Királyok kiváltsága, arisztokraták kedvence

Szerző: Tisza Andrea Dátum: 2019. 03. 10. 16:27

Ha azt kérdeznék tőlünk, hogy melyik az az állat, amelyiknek a zsírja egykor többet ért, mint a húsa, még kevesen tudnánk a választ. Talán többre mennénk azzal az információval, hogy ebből az állatfajtából egykor 3 milliós tenyészete volt Ferenc József osztrák császárnak, és az állomány minden tagja márványból készült vályúból ehetett.

Ondré Péter
igazgató
AMC

– A több mint 200 éve hivatalosan is elismert, világszerte keresett, magyar disznófajtáról, a mangalicáról oszt meg hasznos tudnivalókat az Agrármarketing Centrum idén tavasszal induló fogyasztásösztönző kampánya – mondta Ondré Péter az AMC ügyvezető igazgatója. – A növényi alapú, GMO-mentes takarmánybázis az állatok húsának egészségre gyakorolt hatására és az ízek gazdagságára és egyediségére is kihat.

A mangalicahús ezért könnyedén hódítja meg világszerte az ínyenceket, akik intenzív ízét és bőséges zsírtartalmát egyaránt nagyra értékelik. Mivel a különbség jó konyhatechnikával elkészítve szembetűnő, az AMC kampányában a rádiós spotok, cikkek és kreatív anyagok megjelentetése mellett kóstolásokat is szervez, ahol a fogyasztók megízlelhetik a krémes állagú, természetes antioxidánsokban gazdag, vörös mangalicahúst, amely Omega-3 zsírsavtartalma 2-3-szorosa egyes halfajtákénak.  A mangalicahús sonkája magas telítetlenzsír-tartalmának köszönhetően ideális a hosszan tartó érleléshez, 3 és fél évig is megőrzi nedves, rugalmas textúráját, intenzív vörös színét és különleges ízét. Érdemes próbát tenni és megkóstolni különleges ínyencségünket!

Kapcsolódó cikkeink