Miből főznek a Bocuse d’Or versenyzők?

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 03. 22. 10:30

Paul Bocuse egyik híres mondása szerint „Nem lehet jól főzni jó alapanyag nélkül.” Ugyanígy nincs Bocuse d’Or kiváló hozzávalók nélkül. Ezzel a gondolattal az európai döntőt vendégül látó országot tisztelik meg: Magyarországot, mely gazdag terroirral és egyedülálló hagyománnyal büszkélkedhet. A közönség felé nyitott versenykonyhákban a 20 versenyzőnek és az őket segítő commis-knak 5 órájuk és 35 percük lesz arra, hogy saját receptjeik alapján elkészítsék a halas és a húsos fogásokat.

Metro-bocus hal

HAL
A halas versenyfeladat során a versenyzők dunai kecsegével (Acipenser ruthenus – 5 darab, egyenként 1-1,2 kg) és kaviárjával (30 g) dolgoznak majd. A kóstolózsűri különleges figyelmet fordít arra, a versenyzők hogyan hangsúlyozzák az alapanyagokat. A cél, hogy 14 tányért kreáljanak, melyek legalább 50%ban növényi alapanyagokból állnak (a zöldségek és gyümölcsök kizárólag a Metro piacteréről származnak). Ez meghatározó követelmény, mely szintén befolyásolja majd a kóstolózsűri értékelését. A csapatok egy rendkívüli kihívással is szembesülnek majd: egy egyelőre titkos összetevőt is használniuk kell, amelyre csak a verseny előestéjén derül fény.

Metro-bocus hus

HÚS
Ennek a feladatnak fő alapanyaga a magyar gímszarvasborjú, amelynek combját és gerincét dolgozzák fel a versenyzők. Tizennégy adagot kell elkészíteniük, melyből 10 adagot egészben vagy előre feldarabolva, majd újra összeillesztve a hústálon tálalnak, négy adagot pedig tányéron szervíroznak. A dekorációs elemek megengedettek, a fogásokat a receptek különlegessége és eredetisége szerint bírálják el, illetve tekintetbe veszik az alapanyag gazdaságos felhasználását is. Ez a feladat arra is inspirálja a versenyzőket, hogy kifejezésre juttassák országuk kulturális örökségét. A hagyományokat az ízek, a tálalás, a főzési technikák és/vagy a jellegzetes fűszerek és zöldfűszerek nyelvén mutatják be. Ezt a szempontot a kóstolózsűri szintén figyelembe veszi a végső eredmény kialakítása során.

A halat és a húst a versenyen METRO biztosítja.

Kapcsolódó cikkeink