Pro Turismo díjat kapott a Magyar Vendéglátók Ipartestülete és az MNGSZ elnöke
Magyarország gazdasági teljesítményéhez a turizmus dinamikus fejlődése is hozzájárult, az ágazat szerepe meghatározó Magyarország gazdaságában, mert a GDP több mint 9 százalékát állítja elő és a munkavállalók 11 százalékát foglalkoztatja – hangsúlyozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a 2015-ös Pro Turismo Díjak átadásakor csütörtökön a Parlamentben. Szavai szerint jó esély van arra, hogy a turizmus teljesítménye – ahogyan 2010 óta minden évben – 2015-ben is rekordot döntsön.
A tárcavezető köszönetet mondott az egész turisztikai szakmának az elért eredményekért és a turizmus-szakma legmagasabb kitüntetésének számító Pro Turismo elismerő oklevelet adott 12 szakembernek, közöttük a vendéglátás és gasztronómia területén tevékenykedő Kovács Lászlónak, a Magyar Vendéglátók Ipartestülete elnökének, Krivács Andrásnak, a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség elnökének és Denis Matyasy cukrász- és csokoládémesternek. Mint köztudott, a díjazottak személyéről idén is szakmai zsűri döntött.
Kapcsolódó cikkeink
Ami kell, az a közelben van!
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Gundel-díj-átadás 2025
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Néhányan a SIRHA partnerei közül
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Többet főznének az X- és Y-generációk tagjai
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >MTÜ-elnök: 2025-ben az előző évi rekordját is megdöntötte a turizmus
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Ha az élelmiszer a művész témája, eszköze, médiuma – A nap képe
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


