Ünnepi felkészülés a METRO-val

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2023. 10. 10. 12:21

Nem kell ahhoz jósnak lenni, hogy lássuk: az ünnepi szezon kiélezett versenyt tartogat. A piac szűkült, a fizetőképes kereslet minden fronton kisebb lett – ebben a helyzetben a vendéglátóhelyeknek a vendégekért, a vendégeknek az asztalfoglalásért, míg a catering cégeknek a céges rendezvényekért kell megküzdeniük.

Márton-hetek

Bősze Ákos
HoReCa
üzletágfejlesztési vezető
METRO

A jó hír az, hogy várhatóan az idei év végén is meglesz az igény a vendéglátóipar szolgáltatásaira, és legfőképpen a finom falatokra. A téli szezon nyitánya várhatóan idén is a Márton-nap lesz, amit bátran nevezhetünk – a korábbi évek tapasztalatai alapján – Márton-heteknek is, hiszen az éttermi liba- és kacsafesztivál már október végén kezdetét veszi, és november 11. után még napokig kitart a lendület. A Márton-napi „őrület” már korábban is begyűrűzött a klasszikus éttermeken kívülre, így a minőségi fast foodot kínáló helyekre és a bisztrókba is, így a különböző körettel feltálalt sült, főtt, töltött liba és kacsa mellett burgerben, tortillában, lepényben is felbukkannak majd e nemes szárnyasok. A METRO Chef konfitált kacsacomb és kacsaszárnytő könnyen felhasználható bármely konyhatípus számára.

Speciális igények

Az éttermeknek azonban fel kell készülniük a karácsonyi és újévi vendégkörre is: a vendéglátásnak hozzá kell szoknia a gondolathoz, hogy a jövőben nemcsak a „táriánus” (vegetáriánus, vegán, flexitáriánus) diktál egy-egy társaság étteremválasztásában, hanem az élelmiszer-allergiás is. A következő évtizedekben minden harmadik embernek lesz valamilyen allergiája vagy érzékenysége, intoleranciája, így a különféle mentes élelmiszereknek, alapanyagoknak a biztonságos vendéglátóhelyi fogyasztás érdekében kiemelt szerepük lesz. Ugyanígy a catering cégeknek is újra kell gondolniuk a kínálatukat és a módszereiket, többek között figyelniük kell a keresztszennyeződés veszélyére vagy a mentes fogások helyes tálalásra is.

Biztonságos ételek az egészségért

A METRO saját márkás kínálatában kifejezetten a HoReCa igényeire fejlesztett termékek szerepelnek, melyek változatos módon, biztonságosan felhasználhatók. A METRO Chef Veggie termékcsalád az állati fehérjék (tej és hús) alternatíváit biztosítja növényi alapon. A Rioba és a METRO Chef márkák tejtermékeinek több laktózmentes tagja – tejek, tejfölök, vajak – is van, különböző kiszerelésben. A METRO Chef gluténmentes tészták pedig az örök kedvenc tésztaételeket teszik még szélesebb kör számára élvezhetővé.

Húsból vagy karfiolból parancsolja a steaket?

Az elérhető kínálat mit sem ér a megfelelő edukáció nélkül – hangsúlyozza Bősze Ákos, a METRO HoReCa üzletágfejlesztési vezetője – Ezért a METRO Gasztro­akadémián folyamatosan indítunk olyan konyhai képzéseket, melyek kitérnek arra, hogy a biztonságos éttermi fogyasztást szolgáló növekvő követelményeknek hogyan felelhet meg a vendéglátós. Mivel a vegán konyha nagyjából lefedi a „mentes” elvárásokat, ezért a tematikus képzések, műhelyek mellett – reagálva az igényekre – meglévő képzéseinkbe is beépítettünk vegán blokkokat. A steak kurzuson például a hús steak alternatívájakánt karfiol steak elkészítését is megtanulják a résztvevők.

Az asztalfoglalást is tanulni kell

Bár az étteremlátogatók köre a nehéz gazdasági helyzet miatt csökkent, az év végi ünnepek környékén még az is megengedi magának és családjának az éttermi élményt, aki év közben ezen spórolt. Ők azzal szembesülnek, hogy a korábbinál megszokotthoz képest kevés az elérhető éttermi asztal. A nyugati példák megmutatták, hogy a vendégeknek meg kell tanulniuk időben asztalt foglalni: azok az éttermek, akik használják a DISH by METRO éttermi asztalfoglaló rendszerrel ellátott csomagját, helyzeti előnyben lesznek: a beépített modul azonnali visszajelzésre ad lehetőséget vendég és vendéglátóhely között. (x)

Kapcsolódó cikkeink