Eladja Haferkater zabkása vállalatban lévő részesedését a Katjes az alapítóknak
A Katjes a Haferkatert hét évvel ezelőtt Katjesgreenfood befektetési részlegén keresztül támogatta meg.
Eladta a Haferkater helyi zabkása vállalatban meglévő 25%-os részesedését a német édességgyártó Katjes Group a vállalat alapítóinak.
Az eladás a Katjesnek mintegy 2,5 millió eurót (2,7 millió dollár) hozott.
A Katjes hét évvel ezelőtt támogatta meg a kölni székhelyű Haferkater-t a Katjesgreenfood befektetési részlegén keresztül.
A Haferkater Németország-szerte boltok és standok hálózatán keresztül árusít zabkását, müzlit és kávét útközbeni (on-the-go) fogyasztásra, részben az ingázókat és a vasúton utazókat megcélozva. A cég egyes termékei a másnapossággal küzdő fogyasztóknak szólnak.
A Haferkater hangsúlyozza a fenntarthatósággal kapcsolatban a vállalkozás által szem előtt tartott szempontokat: a német zabot ellenőrzött termesztésből szerzi be, majd telephelyén zúzza össze. A cég pályafutását egyetlen berlini boltként kezdte egy korábbi kebabboltban.
Az édességgyártó cég befektetési részlege feltörekvő élelmiszermárkákba fektet, szem előtt tartva az innovációt és az alternatív élelmiszerforrásokat. A legfontosabb befektetései közé tartozik a németországi vegán szupermarketlánc, a Veganz, az amerikai müzligyártó Seven Sundays, az amerikai növényi alapú, dióvajas kencéket gyártó Wild Friends, és az amerikai alternatív bacontermékeket gyártó startup, a PigOut.
Az alap 2023 májusában bejelentette, hogy megvásárolta a német Mymuesli gabonapehely vállalkozás 10%-át. A Katjesgreenfood szerint a befektetés az eddigi legjelentősebb kisebbségi részesedésének minősül.
Just Food
Kapcsolódó cikkeink
Vegán üzletet nyithat a német REWE idén tavasszal
A Plant Based News oldalon megjelent hír szerint a REWE üzletlánc tisztán vegán üzletet…
Tovább olvasom >A német online értékesítés több mint 50%-a piactereken keresztül történik
Tavaly Németországban a teljes online értékesítés több mint felét piactereken…
Tovább olvasom >Édességipar: veszített vonzerejéből Németország mint üzleti helyszín
A Német Édességipari Szövetség (BDSI) arra figyelmeztet, hogy a költségterhek…
Tovább olvasom >További cikkeink
Minden szempontból meggyőzően teljesített az idei EuroCIS
A kiskereskedelem jövője a technológiáról és az innovációról szól, amelynek…
Tovább olvasom >A brit Co-opban terjeszkedik a Beyond Meat
A Beyond Meat növényi alapú alternatívái már az Egyesült Királyság…
Tovább olvasom >Új kutatás-fejlesztési központot hoz létre a svéd Essity
A svéd Essity új higiéniai papírtermékekre szakosodó kutatás-fejlesztési központba invesztál…
Tovább olvasom >