Így drágultak az élelmiszerek az elmúlt 10 évben
Összegyűjtötte a KSH adatai alapján a penzcentrum.hu, hogy az elmúlt 10 évben mennyivel drágultak az élelmiszerek.
Íme, a lista:
Sertéshús: 1000 Ft -> 1300Ft
A KSH adatai szerint, míg 2006-ban mindössze 1000 forintot kértek el a hentesek a sertéscomb kilójáért, addig tavaly már 1300 forintos árcédulával kínálták a portékát. Ez 30 százalékos áremelkedés.
Marhahús: 1130Ft -> 1810Ft
A marhahús esetében a sertésnél is súlyosabb a helyzet: 10 évvel ezelőtt 1130 forintot kóstált a rostélyos kilója, tavaly azonban már 1810 forintot kellett kicsengetni ezért a mennyiségért a piacokon. Ez tehát bő 60 százalékos növekedést jelent.
Bontott csirke: 538Ft -> 791Ft
A csirkehúsnál is komoly árváltozást tapasztalhattak a magyarok az elmúlt évtizedben. Itt bő 45 százalékos emelkedést takar a tavaly mért 791 forintos kilónkénti ár, a 2006-ban átlagolt, 538 forinthoz képest.
Tojás: 22Ft -> 38Ft
Egy tojás 22 forintot kóstált 10 évvel ezelőtt a boltok polcain, a tavaly azonban már bő 70 százalékkal többet, vagyis 38 forintot kértek el a sárga apróságért a kereskedők. Kíváncsiak leszünk, mekkora diszkontot hoz majd a tojás esetében bejelentett áfacsökkentés, és mennyit nyelnek majd le belőle a kereskedők.
Liszt: 75Ft -> 135Ft
A liszt kilónkénti ára is jócskán drágult, a 80 százalékos emelkedéssel 2015-ben már 135 forintért vihettük haza ugyanazt a mennyiséget, amiért 2006-ban még csak 75 forintot kértek.
Tej: 168Ft -> 230Ft
A tej esetében is bejelentett áfacsökkentés remélhetőleg jótékony hatást gyakorol majd az árakra, a 2015-ben tapasztalt literenkénti átlagár (230 Ft/l)) ugyanis közel 40 százalékos drágulást takar 10 éves viszonylatban.
Burgonya: 106Ft -> 142Ft
A burgonya ára sem úszta meg az elmúlt években az áremelkedést, itt is közel 40 százalékos drágulásról beszélhetünk. Jelenleg 142 forintot kóstál egy kiló burgonya, míg 2006-ban elég volt 106 forintot kicsengetni, ha egy jó adag paprikáskrumplival leptük volna meg a családot.
Párizsi: 729Ft -> 1290Ft
Az áremelkedés majdnem 80 százalékos, ma 1290 forintot kérnek egy kilóért, míg 10 esztendővel ezelőtt csak 729-es árcédula szerepelt a felvágott előtt a pultban.
Trappista sajt: 1230Ft -> 1580Ft
Közel 30 százalékkal, vagyis pontosan 350 forinttal kell többet fizetni manapság 1 kilogramm trappista sajtért, mint 10 évvel ezelőtt. A háziasszonyok ráadásul csak abban bízhatnak, hogy a tejnél várható áfacsökkentésnek lesz majd hatása a késztermékekre is.
Étolaj (napraforgó): 267Ft -> 453Ft
Gyakorlatilag egyetlen magyar család konyhájából sem hiányozhat az étolaj, így a legtöbb háztartást rendkívül nehezen érinti, hogy a napraforgó-olaj literenkénti átlagára 70 százalékkal lett magasabb. Ez tehát azt jelenti, hogy míg 2006-ban 267 forintos árcédulával kínálták az étolajat a boltok polcain, addig tavaly már 453 forintért ütötték be az eladók ugyanezt a mennyiséget a kasszánál.
(penzcentrum.hu)
Kapcsolódó cikkeink
KSH: a turisztikai szálláshelyeken a vendégek száma (1,4 millió) 17, a vendégéjszakáké (3,4 millió) 16 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit áprilisban
2025 áprilisában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,4…
Tovább olvasom >Ezért került csirke a Pizza Hut étlapjára
Néhány napja új csirkés kínálattal bővült a Pizza Hut étlapja…
Tovább olvasom >Csökkent a legtöbb tejtermék ára áprilisban
Az AKI PÁIR adatai szerint Magyarországon a nyerstej országos termelői…
Tovább olvasom >További cikkeink
Újrahasználható termékdisplay használatával csökkenti a hulladékot Európa-szerte a dm
A dm drogérialánc több mint 2100 németországi üzletében, valamint más…
Tovább olvasom >Talajmegújító kísérleti mezőgazdasági programot indít a FrieslandCampina, a Lidl és a ReGeNL
A FrieslandCampina, a Lidl és a holland ReGeNL közösen indítanak…
Tovább olvasom >Sehol se lehet rágyújtani a franciáknál, ahol gyerekek vannak
Franciaország betiltja a dohányzást a gyerekek által látogatott közterületeken Július…
Tovább olvasom >