MVI-konferencia a SIRHÁ-n
A SIRHA Budapest 2024 szakkiállítás első napján – immár hagyományosan – szakmai konferenciát tartott az ipartestület Válságoktól a sikeres visszatérésig – Vendéglátás 2024 a kihívások és megoldások tükrében címmel.
A cikk a Trade magazin 2024/4. lapszámában olvasható.
Szántó Krisztina, a Magyar Turisztikai Ügynökség NTAK-osztályvezetője Pincérblokktól a szoftverig című nyitó előadása a vendéglátóüzletek NTAK-regisztrációjáról és adatszolgáltatásáról szólt – a szakember kihangsúlyozta, hogy a rendszer bevezetése óta immár 45 ezer szálláshelytől érkeznek azonnali statisztikai adatok az MTÜ-höz.
A MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. gyártói felelősségi rendszerek vezetője, Szabó Szilvia az idei évtől érvényes DRS visszaváltási rendszer bevezetéséről és a kezdeti tapasztalatairól tartott beszámolót. Többek között elmagyarázta a kiállításon be is mutatott mobil visszaváltó automatával felszerelt jármű jelentőségét is, amely a kézi visszaváltó gyűjtőhelyeken szedi össze a palackokat, alumíniumdobozokat, és a betétdíjat szinte azonnal vissza is téríti a vendéglátóknak.
Görög Rudolf a személyzeti problémák és a munkaerőhiány kezelésére létrehozott, thai munkaerő-toborzással foglalkozó vállalkozást, a Work & Smile Kft.-t mutatta be. A cég munkavállalók közvetítésével nyújt teljes körű szolgáltatást a hazai szállodáknak, éttermeknek és rendezvényszervezőknek, garanciát is vállalva az általuk kiközvetített munkaerőre.
![](https://trademagazin.cdn.webgarden.io/wp-content/uploads/2024/03/KOnferencia_opt-1024x658.jpeg)
Sikeres szakemberek voltak a kerekasztal-beszélgetés vendégei
Varga Zoltán, a BKIK szakképzési vezetője a 3 éve megújult szakképzési rendszer eredményeiről mutatott be statisztikákat, kihangsúlyozva annak jelentőségét, hogy a duális képzésben a tanulók külső helyszínen, valós piaci körülmények között sajátíthatják el szakmájukat, miközben tanulóként munkabért kapnak.
A konferenciát a Hullámvasút a vendéglátásban – megéri előre ülni! című kerekasztal-beszélgetés zárta, Csapody Balázs, a Gastrogold Kft. ügyvezetője, Kőrössy Zoltán, az Eventrend Group ügyvezető igazgatója és Semsei Rudolf, a VakVarjú éttermek és más vendéglátóipari vállalkozások tulajdonosának részvételével.
A konferenciáról következő számunkban olvashat részletesebb beszámolót. //
Kapcsolódó cikkeink
MTÜ: soha ennyien nem nyaraltak Magyarországon, mint idén
Soha ennyien nem nyaraltak Magyarországon, mint idén: az év első…
Tovább olvasom >Már elérhető az MVI statisztikai helyzetjelentése a vendéglátásról
A Magyar Vendéglátók Ipartestülete (MVI) minden évben közzéteszi statisztikai helyzetjelentését…
Tovább olvasom >Túl vagyunk 2 millió visszaváltott palackon, de még vannak gondok
Az év eleje óta Magyarországon vissza lehet váltani a fém,…
Tovább olvasom >További cikkeink
Gurul, lebeg, italt hűt – A nap képe
Nélkülözhetetlen nyári partner, és több színben is megszerezhetők a Cuddy…
Tovább olvasom >MTÜ: soha ennyien nem nyaraltak Magyarországon, mint idén
Soha ennyien nem nyaraltak Magyarországon, mint idén: az év első…
Tovább olvasom >Több mint 3 millió forintos bírságot szabott ki a Nébih strandbüfékre és streed food árusokra
A strandbüfék és a street food árusító helyek nyári szezonális…
Tovább olvasom >