Indul a szavazás az Év halára

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2017. 10. 20. 11:09

A balin, a domolykó és a kövicsík közül kerül majd ki az „Év hala” 2018-ban. A Magyar Haltani Társaság a korábbi évek gyakorlatához igazodva most is két fogható és egy védett fajt állított jelöltként. Közülük az nyeri el a kitüntető címet, amelyikre a legtöbb szavazat érkezik december végéig – olvasható az agrarszektor.hu-n.

Fotó: Sallai Zoltán

Idén is meghirdeti az „Év Hala” választást a Magyar Haltani Társaság – derül ki a közzétett delhívásból. Most a balin, a domolykó és a kövicsík közül kerül majd ki a nyertes. Az „Év hala” címet az a hal kapja majd, amelyre a legtöbb szavazat érkezik december 31-ig. A jelöltek közül kettő fogható, egy pedig védett faj.

A három őshonos jelölt közül a balin az egyik legnagyobbra növő, ragadozó életmódot folytató pontyféle. Bár fogai nincsenek, hatalmas szájnyílása és kampós alsó állkapcsa segítségével biztosan szerzi zsákmányát az előtte kétségbeesetten szétspriccelő küszrajból. Nagyobb folyóvizeink és tavaink lakója, a sporthorgászok áhított zsákmánya.
A másik jelölt a szintén pontyfélék közé tartozó domolykó. Fiatal példányai planktonfogyasztók, később mindenevők, ősszel szívesen fogyasztják a vízbe hulló érett gyümölcsöt, az idős példányok pedig már inkább ragadozók. Az áramló vizet kedveli, kisebb-nagyobb folyóvizeink egész hosszában előfordul. Kiváló sporthal, a horgon keményen védekezik.

A listán harmadik a védett kövicsík. A többi csíkféléhez hasonlóan megnyúlt testű, szája körül három pár bajuszt viselő kistermetű hal, ám velük ellentétben a gyorsabb folyókban, patakokban él. Oldalának sárgás alapszínét sötét pettyekből, foltokból álló márványozás díszíti. Apró termete miatt a sporthorgászok érdeklődésére nem tarthat számot, de vizeink egyik védett természeti értéke. (agrarszektor.hu)

Kapcsolódó cikkeink