Magazin: Újra versenyeznek a közétkeztetés szakácsai
Októberben indultak a Közétkeztetési Szakácsverseny (KÖSZ) 2019–2020 elődöntői a Nébih, a KÖZSZÖV és az MNGSZ szervezésében. A verseny témája idén a nyári ételek. A versenyzőknek 3 óra alatt egy 3 fogásos, felnőtt ebédet kell elkészíteniük, melynek kötelező eleme a lecsó és a méz.
A verseny célja többek között a hagyományos ízek, ételek modernizálása, az étkezési kultúra fejlesztése, valamint az évszakokhoz és szokásokhoz kötődő ételek megismertetése. A szervezők persze gondolnak a versenyre nevezők szakmai továbbképzésére és fejlesztésére is, ehhez nagyban hozzájárul, hogy a felkészülés során neves szakmai mentorok is közreműködnek. Mentorként segíti a felkészülést Zoltai Anna, Vomberg Frigyes, Wolf András, Harmath Csaba, Sándor Dénes, Ferenczi István és még sok kiváló szaktekintély.
A selejtezőt – a nevezéseinek bírálatát – követően 39 csapat jutott az elődöntőbe az ország különböző pontjairól. A már lezajlott októberi elődöntő után elmondható, hogy a csapatok a konyhában fegyelmezetten és a munkakörnyezetükre is igényesen dolgoztak. Újdonság, hogy a csapatok 4 főből állnak: 1 fő irányító, 1 fő szakács, 1 fő segítő plusz 1 fő tartalék. Az elődöntőkön az állandó szakmai zsűri és a versenyző csapatokból delegált zsűritagok értékelik komplex módon a résztvevők teljesítményét. Az országos döntőbe a 12 legjobb teljesítményt elérő csapat kerül be. Az eredményhirdetésre az utolsó elődöntő versenynapon, november 10-én 12 óra 30 perckor kerül sor. A közönség számára is nyilvános döntőt február 6-án a SIRHA szakkiállítás keretén belül rendezik.//
Kapcsolódó cikkeink
Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében is megjelent a madárinfluenza
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Nébih: Békés vármegye két báromfitelepén is megjelent a madárinfluenza
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Nébih: biztonságos a Sajóból kifogott halak fogyasztása
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
1000 adag ingyen csirke a Blahán nyíló új helyen
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Éttermi reprezentáció: adómentesség jön, a pálinka is bekerül a körbe
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >NGM: 100 milliárd forintos akciótervvel segítjük a vendéglátó szektort
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

