Sikeresek a halgazdálkodási ágazatban bekövetkezett változtatások

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2020. 02. 14. 11:45

A tapasztalatok és visszajelzések alapján a halgazdálkodási ágazatban bekövetkezett változtatások sikeresek, az elmúlt néhány évben a horgászlétszám több mint 150 ezer fővel bővült, mára meghaladva az 560 ezer főt – mondta el Nagy István agrárminiszter a 27. FeHoVa keretében rendezett VII. Nemzeti Horgászsport Gála és Támogatói Banketten.

A tárcavezető kiemelte, hogy a hal rendkívül értékes megújuló természeti erőforrásunk, míg a horgászat a fenntartható gazdálkodás időtálló, történelmi korokon átívelő jó példája, amelyhez az agrártárca a legideálisabb feltételeket kívánja megteremteni a harmadik évezred kezdetén is. Hozzátette: hazánkban 2016. január 1-jétől lehetővé vált, hogy a vízterületek halgazdálkodási jogát kijelölés útján adja haszonbérbe az állam a Magyar Országos Horgász Szövetségnek (MOHOSZ). Nagy István szerint a MOHOSZ mára tartósan Magyarország egyik legnagyobb hálózatos felépítésű civil szervezetévé vált.

A tárcavezető elmondta: a kormány célja, hogy a magyar családok asztalán minél gyakrabban legyen egészséges és ízletes magyar hal. Hozzátette: az egy főre jutó hazai halfogyasztás 2013 óta több mint 30 százalékkal növekedett, 5,1 kilogrammról 6,7 kilogrammra. A növekedés főként az agrártárca halgazdálkodással és horgászattal kapcsolatos intézkedéseinek, a halfogyasztást népszerűsítő kampányainak köszönhető, illetve annak, hogy 2018. január 1-jétől a hal és haltermékek ÁFÁ-ja 27 százalékról 5 százalékra csökkent.

A gála keretében harmadjára díjazták az év horgászsportolóit és kiválóságait.

(AM Sajtóiroda)

 

Kapcsolódó cikkeink