Tovább erősítette pozícióját a MATE a QS agrártudományi rangsorában

Szerző: STA Dátum: 2024. 05. 02. 10:30

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem az idei esztendőben is 151-200. helyezést ért el a világ egyik legelismertebb felsőoktatási rangsorán, a Quacquarelli Symonds (QS) 2024-es agrártudományi ranglistáján. Ezzel az eredménnyel az agrárfókuszú intézmény ismét a világ legjobb 12 százalékába került a számára legfontosabb tudományterületen, a rangsorban betöltött relatív pozícióját pedig újabb 2 százalékkal javította a rangsorolt egyetemek között a tavalyi évhez képest.

„Nagy öröm számunkra, hogy ezzel az eredménnyel a MATE Magyarországon ismét az első helyet érte el az agráriumhoz köthető egyetemek közül. A MATE 2030 stratégia keretében tizenkét részletes cselekvési terv mentén munkatársaimmal a továbbiakban is azért dolgozunk, hogy az évtized végére beérjük vagy akár meg is előzzük legjelentősebb nemzetközi versenytársainkat. Céljaink eléréséhez új alapokra helyeztük az egyetem szerepfelfogását, így nem követni, hanem alakítani kívánjuk a változás irányát” – hangsúlyozta Dr. Gyuricza Csaba rektor.

Az eredménylista alapján a MATE idei pozíciója a 151-200-as sávon belül is további előrelépést mutat, amely annak is köszönhető, hogy tovább erősödött az egyetem kutatási hálózata, valamint akadémiai és munkaerőpiaci hírneve is. Mindezek alapján tehát a MATE ismét egy lépéssel közelebb került céljához, hogy a régió első számú agráregyetemévé váljon.

A felsőoktatási intézményeket minősítő brit Quacquarelli Symonds (QS) a napokban tette közzé az aktuális QS World University Rankings by Subject ranglistáját, melynek összeállításakor az agrár-tudományterületen összesen 1.236 egyetemet elemeztek az akadémiai és munkaerőpiaci hírnév, a tudományos közleményekre eső hivatkozások száma, az oktatók publikációs tevékenysége és a nemzetközi kutatási hálózat kiterjedtsége alapján. A magyar egyetemek közül a MATE-n kívül az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Semmelweis Egyetem, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, valamint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tudott bekerülni saját tudományterületén a legjobb kétszáz közé. Az agrártudományi rangsorban a Debreceni Egyetem 251-300. helyen követi a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemet.

MATE

Kapcsolódó cikkeink