Magazin: Saját márkával harcolhatnak a szupermarketek

Szerző: Tisza Andrea Dátum: 2020. 02. 03. 07:48

A Saját Márkás Termékgyártók Szövetsége PLMALive.eu című havi hírműsorából válogattunk. Kiemelt téma volt legutóbb az írországi szupermarketek sikertörténete. A New Retail koncepció megvalósuló elemei igazolják az on- és offline stratégiai összeolvadásának szükségességét. A láncok saját borválogatásai nagy vonzerőt jelentenek a vásárlók számára.

Az emblematikus, saját márkákkal foglalkozó szakkiállítások és konferenciák mellett a PLMA (Saját Márkás Termékgyártók Szövetsége) online havi hírműsorral és rendszeres hírlevéllel is jelentkezik. A Newsdesk című műsor októberi bevezetőjében kiemelte, hogy az FMCG iparág egyre újabb kihívásokkal, ugyanakkor új lehetőségekkel is szembesül.

Diszkontosodás, környezettudatosság

Az Egyesült Királyságban tovább nőtt a diszkontok piaci részesedése. Az utóbbi negyedévben a Lidl 8%-kal, az Aldi 6%-kal nagyobb forgalmat realizált, mint az előző negyedévben. A Lidl közel 500 000 új vásárlót vonzott üzleteibe, az Aldi pedig a brit háztartások felét vásárlói között tudhatja.

Médiaértesülések szerint a két legnagyobb francia kiskereskedőlánc, a Carrefour és a Casino egyesülést fontolgat. A Carrefour cáfolja, a Casino nem kommentálja a híreszteléseket.

Spanyolországban, a legfrissebb piackutatások szerint, a saját márkás termékkör növeli piacrészesedését. IRi kimutatások szerint a spanyol privátcímkepiac 4,6%-kal növekszik értékben. Ugyanakkor a gyártói márkás termékek csupán 1,8%-os forgalmi emelkedést mutatnak.

Hollandiában egy frissen kiadott fogyasztói tanulmány megállapította, hogy nő az árolló a saját márkás és az A-brandtermékek között. Míg a privátcímkeárak idén stagnáltak, a nekik megfeleltethető A-brandtermékek árai rohamosan növekedtek. A folyamat eredményeként mára már átlagosan 40%-kal drágábbak a gyártói cikkelemek a megegyező kereskedelmi márkatermékeknél.

A Tesco CEO-ja bejelentette, hogy jövőre nagyobb szigorral, sőt kilistázással lépnek fel a túlzott csomagolóanyag felhasználásával szállított árucikkekkel szemben. Belistázáskor is negatívan veszik figyelembe a nem újrahasznosítható csomagolóanyagok jelenlétét és arányát.

Kereskedelmi csatatér Írország

A kereskedelmi csatornák kiélezett küzdelmét jól szemlélteti, hogy Írországban a szupermarketek a diszkontok elleni fegyverként használják saját márkás termékeiket. Az elmúlt években az ír kereskedelmi forgalom folyamatosan növekedett. Párhuzamosan növekedett a privátcímkepiac is, amelynek piacrésze jelenleg az 50%-ot közelíti. A piacvezető Dunnes 22%, míg a Tesco és a SuperValu 21-21%, az Aldi és a Lidl 12-12%-részesedést tudhat magáénak.

A Dunnes és a SuperValu szupermarketek nem szálltak be a diszkontok által generált árharcba. Inkább saját márkás cikkeiket még jobb minőségűre cserélték, és helyi partnerkapcsolatok kialakításával emelték az ellátási színvonalat.

A Dunnes a James Whelan kézműves hentessel, a CaféSol kávélánccal és az ABC Breads pékségekkel szövetkezett, hogy a prémium kínálatot tovább bővítse. A Dunnes vásárláshelyi élményekkel is megkülönbözteti magát versenytársaitól. Az eladótérben kialakított piactéren látványkemencékben kövön sült pizzát és hot-roast szendvicseket kínál, ezenkívül prémium halas standdal, egészséges ételekkel, kézműves sajtokkal is várja vevőit. Az ír TV celeb sztárséffel, Neven Maguire-rel is együttműködik, aki a legváltozatosabb recepteket állítja össze a Dunnes saját márkás termékeit felhasználva. Nem véletlen tehát, hogy a Dunnes teljes forgalmának egyharmadát már a privát címke adja.

A másik ír lánc, a SuperValu – mottója Real Food, Real People (Igazi Ételek, Igazi Emberek) – szintén a minőségi irányt választotta. Kialakította és bevezette Signature Tastes prémium, egészséget támogató termékekből álló portfólióját, amely nagy népszerűségnek örvend, és már forgalmának közel 40%-át teszi ki.

Írország nagy lehetőséget kínál a magas minőséget előállító, saját márkás termékgyártóknak az együttműködésre. Természetesen a kereskedelmi stratégiát befolyásolhatja a Brexit. Az ír szupermarketekben kínált árucikkek 2/3-a ugyanis jelenleg Nagy Britanniából, vagy rajta keresztül érkezik. Ez a helyzet azonban gyorsan változhat, a közvetlenül a kontinensről történő beszerzést és szállítást többen fontolgatják.

Borban az igazság

A bor az egyik legfontosabb kategória a szupermarketvásárlók számára. Jelentőségét az is mutatja, hogy átlagosan akár 10 percet is válogatnak a vevők a széles választékból. Fel van adva a lecke, hiszen kóstolás nélkül kell kiválasztaniuk a fogyasztási alkalomhoz illő nedűt. Legtöbbször a palackon és a címkén vagy QR-kódban található információ tájékoztat. Amíg mindez sokat jelent a tapasztalt borvásárlóknak, addig az átlag vásárlót összezavarhatja. Nekik a láncszelekció, a privát címkés válogatás mindennél többet jelent. Elmondható tehát, hogy továbbra is a kereskedői ajánlás marad a legfontosabb befolyásoló tényező az átlag borvásárlók számára, így a saját márkás borok jelentőségének és piacrészének további növekedése várható.

New Retail – tényleg működik?

A szakmai körökben sokat emlegetett New Retail (Új Kereskedelem) kifejezés 2016-ból Jack Matól, az Alibaba akkori CEO-jától származik.

Az online óriás megalkotója azt vallja, hogy a fizikai üzletek jelentős értéket képviselnek, ahol a vásárlók láthatják és megtalálhatják az árucikkeket és szolgáltatásokat. Okosan kombinálva az online shopping sebességével és kényelmével, valamint a modern technológia vívmányaival, nyerő koncepció alakítható ki.

Jack Ma szerint a New Retail az online és offline világ legjavát válogatja ki, gyúrja össze és kínálja egy kalap alatt. A kijelentést igazolandó az Alibaba több mint 150 fizikai boltot nyitott Fershippo (Friss víziló) vagy Hema néven. Ezekben a hipermarketekben a frissáru gazdag kínálatából, köztük hatalmas medencékben fickándozó tengeri élőlényekből is választhatnak, sőt, helyben el is készíttethetik és el is fogyaszthatják a vásárlók.

A mobiltelefon az on- és offline vásárlásoknak is fontos szereplője. Sokan kíváncsiak a kódok befotózásával kapható többletinformációkra. Távolról pedig az online applikáción keresztül is rendelhetnek. Legendás az áruház mennyezetén futószalagon közlekedő bevásárlótáskákba gyűjtött megrendelések látványa. A háttérben pedig folyamatos adatelemzéssel optimalizálják a készleteket, és testreszabott ajánlatokat készítenek a vevők érdeklődésének fenntartására.

Feltehetjük a kérdést, miben hoz igazán újat ez a New Retail koncepció, nem csak régi bor új tömlőben? Profi hipermarket ez, némi divatos technológiával fűszerezve, mint az arcfelismerő szoftver, a mesterséges intelligencia, a virtuális valóság, hologramok, elektronikus fizetés vagy drónos kiszállítás? Igen, de mégis van különbség. Mégpedig az, hogy a New Retail koncepció az online kereskedelemből ered, Kínából, ahol nagy a városi, online-ra fogékony népesség száma. Minden tevékenységük alapja és mozgatórugója az online, és több kínai vállalatnál is működik. 2018-ban például a nagy rivális JD.com is megnyitotta első 70 frissáruüzletét. Az együttműködések is hasonlók, az Alibaba a Starbucksszal, a JD.com a Walmarttal kötött szövetséget. A Carrefour kínai üzletei nagy részét eladta a harmadik nagy riválisnak, a Suning.com-nak. Felröppentek hírek arról is, hogy a Metro vevőt keres kínai üzleteire. Augusztusban a Costco nyitotta meg első kínai áruházát, ahol az óriási tömeg érdeklődése jelentett kihívást.

Júniusban az Aldi is megnyitotta első boltját Sanghajban. Kínálatával a tehetős városi réteget célozza. Az online és offline ötvözése helyett a diszkont koncepció újdonságával igyekszik elvarázsolni potenciális vásárlóit. //

Kapcsolódó cikkeink