Menekültek alkalmazását tervezi a Starbucks

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2017. 01. 30. 10:30

Tízezer menekült munkába állítását tervezi Howard Schultz, a Starbucks kávéházlánc ügyvezető igazgatója, miután Donald Trump amerikai elnök felfüggesztette hét közel-keleti ország állampolgárainak az Egyesült Államokba való belépését – írja a Világgazdaság Online.

starbucks_jo 2015„A világon több mint 65 millió embert ismer el menekültként az ENSZ, mi pedig azt tervezzük, hogy öt éven belül mind a hetvenöt országban, ahol Starbucks üzemel, 10 000 menekültet fogunk alkalmazni” – mondja Schultz, akit a CNBC idézett mai cikkében.

Howard Schultz arra reagálva tette bejelentését, hogy az amerikai elnök pénteken írta alá azt a rendeletet, amely 120 napos beutazási tilalmat ír elő Irán, Irak, Szudán, Líbia, Szomália és Jemen állampolgárainak. A szíriai menekültek befogadását korlátlan ideig felfüggesztették.

Schultz kijelentette azt is, hogy a Starbucks lehetővé fogja tenni alkalmazottainak, hogy részesülhessenek egészségbiztosításban. Mindezt annak kapcsán mondta, hogy Trump vissza akarja vonni a Barack Obama elnök nevéhez fűződő egészségbiztosítási reformot, amely több mint 20 millió, korábban semmilyen biztosítással nem rendelkező amerikai számára teremtett lehetőséget arra, hogy egészségbiztosítást köthessen.

Az amerikai-mexikói határon felhúzott biztonsági fallal kapcsolatban Schultz úgy reagált, hogy „továbbra is jelen leszünk ezen a rendkívül fontos piacon [Mexikóban], segítjük és támogatjuk mexikói fogyasztóinkat, partnereinket és családjukat, amiért el kell szenvedniük a kereskedelmi és bevándorlási korlátokat.” (vg.hu)

Kapcsolódó cikkeink