Növényi alapú fehérjék: újabb növények a láthatáron
Az ENSZ álláspontja szerint, míg a múltban növények és állatok fajainak ezreit használta fel az emberiség étkezési célokra, manapság kevesebb, mint 200-féle növény és állat képezi a globális élelmiszer-ellátás alapját.
Ezen belül mindössze kilenc alaptermény (beleértve a kukoricát, a szóját és a búzát) teszi ki a globális össztermelés 70%-át. Ugyanakkor a növényi alapú élelmiszerek fejlesztését is segítené, ha más – már termelt és vadon termő – növényeket is beazonosítanának potenciális növényi fehérjeforrásként.
A The Food Institute most a következő három, már felfedezett új növényi fehérjeforrásról számolt be. Az egyik a békalencse, mely egy gyorsan növekvő vízi növény, amely 36 óránként megduplázza a tömegét, és egész évben termeszthető, a szójánál 100-szor, a borsófehérjénél pedig 400-szor hatékonyabban állítható elő belőle fehérje. A másik a kendermag, ami már „betette a lábát” a tej- és tejtermékek alternatívái közé, és semleges ízvilága a legkülönfélébb élelmiszerekben történő felhasználásra teszi alkalmassá.
Nemrégiben megjelent egy olyan új, kendermagalapú összetevő a piacon, amely 75%-os fehérjetartalmú, mind a kilenc esszenciális aminosavat tartalmazza, ezért elvileg kiválóan alkalmas a húsalternatívák előállításához. A növényi tejalternatívák természetes fermentálásával készül egyre több sajthelyettesítő, és ezen a téren új „játékos” a görögdinnye magja, amely kitűnő forrása a magnéziumnak, cinknek, vasnak és omega-3 zsírsavnak. Az idén debütált az első olyan vegán cottage cheese alternatíva, amely görögdinnyemagból készült, és adagonként 10 g fehérjét tartalmaz, amely közvetlenül a magokból származik, nem további anyagok hozzáadásából.//
Kapcsolódó cikkeink
A menopauzában is segítő joghurtalternatívát dob piacra a Coconut Collab
Az új „sűrű és krémes” Protein Yog növényi eredetű, és…
Tovább olvasom >Az Alpro Peter Crouchcsal együttműködve bővíti növényifehérje-választékát
Az Alpro egy sor újdonsággal bővítette növényifehérje-választékát a Peter Crouch futball-legendával kötött…
Tovább olvasom >A növényi alapú jövőért felhagy a hústermékgyártással a Gruppo Tonazzo
Az olasz Gruppo Tonazzo bejelentette, hogy az év végéig felhagy…
Tovább olvasom >További cikkeink
FAO: Itt az idő, hogy valósággá tegyük az egészséges, tápláló és megfizethető étrendhez való jogot
Az idei élelmezési világnap témája „Az élelemhez való jog a jobb életért…
Tovább olvasom >Stabilizálódott a termőterület nagysága a hazai dohányágazatban
Az ágazat szereplői bizakodással vetették bele magukat az idei munkába…
Tovább olvasom >Beindulnak az online előfizetéses hűségprogramok Magyarországon
Az előfizetéses hűségprogramok előnyei közül a legvonzóbb a vásárlás teljes…
Tovább olvasom >