Halfogyasztásban az Eu sereghajtói vagyunk

Szerző: trademagazin Dátum: 2015. 08. 10. 11:23

Az egy főre jutó halfogyasztás Magyarországon a legalacsonyabb az egész EU-ban írja a 444.hu. Sőt, a világon is csak olyan országok vannak mögöttünk, mint Mongólia, Nepál vagy Etiópa, pedig egyébként elég sokat eszünk. Még a szomszédos, de szegényebb Romániában is több hal fogy, igaz, ott van tenger, de például a tengertelen csehek és szlovákok is majdnem kétszer annyi halat esznek, mint mi.

hal

A trend viszont nem olyan tragikus, 1990-hez képest közel 40 százalékkal több halat eszünk, persze az évi 3,7 kiló így is nagyon kevés, viszont az elmúlt 25 évben a tojásfogyasztás majdnem a felére esett, a húsból is az ötödével kevesebbet eszünk, így a halfogyasztás sokat hozott a lemaradáson.

A hal és a többi tengeri dolog ugyan jó proteinforrásnak számít, a legfrissebb számok szerint viszont a Magyarországon az átlagos bevitt fehérjemennyiség 1,8 százaléka jön csak halból, napi 1-2 gramm. Ez ráadásul nagyjából 2006 óta nem is nőtt.

A részletes háztartási statisztika csak 2012-ről érhető el, akkor osztották be a háztartásokat jövedelmi rangsoruk alapján. Azaz a leggazdagabb tized 7,3-szor annyi halat fogyaszt, mint a legszegényebb 10 százalék. Vagy úgy vesszük, akkor a leggazdagabb tized eszi meg a Magyarországon elfogyasztott halak 21 százalékát, miközben a legszegényebb tized csak a 3,8 százalékát.

A magyar haltermelés évi 15 ezer tonna körül ingadozik, ennek kétharmada ponty, ami nem tartozik a legjobb minőségű halak közé. Harcsából és pisztrángból nevetségesen keveset állít elő az ország.

A magyar halfogyasztás szerencsére több mint felerészben importra támaszkodik. Halfiléből több mint ötezer tonnát, halkonzervből és más módon feldolgozott halból pedig több mint kilencezer tonnát hozunk be. Utóbbiból jó kétezer tonna darált hal, amit jellemzően prézlivel bevont, mélyhűtőből történő elővételt követően olajban kisütött módon fogyasztunk.

Az importált halfilé és a behozott fagyasztott halak legnagyobb része hekk, a friss és a sózott-füstölt halak nagy többsége pedig lazac. (444.hu)

Kapcsolódó cikkeink