év elején az infláció gyorsulására lehet számítani.
Februárban az élelmiszerek átlagára 4,48 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban, a nem élelmiszer jellegű termékek pedig 7,82 százalékkal drágultak.
2022 márciusa és 2023 februárja között az átlagos infláció 9,1 százalék volt – közölte az INS.
Éves szinten a postai szolgáltatások drágultak a legnagyobb mértékben, 26,64 százalékkal. A mosószerek 23,77 százalékkal kerültek többe, mint egy évvel korábban, a víz, a csatornázás és a köztisztasági szolgáltatások 18,74, az egészségügyi szolgáltatások 14,32, a gyümölcskonzervek 13,37, a friss hal pedig 11,53 százalékkal.
Februárban a fogyasztói árindex 0,81 százalékkal haladta meg a januári szintet.
Kapcsolódó cikkeink
Új visszaváltási rendszert vezetett be az Auchan Románia Bukarestben
Az Auchan Románia új, tömeges visszagyűjtésre alkalmas visszaváltó rendszert indított…
Tovább olvasom >Megvásárolja a Schwarz Csoport a hipermarketeket üzemeltető romániai La Cocoșt
Egy olyan piacon, amelyet a hipermarketek zsugorodása és a diszkontok…
Tovább olvasom >Megnyílt a Żabka 100 Froo üzlete
A lengyel Żabka csoport megnyitotta 100. Froo márkájú kényelmi boltját…
Tovább olvasom >További cikkeink
Szárazság, technológiai verseny és összefogás: beindult a hazai dinnyeszezon
Komoly kihívások közepette indul a 2025-ös magyar dinnyeszezon: a csapadékhiány,…
Tovább olvasom >Vezetőváltás a Fornettinél: Szabó Nándor az új ügyvezető igazgató
2025. július 1-jétől Szabó Nándor tölti be a Fornetti ügyvezető…
Tovább olvasom >Változás a Zwack vezetésében: Belovai Csaba a Zwack Unicum Nyrt. új vezérigazgatója
A Zwack Unicum Nyrt. tulajdonosi döntése értelmében 2025. július 1-től…
Tovább olvasom >