Mentesül a falusi turizmus az online kasszától

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 01. 11. 10:55

Mentesülnek a falusi vendégfogadásból élő magánvállalkozók a bekötött pénztárgép bevezetésétől, noha januártól nekik is kötelező lett volna elektronikus kasszával kiállított nyugtát adniuk turisztikai szolgáltatásukról – írja a Magyar Idők szombati számában.

falusi tur

Az újság minisztériumi forrásból úgy értesült, hogy ettől az évtől sem kötelező a netes kasszák bevezetése a hivatalosan regisztráltak alapján közel háromezer, a bejelentés nélkül működőkkel együtt pedig becslések szerint öt-hatezer fős piacon.

Szabó Géza, a Falusi és Agroturizmus Országos Szövetségének alelnöke a lapnak elmondta, hogy a döntés óriási segítséget jelenthet a legkisebb vállalkozásoknak és azoknak a családoknak, amelyeknek a megélhetés lehetőségét adja a falusi turizmusban való részvétel.

Az új típusú kasszarendszer kiépítése a jellemzően szezonálisan működtetett falusi vendéglátásban a százezer forintos gépek beszerzésén túl további beruházást igényelne, hiszen vannak olyan települések, ahol a technikai feltételek sincsenek meg a folyamatos internetes kapcsolathoz. A vidéki magánszállásadók között ráadásul több száz kézműves termelő, illetve az otthon megtermelt termékeket vendégasztalnál értékesítő őstermelő is van, akiknek így nem érné meg folytatni tevékenységüket – írja a Magyar Idők. (MTI, MNO.hu)

Kapcsolódó cikkeink