Fejlesztette a takarmányelőállítást a Bonafarm-Bábolna

Szerző: STA Dátum: 2023. 12. 06. 10:00

A Bonafarm-Bábolna Takarmány Kft. a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Kaposvári Campusával együttműködve 406 millió forint európai uniós támogatással a brojlercsirkék és pecsenyekacsák jobb növekedését elősegítő takarmányokat fejlesztett, valamint megvalósította a gyártás valós idejű minőségellenőrzését – közölte a Bonafarm az MTI-vel.

Czompó Krisztián, a társaság takarmányértékesítési és innovációs igazgatója ismertette: a kutatás keretében a korai takarmányozás során olyan oldott aminosavakat kevertek az állatok első takarmányába, amelyek segítik az emésztőrendszerük fejlődését, így jobb tápanyagfelhasználást eredményeznek, valamint erősítik az állatok immunrendszerét.

Vizsgálták a későbbi szakaszban a takarmány mellé adott szemes búza hatását is

Az eredmények szerint 5-10 százalék mag hatására a szárnyasok mirigyes gyomra több enzimet termel, ami javítja a tápanyag hasznosulását. Az igazgató hozzátette, a vállalat a korábban is alkalmazott a közeli infravörös spektrométeres (NIR) eljárást a projekt keretében az alapanyagszállító vonalba és a keverőtérbe integrálta. A gyártás során valós időben, a keverés közben vált mérhetővé a takarmány tápanyagtartalma, növelve ezzel minőséget, valamint a gyártás hatékonyságát.

A kutatás-fejlesztési tevékenység a vállalat újszászi, nagyigmándi és zalacsébi telephelyén, valamint a MATE Kaposvári Campusán valósult meg

A Bonafarm-Bábolna Takarmány Kft. öt telephelyen összesen évente 460 ezer tonna takarmányt állít elő. Ezek többsége sertés-, baromfi- és szarvasmarha-takarmány, ezeket a Bonafarm Csoport telephelyein használják fel, illetve szerződéses partnereknek értékesítik. A Bonafarm-Bábolna Takarmány Kft. a Bonafarm Csoport tagja, amely a közép-európai régió egyik meghatározó agrár- és élelmiszergazdasági vállalatcsoportja, 5 mezőgazdasági és 5 élelmiszeripari vállalattal. A társaság 2021-ben 57 milliárd, 2022-ben pedig 72 milliárd forint árbevételt ért el. A 8000 főt foglalkoztató cégcsoport termékeit Magyarországon vezető szerepet betöltő márkanevek alatt értékesíti, valamint a világ közel 50 országába exportálja.

MTI

Kapcsolódó cikkeink