Bővít a Lego Nyíregyházán

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 01. 15. 11:02

A Lego bővíti nyíregyházi gyárát, a 30 milliárd forint értékű beruházás keretében a cég 1600-zal növeli munkaerő-állományát – mondta a külgazdasági és külügyminiszter pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

lego

Szijjártó Péter közölte: a kormány költségvetési forrásból 4,4 milliárd forinttal járul hozzá a nyíregyházi beruházáshoz, amely azért is kiemelt jelentőségű, mert egy ilyen mértékű munkahelyteremtés rendkívül fontos az országnak azon a részén.
Úgy látja, a fejlesztéssel a gyár megerősíti helyzetét a Lego globális működésében. A bővítést kiemelt beruházásnak tekintik.

A tárcavezető szólt arról is, hogy a Lego dán családi tulajdonú vállalat, és a Magyarországon jelenlévő dán vállalatok több mint tízezer embernek adnak munkát. Dánia a 25. legfontosabb kereskedelmi partnere Magyarországnak, a magyar-dán politikai kapcsolatok továbbra is jók – mondta.

Szijjártó Péter arról is beszélt, hogy 2016-ban a beruházásokért folytatott nemzetközi verseny még öldöklőbb lesz, mint 2015-ben volt, a nagy nemzetközi beruházásokért sokkal többet kell tenni, mint korábban. Úgy vélte, eddig is sokat tettek azért, hogy Magyarországot sikeressé tegyék e versenyben, és a világgazdaságot megrengető változások, az EU-t érő kihívások ellenére Magyarországot nemcsak a térség, de Európa egyik legvonzóbb, legversenyképesebb célországává tették. A magyar modell megvalósult, és bebizonyosodott, hogy lehetséges a gazdasági növekedés, az új munkahelyek létrehozása fegyelmezett költségvetési gazdálkodás mellett.

A miniszter kiemelte a kedvező foglalkoztatottsági és munkanélküliségi adatokat, továbbá azt, hogy remélhetőleg tavaly végén rekordot ért el a magyar export, ami azért fontos, mert az országnak nyitott a gazdasága, ezért az exportteljesítmény alapvetően meghatározza a gazdasági teljesítményt.

Ugyanakkor azt is elmondta, hogy a versenyben nem lehet hátradőlni, és a jó eredményeknek a megelégedettség helyett további erőfeszítésekre kell sarkallniuk.
Jesper Hassellund Mikkelsen gyárigazgató, a Lego-csoport senior alelnöke elmondta: a fejlesztéssel kétszeresére nő a nyíregyházi gyár mérete, 120 ezerről 250 ezer négyzetméterre. Több mint 700 új gépet szereznek be, és a csomagolási kapacitást is bővítik – közölte.

Emlékeztetett: nagyon rövid időn belül jelent be ma újabb magyarországi beruházást a Lego, a cégcsoport hisz abban, hogy Magyarország és Nyíregyháza jó hely a bővítésre és a fejlődésre, hiszen közel van az európai piacokhoz, megfelelő a munkaerő és segítőkészek a hatóságok.

Vinnai Győző fideszes országgyűlési képviselő az eseményen elmondta: a most bejelentett beruházás kiemelkedő fontosságú, a térség munkaerőpiacára gyakorolt hatása jelentős. Újabb 1600 ember kaphat munkát a gyárban, ami hatalmas lehetőség a családoknak, és csökkenhet a munkanélküliség, amely e térségben az országos átlagnál magasabb – mutatott rá.

Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere arról beszélt, hogy a városnak nagyon fontos a beruházás, amely munkahelyeket jelent és sok családnak biztos megélhetést a jövőben. Nyíregyháza és a Lego kapcsolata a párbeszédre és a bizalomra épül, és a város mindent megtesz, hogy a beruházás ugyanolyan sikeres legyen, mint a korábbi – közölte. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink