Magazin: Év végi vurstli mentes slágerekkel

Szerző: Tisza Andrea Dátum: 2019. 10. 30. 07:41

Az elmúlt években egymásra licitáltak a szilveszteri virsliszezonok. Bár a december továbbra is elsősorban a volumenről szól, a márkák egy része immár külön készül a szezonra – ki alkalmi ruhával, ki nyereményjátékkal. A december egyben évközi termékbevezetéseik egyik próbaköve lesz, ennek köszönhetően az egészségtudatos vásárlók is egyre bővebb kínálatból válogathatnak.

A vörösáru, ezen belül a virsli az egyik legnépszerűbb húskészítmény, fogyasztói bázisa stabil, kereslete pedig az elmúlt időszakban növekedett.

Muzsek András
vezérigazgató
Sága Foods

– A fogyasztói igényekre megoldást nyújtó kínálat, a széles ízpaletta, a családokra szabott kiszerelésméretek, a gyors elkészíthetőség, a sokoldalú felhasználási mód, a különböző árkategóriák mind jól támogatják az éves eladásokat – mondja Muzsek András, a Sága Foods Zrt. vezérigazgatója. – A decemberi főszezon forgalmi súlya pedig olyannyira jelentős, hogy akár egy átlagos hónap duplája is lehet. A piac belső szerkezete keveset változik. Értékben közel 15, volumenben több mint 20%-ot birtokol a virsli a húskészítménypiacon belül.

Szántó Zoltán
senior termékmenedzser
PICK Szeged

– A 2018-as évben 2017-hez viszonyítva mennyiségben 4%-os növekedés látható a bázisévhez képest, míg értékben egy jelentősebb, mintegy 8,6 %-os növekedés tapasztalható – ismertet piackutatási adatokat Szántó Zoltán, a Pick Szeged Zrt. senior termékmenedzsere.

2017 óta csak a minimum 51% húst és maximum 10% csontokról mechanikusan lefejtett húst tartalmazó készítményeket lehet virslinek nevezni. Azóta a kategóriában megkülönböztethetünk a Magyar Élelmiszerkönyvnek megfelelő (MÉK) virsliket és Élelmiszerkönyvön kívüli, virsli jellegű készítményeket (ÉKK). A számadatok azt mutatják, hogy különösen az utóbbi kategória fejlődött az elmúlt évben, mintegy 35,3%-ra növelve részarányát a kategóriában. Az ÉKK készítmények 93%-a baromfi alapú.

A MÉK virslik között alapanyag tekintetében az előző évek tendenciájához hasonlóan, a sertésalapú virslik kis mértékű növekedést, ezzel párhuzamosan a baromfivirslik mérsékelt csökkenést produkáltak, tudjuk meg Szántó Zoltántól. Az egyéb alapanyagból gyártott virslik részesedése továbbra sem számottevő.

Az eladásokban továbbra is a diszkontok bírnak a legnagyobb súllyal, melyeket a hipermarketek követnek. A kiszolgáló típusok megoszlása sem változott érdemben: az értékesített volumen nagyobb részét, mintegy 81,4%-át, 2018-ban is az önkiszolgáló kiszerelések adták, míg a fennmaradó 18,6%-ot a csemegepultos termékekből forgalmazta a kiskereskedelem.

– A PL termékek aránya úgyszintén gyakorlatilag változatlan volt az elmúlt 2 évben: értékben 41, volumenben továbbra is 47% körül részesedtek a kiskereskedelmi eladásokból – teszi hozzá a Pick Szeged Zrt. senior termékmenedzsere.

A Zimbo Perbálnál úgy tapasztalják, hogy a virslipiac bővül, változik, igyekszik lekövetni az egyre igényesebb fogyasztói elvárásokat mind kiszerelés, mind tartalom tekintetében.

– A 2018-as év végi virsliszezon az elmúlt évekhez hasonlóan ismét erősebb volt az előző évinél – mondja Németh Beáta, a Zimbo Perbál Kft. marketingmenedzsere. – A mennyiség természetesen kiemelkedően megugrik az utolsó hónapban, ugyanakkor kiszerelésben és típusokban is nagy bővülést tapasztaltunk a piacon. A fogyasztók óriási választékkal találkozhattak az üzletek polcain.

Áremelés után

Lassú, minőség felé mozduló változásokat érzékelnek Kaposváron is. Zab Gábor, a Kométa ’99 Zrt. belföldi értékesítési igazgatója lapunknak elmondja:

Zab Gábor
belföldi értékesítési
igazgató
Kométa ’99

– A műbeles virslikről áthelyeződik a hangsúly a roppanós bécsi virslikre, illetve egyre nagyobb a kereslet a kollagén borítás nélküli hámozott virslik iránt is. Kis méretű, hámozott kétkamrás Kölyök Virsli termékünk eladásai is nőnek, ami a szezonban várhatóan fokozódni fog. A fogyasztók egyre tudatosabbak, megnézik, hogy megbízható vállalat legyen a gyártó és a hústartalom legalább 70% legyen. Emellett a Kométa egyik terméke sem tartalmaz szóját, illetve ízfokozókat, így glutamátot sem.

Hasonló tendenciákat emel ki Garai András, a baromfivirsliket gyártó Gallicoop Zrt. marketingvezetője is:

Garai András
marketingvezető
Gallicoop

– Továbbra is az a trend, hogy a minőségi termékek kerülnek előtérbe, illetve nő a kereslet az E-szám mentes, allergén-, glutén-, illetve laktózmentes virslik iránt. Ezenkívül úgy látjuk, hogy a közepes minőségi és árfekvésű kategóriák iránti igény csökkent. A virslinek nem nevezhető rudak/pálcikák, illetve a prémium minőségű, magas árfekvésű virslik viszont egyre népszerűbbek.

Az Élelmiszerkönyv szigorítása a márkatermékek gyártóinak (köztük a Gyulahús Kft.-nek) nem okozott különösebb problémát, hiszen termékeik eleve megfeleltek a szigorított előírásoknak.

– A 2019-es év szakmai kihívása a sertésalapanyag árának növekedése, amellyel minden piaci szereplő napi szinten küzd – tájékoztat Tamáskovitsné Gila Éva, a Gyulahús Kft. marketingmenedzsere. – Szerencsére a piac mind kereskedői, mind fogyasztói oldalról elfogadta a közelmúlt áremeléseit, amelyekre nem a beltartalmi változások miatt kényszerültünk.

– Az idei szezon sikere nagyban függ a sertés alapanyagárak változásától – fűzi tovább a témát Kazai Zsolt, a Wiesbauer-Dunahús Kft. értékesítési vezetője. – Januártól 35%-kal nőtt a sertéshús ára, és nincs, aki meg tudná jósolni, merre mozdul a piac tovább. Mindenesetre az alapanyag és így a fogyasztói árak alakulásában is nagy szerepet játszik a kínai sertéspestis és az USA–Kína kereskedelmi háború.

E-szám mentesen is a megszokott minőségben

A Füstli márkát immár 20 éve építgető Sága termékfejlesztési csapata folyamatosan azon dolgozik, hogy a legszélesebb fogyasztói igényeket és különböző célcsoportokat is ki tudjon szolgálni. Az egyik fő innovációs szempontjuk az, hogy minél kevesebb adalékanyagot használjanak fel termékeikben.

– 2018 év őszén egy újabb célt fogalmaztunk meg magunknak, mely szerint megalkotunk egy olyan virslit, amellyel még inkább ki tudjuk elégíteni az adalékanyag-mentes terméket kereső, tudatos fogyasztók igényeit. Ennek eredményeként októbertől piacra kerül az új, E-szám mentes Füstli! – újságolja Muzsek András. – Ez az első olyan termékünk, amely teljes mértékben adalékanyag-mentes. Újdonságunk 230 g-os kiszerelésben, perforált csomagolásban és két ízben érhető el: Füstli Natural bükkfán füstölt és Füstli Natural bükkfán füstölt, krémes Gouda sajttal. Az adalékanyag-mentességen túl a füstölt ízű termékünk laktóz-, szója- és gluténmentes, a Gouda sajtos íz pedig szója- és gluténmentes. Mindezek mellett a termékek legfőbb előnye az, hogy ízben sem kell kompromisszumot kötni, vagyis elmondhatjuk, hogy mindkét termék valóban finom.

Az E-szám mentes Füstli Natural piaci bevezetését intenzív marketingkampány kíséri, melyben a fókuszt az online jelenlétre helyezik. A Sága Facebook-rajongói közel 45 ezres, aktív tábort alkotnak, ezért valószínűleg az E-szám mentes téma iránt is nagy érdeklődést mutatnak majd. Emellett a női magazinokban is biztatják vásárlóikat az új termék kipróbálására.

– A bolton belüli megjelenéseknek, másodlagos kihelyezéseknek is meghatározó szerepe lesz a kampányunkban, mivel a bolti eladásösztönző eszközök szükségessége továbbra sem kérdés számunkra – szögezi le a vezérigazgató. – A fogyasztók kedvelik, hogy a vásárlás helyszínén kapnak tájékoztatást az új termékekről vagy akciókról. A saját weboldalunkon, chatboton keresztül lépünk interakcióba a fogyasztóinkkal, a márka iránt érdeklődőkkel, rövid edukációs tartalmakat osztunk meg minden érdeklődővel.

Bővülő hámozott virslicsalád

A Pick Szeged Zrt. márkatermékeinek (Pick, Herz, Família virslik) gyártása kizárólag sertéshús és/vagy marhahús alapanyagok felhasználásával történik, mely termékek mindegyike megfelel a szigorított MÉK-szabályozásnak.

A cég tavalyi legfontosabb innovációja a Pick Pickolino virsli volt, amely sertéshús felhasználásával készülő, hámozott virsli: finom, kellemesen füstös ízű és harmonikus fűszerezésű.

Az áprilisi bevezetés után tavaly ősszel jelent meg az üzletekben a Pickolino virsli nagyobb, vákuumcsomagolt 280 g-os „családi” kiszerelése osztható csomagolásban, valamint a 140 g-os Pickolino Sajtos virsli, mely az alaptermék sajttal ízesített változata.

– A pozitív piaci fogadtatás eredményeképpen 2019 júniusában a Sajtos Pickolino virsli 280 g-os kiszerelésével, szeptembertől pedig egy új ízváltozattal, a 140 g-os Pritaminos-Sajtos Pickolino virslivel bővítettük a szortimentet – jelzi Szántó Zoltán. – Utóbbi termék kellemesen füstölt, finom, ízesített virsli, mely ízvilágában a magyar pritaminpaprika és sajt harmonizál. Az új változat a Pickolino termékre jellemzően gluténmentes, ízfokozót nem tartalmaz. Hagyományosan vagy tasakban főzve, sőt, a speciális csomagolásnak köszönhetően mikrohullámú sütőben is elkészíthető.

Az új termékek bevezetését a korábbiakhoz hasonlóan intenzív kereskedelmi és marketingaktivitással támogatják.

 

 

Slágerek és különlegességek

A Kométa erős pozíciókat foglal el a virslik között, hiszen széles termékkínálattal rendelkezik.

– Bővíteni nem szándékozunk, a jól bevált Bécsi, hámozott Bécsi és ízesített Bécsi virslikkel elégítjük ki a fogyasztói keresletet, a legkisebbek számára pedig örök sláger a 320 g-os kétkamrás, hámozott Kölyök Virslink – jelzi Zab Gábor. – A virsli esetében sokra tartjuk kiskereskedelmi partnereink akciós újságjait, hiszen úgy véljük, hogy a szilveszteri virslisokadalomban a vásárlók döntésére jó ajánlattal tud hatni egy olyan márka, amely márkaépítésével már korábban elnyerte a vevői szívét. Szilveszter közeledtével a fókuszba a 800 g-os kiszerelések kerülnek, illetve a 640 grammos hámozott Koktél Virslink. A 800 grammos kiszerelés nagy előnye, hogy kellően nagy egy család vacsorájához, azonban a fogyasztói ára még kétezer forint alatt tud maradni. Év végén jelentősen megemelkednek a virslikülönlegességeink eladásai is: a Kölyök Virsli mellett a Tormás, illetve Sajtos Bécsi virsliké.

Sztárok szilveszteri ruhában

A Wiesbauer-Dunahús Kft. a tavaly decemberi virsliszezon során a megnövekedett átadási árak ellenére értékben és mennyiségben is több mint 8%-kal növelte eladásait az előző évhez képest, tudjuk meg Kazai Zsolttól.

Kazai Zsolt
értékesítési vezető
Wiesbauer-Dunahús

– Változatlan a népszerűsége a juhbélbe töltött Bécsi virslinknek, és dinamikusan növekszik a bél nélküli, hámozott, frankfurti virslink forgalma – szolgál részletekkel az értékesítési vezető. – Kiszerelésben az önkiszolgáló szegmensben minden súly megtalálja a fogyasztóit a 170 grammos kiszereléstől az 1000 grammosig. Az átlagosnál nagyobb a növekedés a szuper-hipermarket kategóriában és a diszkontoknál.

Újdonságaik közül Kazai Zsolt kiemeli Light virslijüket, amely egyedülálló a magyar piacon. A 30%-kal kevesebb zsírtartalmú termék 170 grammos kiszerelésben kapható, ám szilveszterkor 800 grammos kiszerelésben is elérhető lesz, csakúgy, mint a szilveszterkor különösen népszerű borjúvirslijük.

– Miután a Wiesbauer virslik a piac meghatározó szereplői, igyekszünk megőrizni ezt a pozíciót, és minden virslinkre nagy hangsúlyt fektetünk az év végi szezonban is – szögezi le az értékesítési vezető. – Idén nyereményjátékkal tesszük vonzóbbá a virsliszezont. Hogy hogyan, az még maradjon a mi titkunk.

A tudatos táplálkozásra építve

A Zimbo perbáli üzemében a virslisgyártás hosszú évekre tekint vissza.

Németh Beáta
marketingmenedzser
Zimbo Perbál

– Az eltelt időszakban nagy népszerűségre szert tett virslikkel jelentünk meg a piacon. Közülük is kiemelkedik a 2×200 g-os, kétkamrás, roppanós, juhbeles, bükkfán füstölt bécsi virsli, melyet a magas hústartalmán kívül a mentességek is jellemzik. Az ízfokozó és mesterséges színezék használatának mellőzése mellett olyan allergén anyagok, mint a glutén, a szója és a laktóz sem kerülnek a termékbe – mondja Németh Beáta. – Ennek a típusnak létezik 1 kg-os kiszerelésű változata is.

A Zimbo sertéshúsból készíti a virsliket, legyenek azok bécsi vagy frankfurti típusúak. A cég palettáján megtalálhatók mind a kisebb kiszerelésű, önkiszolgáló polcos termékek, mind a csemegepultosak is. A hagyományos méretű virslik mellett minivirsliket is gyártanak.

– A Zimbo mindig igyekszik újítani a már bevált és kedvelt termékek mellett – hangsúlyozza a marketingmenedzser. – A tudatos táplálkozás szem előtt tartása mára már alapkövetelmény, a termékfejlesztések minden esetben ennek fényében történnek. A már megszokott mentességeken túl kifejlesztettünk teljesen E-szám mentes virslit is, mely hamarosan az üzletek polcaira kerül.

Az elmúlt évek tapasztalatait felhasználva a jól bevált újságos hirdetések mellett az online közösségi térben is megszólítják a különböző célcsoportokat. Érdekes történetekkel, receptjavaslatokkal és játékokkal tartják fent a közel 50 000-es Facebook-táborukat. Emellett alkalmanként rendezvényeket támogatva is erősítik a Zimbo márkát.

Finom íz, egészséges összetevők

A Gyulahús tavaly indította el a gyulai húsipar 150 éves évfordulóját megünneplő marketingkommunikációját, amelyet idén is folytatnak.

Tamáskovitsné Gila Éva
marketingmenedzser
Gyulahús

– A tavaszi nyereményjátékot követően ősszel gasztrooldalakon jelenünk meg online térben. Fő üzenetünk, hogy a Gyulai termékek finomak, receptúrájuk kezdettől fogva laktóz- és gluténmentes. Továbbá kapcsolódunk a Magyar Termék Non-profit Kft. által szervezett promócióhoz, amely 2020. január 3-ig tart – nyújt betekintést a részletekbe Tamáskovitsné Gila Éva.

A virslieladások emelkedése – a kenős- és töltelékes árukéhoz hasonlóan – már az iskolakezdéskor beindul.

– Számos fogyasztói teszt igazolja, hogy a gyermekek inkább a homogén készítményeket szeretik, különösen a májas-, virsli- és párizsikészítmények népszerűek körükben – mondja ehhez kapcsolódóan a marketingmenedzser. – A Gyulai Májas és virsli termékcsaládunk glutén- és laktózmentesen készül, így az esetleges táplálékintoleranciában szenvedők számára is megoldást nyújtanak. Termékfejlesztésünk során egyébként meghatározó irány, hogy minél kevesebb adalékanyag kerüljön felhasználásra, inkább technológiai folyamatokat alkalmazva hozunk ki új termékeket. Virsliszezonban főként márkaboltjainkban juhbeles virslit kínálunk. Termékportfóliónkban saját márkás és gyártói márkás termék is szerepel, virslijeinket lédig, 180 g-os és 360 g-os önkiszolgálópultos kiszerelésben forgalmazzuk.

A márkaépítés fő terepe az online tér: Face­book-oldalaikon villámjátékokat szerveznek követőiknek, ami kapcsán megünneplik a gyereknapot, az iskolakezdést vagy az apák napját.

 

 

Minőségi termékek, minőségi tájékoztatás

A Gallicoop Zrt. 2018-ban nagyságrendileg 240 tonna pulykavirslit értékesített, és ekkora mennyiséggel számolnak az idei évre is. Termékei minőségi alapanyagokból készülnek.

– A szilveszteri szezon várakozásaink szerint hasonlóan alakul, mint az előző években. Nem jellemző, hogy tendert írjanak ki a szilveszteri virslikre. Általában mindenhol az állandó beszállítók termékei kerülnek az akciós újságba – mondja Garai András.

Termékfejlesztéseik elsősorban a felmerülő vásárlói igények alapján indulnak el. Jelenleg egy E-szám mentes Frankfurti virslin dolgoznak. Hámozott, füstízesítésű 140 g-os pulykavirslijük pedig már bevezetés alatt áll.

Emellett folyamatosan részt vesznek a hálózatok által kiírt tendereken. A Bécsi virslivel külhonban is szerencsét próbálnak.

– Az idei évben (a 30 éves évfordulónkra) egy szakácskönyvet készítettünk – árulja el a marketingvezető. – Az év végére pedig tervezünk egy influencer kampányt, ahol bloggerek és véleményvezérek bevonásával a Facebookon és az Instagramon mutatjuk meg, hogy pulykából milyen változatosan lehet készíteni ünnepi menüt és partyfalatkákat
egyaránt.

Marketingjükben jelenleg prémium kategóriájú hámozott füstölt virslijeikre fókuszálnak. A kommunikáció egyik legfontosabb pillére a megfelelő minőségű tájékoztatás a termékeikről, ezért nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy az alkalmazott online eszközök kielégítsék ezeket az igényeket.

– Facebook-rajongóink száma dinamikusan növekszik, jelenleg több mint 57 000-es közösségünknek saját tartalmakat készítünk és inspirációt nyújtunk. Dosso Gabi gasztroblogger háziasszonyunkkal több receptötletet is kidolgoztunk, amelyek a Facebookon, az Instagramon és a gallicoop.hu-n is elérhetőek – mondja Garai András.

Szalai L.

Kapcsolódó cikkeink