Nagyüzem a konyhákban
Maradj otthon! – hangzott a kérés márciustól a lakossághoz. Süss-főzz többet! – ezt ugyan nem kérte senki, mégis, logikus következményeként a tartós otthonlétnek, egyre többen, egyre bátrabban, egyre sűrűbben kísérleteztek a konyhákban. Kedvező helyzetből várhatják tehát a fűszerek, aromák sütési adalékok, kellékek forgalmazói az év végi szezont, amelyre jelentős innovációkkal készülnek.
Szerző: Szalai László

Galácz Márta
ügyvezető igazgató
KOTÁNYI Hungária
A „járványkamrák” márciusi feltöltése a fűszerek, instant porok, sütési adalékok között is erőteljes pluszokat hozott a forgalomban, ami sok esetben tartósnak bizonyult.
– Kiemelném, hogy kiskereskedelmi forgalmunkban nemcsak a február–márciusban megfigyelhető lakossági tartalékképzési időszakban, hanem május–júniusban is jelentős növekedés volt tapasztalható – mondja Galácz Márta, a KOTÁNYI Hungária Kft. ügyvezető igazgatója. – A júniustól újraindult horeca üzletágban pedig természetesen továbbra is stabil, kiszámítható és meghatározó piaci szereplőként járulunk hozzá partnereink üzleti eredményeihez.
Járványos vásárlási láz

Czugéber Nóra
brand manager
Lacikonyha Magyarország
Számos alapanyag drágább lett a tavalyi év utolsó negyedévéhez viszonyítva, jelzi Czugéber Nóra, a Lacikonyha Magyarország Kft. brand managere.
– Annak ellenére, hogy némi kétségeink és bizonytalanságaink voltak a karantén időszaka alatt, termékeinket a fogyasztók továbbra is keresték. Sőt, egy váratlan és intenzív, rövid ideig tartó forgalmi kiugrást is tapasztaltunk, mert az emberek több élelmiszert halmoztak fel és többet is főztek otthon – ad magyarázatot a brand manager. – A bolthelyi végrehajtásban több kihívásunk volt, mivel biztonsági okokból sok értékesítési promóciót, kóstolást stb. leállítottak az üzletekben, így a személyes kapcsolattartás legtöbbször e-mailre és telefonra korlátozódott.

Besenyei Zsófia
termékmenedzser
Dr. Oetker
Besenyei Zsófia, a Dr. Oetker Kft. termékmenedzsere saját értékesítési adataikat elemezve elárulja, hogy a sütési adalékok kategóriája jelentős, 30%-os eladásemelkedést ért el január–április hónapokban. Ezen alapvető fontosságú termékek közül is kiemelkedő volt a szárított élesztő iránti kereslet, amely a növekmény 50%-át adta.
– Ez a hirtelen pánikszerű bevásárlási láz több esetben is okozott készlethiányt a boltokban, elsősorban a szárított élesztő termékeink körében, több láncban vásárlási korlátozást is bevezettek – idézi vissza Besenyei Zsófia. – Csatornafontosság szempontjából a diszkontok ebben az időszakban valamelyest veszítettek vezető pozíciójukból, míg a hazai láncok növekedni tudtak.

Csicselyné Biró
Henrietta
kereskedelmi igazgató
Thymos Hungária
Hasonló tapasztalatokról számol be Csicselyné Biró Henrietta, a Thymos Hungária Kft. kereskedelmi igazgatója is:
– Szárított élesztőnk fogyása többszáz százalékkal emelkedett. Mostanra ugyan már visszaállt egyenletes forgalmára, ám az még így is több, mint a vírus előtt volt. Az ételfestékeknél és aromáknál is jelentős forgalmi emelkedés mutatkozik az előző év hasonló időszakához képest. A karantén idején meglepő módon ezeknél is kiugrást hoztak a fogyási adatok. Főleg az aromáknál, amelyek szinte duplázták a forgalmukat.
A cég portfóliójából a COVID-19 megjelenésétől nézve közel 25% növekedést mutat a sütéshez használt kakaóporok forgalma. Csicselyné Biró Henrietta kiemeli, hogy ezen belül is a prémium kategória, a 20-22%-os kakaóporok felé tolódik el a kereslet:
– Ha az első félévet nézzük, 40%-kal nőtt a prémium kakaónk forgalma a tavalyihoz képest, de a COVID-19-től nézve az időszakot, már közel 60%-os növekedést mutatnak!
A sütéshez használt vanillincukor, sütőpor, szódabikarbóna eladásai is folyamatosan növekedtek idén, a vírus megjelenésétől nézve eddigi eladásaik triplájára nőttek ezekből az előző év hasonló periódusához képest.
Az aromapiacon is felbolydulást okozott a karantén, tudjuk meg Petkó Reginától, a Szilas Aroma Kft. ügyvezető igazgatójától:
– Voltak olyan partnereink, akik a már letárgyalt akciókat visszamondták, illetve volt olyan, aki szinte folyamatos akciót kért tőlünk, mert mi tudtuk garantálni a 100%-os kiszolgálási szintet. A húsvéti forgalom után, a korlátozások okozta pánikban, az áprilisi adatok ijesztő visszaesést mutattak, az eladott darabszámunk az előző évhez képest –37%-on állt. Május hónapban viszont elképesztő forgalmat generáltunk, a 154%-os növekedés az áprilisi negatív adatokat szépen kisimította. Az első félév adatait tekintve nincs okom a panaszra.

Az október–december közötti időszakban megduplázódnak a sütési kellékek és dekor termékek eladásai
Fűszerek ünnepi étkekhez
Hogy lesz-e második hullám ősszel, lapzártánkkor még nem tudható, de ami biztos: az év vége felé közeledve a fenti termékkörök értékesítése ettől függetlenül is minden évben megugrik.
– A süteményekhez hozzávalók és édes fűszerkeverékek, fűszermalmok iránti kereslet ilyenkor természetesen fellendül, és a monofűszerekből a fahéj, szegfűszeg, szerecsendió értékesítése is csúcson van – sorolja Galácz Márta. – Az év ezen időszakában évről évre érzékeljük Kotányi márkánk iránti fellendülő keresletet, ebben az emelkedett hangulatú időszakban a fogyasztók szívesen választják 139 éves márkánkat az ünnepi készülődéshez.
Az év vége a Lacikonyha Magyarország életében is az egyik legfontosabb szezon. Hagyományosan mindkét márkacsaládjuk – az Ízmester és a Lacikonyha – szép forgalmi eredményeket ér el ebben az időszakban, mivel a családok a hidegebb évszakokban többet főznek és sütnek, készülnek az ünnepekre.
– Ez a fűszerek és fűszerkeverékek hagyományos szezonja is egyben. Emellett a kényelmi leves és paprika termékeink, valamint a közelmúltban a különlegesebb ízekben kapható mustáraink egyaránt nagyon szépen teljesítenek ebben az időszakban – árulja el Czugéber Nóra.
Az év vége egyben a disznóvágások, kolbászkészítések időszaka, és az ünnepi asztalokra is egyre változatosabb húsétkek kerülnek. Éppen ezért megélénkül a kereslet a fűszerpaprika-őrlemények, az egész és őrölt bors, a köménymag, a majoránna, a fokhagymagranulátum iránt, de a bevásárlólistákon olyan fűszerek is egyre gyakrabban feltűnnek, mint a gyömbér, a csillagánizs, a borsmenta, a kardamom vagy az édeskömény.
– A húsételek fűszerezéséhez egyre többen használják a különféle fűszerkeverékeinket, vagy fűszersóinkat, melyek kimondottan az adott húsos ételhez van összeállítva – említi meg Csicselyné Biró Henrietta. – Mivel növekszik az igény a nagyobb, gazdaságosabb és visszazárható kiszerelések iránt, már kaphatók a Thymos Hungária Kft. Big Pack kiszerelései Fűszerpaprika-őrleményekből, őrölt Feketebors, egész Fűszerkömény és Majoránna termékekből, de a közkedvelt Sültcsirke, Grill és Amerikai burgonya fűszerkeverékekből és a szódabikarbónából is.
Édes élet
A Thymos kakaóporai, aromái és ételfestékei számára is szezon az év vége.
– A Thymos aromák és ételfestékek visszazárható üvegben vannak, és többszöri felhasználásra elegendőek az alkoholalap miatt. A hagyományos ízek a rum, puncs, vanília, mandula, dió, citrom ízek mellett megtalálható a választékunkban az eper, málna, ananász, kókusz és a meggylikőr is – emeli ki a kereskedelmi igazgató. – Az ünnepi készülődés fontos része az édes finomságok és forró italok alapanyagainak a beszerzése is. Az ételek, italok elkészítését megkönnyítő fűszerkeverékeink a Forralt bor, Puncs, Mézessütemény, amit nem csak a mézeskalácshoz, hanem minden mézes alapú sütemény elkészítésénél használhatunk.
Az október–december közötti időszakban általánosan elmondható, hogy megduplázódnak a sütési kellékek és dekor termékek eladásai.
– Termékeinkkel szeretnénk egyszerűbbé tenni a finomságok elkészítését, széles választékot kínálni, és kreatív ötletekkel inspirálni a családokat – mondja Besenyei Zsófia a Dr. Oetker részéről.
A márka kínálatában az olyan, házi süteménykészítést segítő termékek népszerűsége ugrik meg az év végén, mint a sütőpor, vanillincukor, pudingporok, élesztő és kakaó. Az édes fűszerek közül ki kell emelni a vaníliát, amely Bourbon vaníliás cukor, Vanília rúd, Vanília paszta és folyékony Vanília aroma formájában is elérhető a cég kínálatában. Szintén ez az időszak szezonja a reszelt citromhéj terméknek is.

Számos alapanyag drágább lett a tavalyi év utolsó negyedévéhez viszonyítva
A sütési kellékek és dekorok esetében a fogyasztók jellemzően keresik a szezonális árukínálatot.
– Ebben az időszakban tesszük elérhetővé szezonális termékkínálatunkat, amely az ilyenkor gyakran készített sütemények gyorsabb és kényelmesebb elkészítését segítik – jelzi a termékmenedzser. – Ilyen termékek a Mézeskalács és a Habcsók alapporok. Az év végén bővül dekor szortimentünk is olyan termékekkel, mint a több dekorálófejjel ellátott Díszítő cukormázak, Hópehely és Fenyő formájú dekorcukrok.
A Szilas Arománál is az év végi forgalom a legerősebb.
– Az utolsó negyedévben egy átlagos hónap forgalmának a többszörösét realizáljuk – közli Petkó Regina. – A januári forgalom is erősebb szokott lenni, ilyenkor a partnereink visszatöltik a készleteiket. Ebben az időszakban minden termék forgalma megnő, nem tudnék kiemelni egy terméket sem.
Ízplusz forró italokhoz
A fűszerpiac vezető gyártója a kialakult helyzet ellenére nem áll le a termékbevezetésekkel.
– Az idei évben a Kotányi márkára koncentráltak újdonságaink – árulja el Galácz Márta. – A meleg italok szegmense dinamikusan fejlődő piac, és a kávéfogyasztók mintegy kétharmad része kiegészítővel fogyasztja kávéját. Ehhez kapcsolódóan zajlik a bevezetése a My Coffee Spice termékcsaládunknak (Chai Moment, Cinnamon Dream, Salted Caramel, Cacao Kiss változatokban), amely lehetővé teszi forró italok, édességek fűszerezését és ízesítését. A My Coffee Spice termékek mind a kiskereskedelemben, mind a horeca partnereink részére elérhetők lesznek. A klasszikus retail kínálatot tekintve 4-féle sültkrumpli-fűszerkeverékünkkel egy régi fogyasztói igényt elégítünk ki, míg limitált szériás keverékeinkkel (Argentin chimichurri, Grill India és Grill Texas) a grillezés szerelmeseinek nyújtunk változatosságot. Természetesen mindegyik Kotányi fűszerkeverék ízfokozó-, tartósítószer- és mesterségesszínezőanyag-mentes.
Az idei évben tovább erősítették a Kotányi márka online jelenlétét: 2020 tavaszától a Facebook, Instagram, Youtube és TikTok csatornákon egyaránt kommunikálnak. Kiemelt hangsúlyt kap egész évben a termékeik használatát bemutató tartalmak fejlesztése. Saját gyártású receptvideóik mellett sikeres együttműködést folytattak a Street Kitchen, valamint a Fald fel! csapatával.
– Nagy örömünkre szolgál továbbá, hogy a Kotányi márka 2020-tól ismét együttműködik Lázár Cheffel – fűzi hozzá az ügyvezető igazgató. – Természetesen ünnepi kampányunkban is jelentős lesz ez a típusú kommunikáció. Trade marketing területen hagyományosan erős jelenléttel bírunk mind Horváth Rozi, mind Kotányi márkánk esetében.
Online inspiráció
A Lacikonyha Magyarország egy új kategória bevezetésével jelentkezett a grillszezonra: folyékony fűszerpácokat dobtak piacra 5 különféle és inspiráló ízben az Ízmester márkanév alatt. Ezek a folyékony fűszerkoktélok kiváló ízt és könnyű felhasználást kínálnak, valamint a minőségi recept és a folyékony textúra mellett rendkívül versenyképes áron érhetők el. A vásárlók így kimagasló ár-érték arányt kapnak.
– Vannak más termékfejlesztések is az idei évre, amelyekről reményeink szerint később biztosan beszámolunk – ígéri Czugéber Nóra.
Hagyományosan helyi, bolti szintű aktivitásokkal dolgoznak. Most ezek végrehajtása bizonytalan lett, de továbbra is úgy gondolják, hogy palettájuk vonzó bemutatása és széles körű bolti elérhetősége a siker alapvető kulcsa.
– A tavaszi karantén időszaka alatt nagyobb hangsúlyt fektettünk egyes online tevékenységeinkre. Sikeres Facebook-kampányunk keretében letölthető receptkönyvvel ajándékoztuk meg az oldalunkra látogatókat, inspirációt nyújtva az otthoni főzéshez és grillezéshez – idézi vissza a brandmenedzser. – A jövőben azt tervezzük, hogy folytatjuk az ilyen projekteket, egyszerűen azért, mert aki szeret főzni, örömmel fogadja ezeket a tippeket és ötleteket, és ez egy nagyszerű lehetőség arra, hogy megmutassuk, hogy a termékeink hogyan segíthetnek az ízletes ételek elkészítésében.
Fókuszban a kakaóporok és sütési adalékok
A Thymosnál az idei év nagy slágerei lettek a tavalyi kiszereléshez képest továbbfejlesztett, immár visszazárható kupakos, 90 g-os, álló tasakos Folyékony Fűszerpácok, amelyek olaj alapúak, tartósítószer- és ízfokozómentesek. A megújult és letisztult csomagolású, elsőáras Marco Polo termékcsaládjuk iránt egyre nagyobb a kereslet, mivel a kialakult helyzet következtében sok fogyasztónak fontos lett az ár, de mindenképpen minőségi terméket szeretne továbbra is használni.
Mivel az átlagos piaci fogyások többszörösére nőtt a friss és a szárított élesztő mennyisége, erre gyorsan reagálva a cég kihozta a 10 g-os kiszerelésű Thymos szárított élesztő mellé a 35 g-os, praktikus és gazdaságosabb, visszazárható tasakos szárított variánst.
– Az ünnepi időszakra készülve a kakaóporokra és sütési adalékanyagokra fektetjük a hangsúlyt, de a disznótoros időszakhoz kapcsolódó fűszerekről sem feledkezünk meg – ígéri Csicselyné Biró Henrietta. – Így idén is több üzlethálózatban lesznek a szezonális termékeinkből displayes kihelyezéseink, vásárláshoz kapcsolódó azonnali ajándékos promócióink. Partnereink akciós megjelenéseit folyamatosan támogatjuk, legyen az újságos, vagy az egyre nagyobb teret kiharcoló online hirdetés, illetve a social mediában megjelenő promóciókban is rendszeresen részt veszünk.
Még több recept, látványos displayek
A járványidőszak tapasztalatait a Dr. Oetkernél is igyekeznek leszűrni.
– Ez a periódus megmutatta, hogy a fogyasztók mely szegmenseket fogyasztják a leginkább, melyek a hiánytermékek. Ennek megfelelően, gyorsan reagálva, még idén megjelenik egy jelentős innovációnk a sütési kellékek kategóriában, amihez igen nagy reményeket fűzünk – vetíti előre Besenyei Zsófia.
A karácsonyi időszakban a sütési kellékek állnak a Dr. Oetker kommunikációjának középpontjában, tudjuk meg a termékmenedzsertől.
– Mivel e szegmens szempontjából az egyik legkiemelkedőbb időszak a karácsonyi sütés ideje, ezért mind ATL-, mind BTL-eszközökkel támogatjuk eladásainkat – mondja. – A hagyományos tv-kampány mellett idén is elkészül a jól ismert Dr. Oetker Karácsonyi receptesfüzet, amely női és gasztromagazinokba kerül behúzásra, illetve a kereskedelemben is elérhető lesz. Manapság a sütni vágyók egyre többször keresnek recepteket az interneten is, így természetesen online kampánnyal is megjelenünk, ami a több mint 8000 receptet tartalmazó, megújult sütnijó.hu weboldalunkra visz. Végül, de nem utolsósorban a bolti megjelenéseinket érdemes kiemelni: látványos displayek teszik könnyen elérhetővé a Dr. Oetker sütési kínálatot.
Négy új aroma a tervben
A Szilas Arománál még sok bizonytalanságot látnak még az év hátralévő részére. Petkó Regina így fogalmaz:
– A piacot befolyásoló tényezők még nem rezegtek ki teljesen, és az is elképzelhető, hogy az idei évben nem is fognak.
Új termék bevezetéséről sok esetben a vásárlóiktól kapott visszajelzések alapján döntenek. A felmerülő igények igen széles palettán mozognak, ők minden esetben megvizsgálják, hogy az új íz mennyire piacképes.

Az aromák vásárlói év végén szívesen próbálnak ki újdonságokat
– A piac ezen szegmensének vásárlói nyitottak az újdonságra, az új ízeket szeretettel kipróbáljak – osztja meg lapunkkal tapasztalatait az ügyvezető igazgató. – Igyekszünk minden évben új termékekkel meglepni vásárlóinkat, idén négy termék bevezetését tervezzük. Két csatornán keresztül szeretnénk vásárlóink márkahűséget erősíteni, illetve a termékeink ismertségét bővíteni új vásárlók bevonzásával. Tavaly év végén indult Facebook-oldalunk, amelynek felületén minden héten több ötletet mutatunk be termékeink felhasználására. Idén ősszel szeretnénk Instagram-oldalunkat is elindítani. //
Egyre többen vásárolják a fűszerkeverékeket
Fűszereket szinte minden magyar háztartás vásárolt az elmúlt 12 hónap során, átlagosan havi gyakorisággal. A hagyományosnak számító bors és paprika szerepe csökkent az elmúlt 10 év során, és nőtt a fűszerkeverékek piaci jelenléte, azonban a koronavírus-járvány beleszólt a hosszú távú trendekbe. A diszkont láncok előretörésével az elmúlt években a hipermarket csatorna szerepe csökkent a kategórián belül.

Bakonyi-Kovács
Krisztina
senior product consultant
GfK Consumer Panel
A fűszerek használata ma ismét reneszánszát éli, a monospice fűszerek mellett a fűszermixek és ételízesítők egyre szélesedő kínálatból válogathatunk.
Az elmúlt 12 hónapban a magyar háztartások 95%-a vásárolt valamilyen fűszert vagy ízesítőszert. Ezalatt az időszak alatt 11,9 alkalommal vásároltuk a kategóriát, tehát átlagosan havi vásárlási gyakorisággal, egy-egy alkalommal 408 Ft-ot költöttünk a fűszerekre, ételízesítőkre.
A kategórián belül a monospice termékeknek van a legnagyobb vásárlói bázisa (a háztartások 90%-a vásárolta az elmúlt 12 hónapban), míg a fűszerkeverékek és az ételízesítők penetrációja 67% és 59% volt. Leveskockát a háztartások 18%-a vásárolt ugyanezen időszak alatt.
Az elmúlt 10 évben fokozatosan változtak a fűszerhasználati szokások a magyar lakosság körében. Míg 2010-ben a hagyományosan a magyar konyha fűszereinek számító bors és paprika tette ki a háztartások által megvásárolt fűszer és ételízesítő mennyiségének több mint felét (54%-át), addig ez az arány 40% alá csökkent 2019-re. Ezzel szemben a kényelmi terméknek számító fűszerkeverékek piaca dinamikusan bővült, a 10 évvel ezelőtti 26%-os – a háztartások által megvásárolt mennyiség alapján számolt – piacrész 34%-ra nőtt 2019-re.
A hosszú távú trendet 2020-ban a koronavírus-járvány kirobbanása változtatta meg. A lakossági karantén elrendelését megelőző készletfeltöltő vásárlások során egyéb más főzési alapanyagokkal (pl. liszt, rizs, cukor, sütőpor, élesztő) együtt a monospice fűszerek, többek között a paprika és a bors, valamint az ételízesítők iránti kereslet is megnőtt. 65%-kal több borsot és paprikát vásárolt a magyar lakosság 2020 márciusában, mint az előző év azonos időszakában.
Az ételízesítőket követve a bors és a paprika volt az a két fűszer, ami a legtöbb háztartás bevásárlókosarába bekerült 2020 március hónapban. Az adott havi vásárlói bázis nagysága alapján felállított rangsorban következő fűszerek szerepeltek még előkelő helyen:
A hagyományosnak tekinthető bors és paprika, valamint a nem zöld monospice fűszerek esetében az idősebb, 50 év feletti háztartások súlya magasabb a megvásárolt mennyiség alapján, mint a többi fűszer-kategória esetében. A fűszerkeverékek esetében a 14 évnél fiatalabb gyermekkel rendelkező családok szerepe nagyobb, mint a többi kategóriában elért részesedésük.
Bár fűszereket és ételízesítőket az év minden szakaszában folyamatosan használunk, bizonyos fokú szezonalitás ezen a piacon is jellemző. A monospice termékek és a fűszerkeverékek esetében a decemberi időszakban megnő a kategóriák vásárlói bázisa, illetve a fűszerkeverékek esetében a december mellett a nyári hónapok is átlag feletti vásárlószámot vonzanak a grillszezon következtében. A fűszerkeverékek közül a legnépszerűbbek – a vásárlói bázis nagysága alapján – a gyros és a sült csirke ízesítésű keverékek.
A fűszerek és ételízesítők kategóriáján belül a csatornák súlyát tekintve a kiskereskedelmi piac egészére is jellemző tendenciák figyelhetők meg. A diszkontláncok előretörésével a hipermarket csatorna szerepe csökkent némileg az elmúlt egy-két év során. A 2020 májusáig tartó 12 hónapos időszakban a háztartások fűszer és ételízesítő költésének már 29%-a származott a diszkont csatornából, míg ez az arány egy évvel korábban alacsonyabb (27%) volt. A hipermarketeknek a háztartások költése alapján számolt részesedése ezzel szemben 26%-ról 24%-ra esett vissza ugyanebben az időszakban. //
Kapcsolódó cikkeink
Meghalt Horváth Rozi, a fűszermárka névadója
Mély megrendüléssel tudatta a nagyközönséggel a Horváth Rozi márka hivatalos…
Tovább olvasom >Egy kicsi torma mindenkinek kell
A húsvéti asztalról, a sonka és a tojás mellől nem…
Tovább olvasom >Hagyományok és újragondolt receptek
A húsvét nemcsak a tavasz és az újjászületés ünnepe, hanem…
Tovább olvasom >További cikkeink
Egy kicsi torma mindenkinek kell
A húsvéti asztalról, a sonka és a tojás mellől nem…
Tovább olvasom >Sonkák az árérzékenység hálójában
Nagyjából a tavalyi számokat és trendeket várják a sonkagyártók az…
Tovább olvasom >