Indul a vajköpülő roadshow
A KKASE – Sajtkészítők Egyesülete szervezésével, a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács, az EtyekTej és a Sole-Mizo Kft. támogatásával 2017. április 19-20. között megrendezésre kerül az első magyar VAJKÖPÜLŐ ROADSHOW.
A VAJKÖPÜLŐ ROADSHOW Budapesten és vidéki városokban szervezett flash mobokból (villámcsődületekből) áll össze, a 2016 őszén rendezett nagy sikerű Széll Kálmán téri villámcsődület mintájára.
A vajköpülésben körülbelül 30-35 fő önkéntes vesz részt és azok a járókelők, akik szívesen kipróbálnák a vaj készítésének hagyományos módját.
A Roadshow célja, hogy a magyar tejtermékekre, vajra, túróra, sajtra felhívják a lakosság figyelmét országszerte. A két napos rendezvénysorozat egyben a XIX. Gyomaendrődi Nemzetközi Sajt- és Túrófesztivál beharangozója is, ahol a KKASE – Sajtkészítők Egyesülete szakmai partnerséget vállalt a főszervező Kállai Ferenc Kulturális Központtal.
A Vajköpülő Roadshow részletei
Időpont: 2017. április 19-20. (szerda, csütörtök)
Útvonal: Budapest – Szolnok – Békéscsaba – Gyula – Hódmezővásárhely – Szeged – Kecskemét
Flashmobok kezdete és pontos helyszínei
2017/ 04/ 19 07:30 Budapest, Deák Ferenc tér
2017/ 04/ 19 11:00 Szolnok, Hild János tér, Agóra Kulturális Központ bejárata előtt
2017/ 04/ 19 16:00 Békéscsaba, Csaba Center bejárata előtti terület
2017/ 04/ 19 19:00 Gyula, Kossuth tér
2017/ 04/ 20 09:00 Hódmezővásárhely, Kossuth tér
2017/ 04/ 20 12:00 Szeged, Dugonics tér-Kárász utca találkozása
2017/ 04/ 20 15:00 Kecskemét, Kossuth tér, Városháza előtt
Kapcsolódó cikkeink
NAK: El a kezekkel a vajtól!
Újabb nemtelen támadás érte a hazai állati termékpályát. Ezúttal a…
Tovább olvasom >Újfent csökkent a tejfogyasztás Németországban
Az adatok szerint a németek tejtermék-fogyasztása 2023-ban újabb rekordmélységbe szállt.…
Tovább olvasom >További cikkeink
Jön a 3. Beauty Expo
Idén harmadik alkalommal rendezik meg a ROSSMANN és a Krémmánia…
Tovább olvasom >Jönnek a Debreceni Bor-és Jazznapok
A Debreceni Bor- és Jazznapok a nyár leghangulatosabb fesztiválja, melyen…
Tovább olvasom >Budapest ad otthont szeptemberben az Európai Ökogazdálkodási Kongresszusnak
Idén Budapest ad otthont az Európai Ökogazdálkodási Kongresszusnak (European Organic…
Tovább olvasom >