Emelkedő gabonaáraknál nem érdemes a készleteken ülni
Emelkedést mutatnak az európai határidős piacokon a gabonaárak, így a hazai gazdáknak érdemes most odafigyelniük a megfelelő szerződések megkötésére és készleteik értékesítésére is − jelentette ki Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára a Böhönyén tartott Gazdafórumon, csütörtökön.
Feldman Zsolt ismertette, hogy az időjárás kedvezőtlenül hatott a francia és a német szántóföldekre, ahonnan a gazdák az őszi kalászosokból jóval kevesebbet takaríthatnak majd be. Ennek hatása már észlelhető az európai határidős piacokon, ahol is a gabonaárak érdemi emelkedést jeleznek. Mindeközben, kedden az Európai Parlament nagy többséggel megszavazta az ukrán mezőgazdasági termékek vámmentes importjának további egy évvel történő meghosszabbítását – tájékoztatott az államtitkár, rávilágítva, hogy az európai és a magyar gazdálkodók nem tudnak versenyezni a nemzetközi nagytőkés oligarchák tulajdonában álló több százezer hektáron termelő ukrán gazdaságokkal, amelyek jóval enyhébb termelési feltételek mellett termelnek. Brüsszel a háborút pénzeli az európai gazdák támogatása helyett, ezzel továbbra is agrárválságot okoz. Emlékeztetett, hogy a gazdasági nehézségek – a háború, a csökkenő terményárak és a kiszámíthatatlan időjárás – ellenére 2023-ban az agrárkifizetések értéke 1400 milliárd forinttal új rekordot ért el, amely közel háromszorosa a 2010-es 533 milliárd forintnak.Mintegy 157 ezer gazdálkodó több mint 527 milliárd forint támogatáshoz jutott április 21-ig az uniós és a nemzeti források által – tette hozzá.
Feldman Zsolt felhívta a figyelmet a kormány intézkedésére, amely szerint a Magyar Államkincstár május 31-ig gondoskodik a terület- és állatalapú támogatások kifizetéséről. Ezen túlmenően 2026-ig további, legfeljebb 45 milliárd forintot biztosít az Agrár Széchenyi Kártya programhoz.
Kitért arra is, hogy az Agrárminisztérium a tavasszal elinduló új vidékfejlesztési pályázatok esetében több olyan pályázati felhívást is előkészített, amely a takarmányipar, az élelmiszeripar, az állattartás és a kertészetek fejlesztésére ad lehetőséget. A feldolgozóipari pályázati felhívásokat 200 milliárd forintos keretösszeggel hirdetik meg, szintén 200 milliárd forintos keretösszeggel jelennek meg az állattartó telepek megújítására irányuló pályázatok, a kertészetek fejlesztéseit pedig közel 100 milliárd forint keretösszegű forrás segíti.
AM
Kapcsolódó cikkeink
A magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar az egészséges GMO-mentes növényekre épül
A mezőgazdasági termelés, az élelmiszeripar és a táplálkozástudomány kéz a…
Tovább olvasom >Mozgalmasan indult az idei védekezési szezon az országos jégkármérséklő rendszer számára
Már az idei védekezési szezon első hetében bizonyított a Nemzeti…
Tovább olvasom >Megszülettek az európai gazdatüntetések első eredményei
A gazdák európai szintű összefogásának hatására az Európai Bizottság néhány…
Tovább olvasom >További cikkeink
Neubauer Katalin: Bízunk abban, hogy most már visszatérhet a kiskereskedelem a régi, Covid előtti mederbe
2023 márciusa újabb jelentős fordulatot hozott a magyar kiskereskedelmi szektorban,…
Tovább olvasom >Baromfi Világnap: május 10-e a baromfis szakma ünnepe
Magyar kezdeményezésre május 10-én ünnepli a baromfis szakma a Baromfi…
Tovább olvasom >NGM: az exportpiacok gyengélkedése továbbra is rontja az ipar teljesítményét
A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján 2024 márciusában a naptárhatástól…
Tovább olvasom >