Blokkk.com: Durván emelkednek a lisztárak
A liszt árának gyors emelkedése következhet be a Blokkk.com szerint. A malomipari termékek hazai gyártásában a belföldi értékesítés árindexe 85%-kal emelkedett, az orosz-ukrán háború pedig tovább ronthat a helyzeten.
A kenyér bolti ára márciusban 28%-kal drágult az egy évvel korábbihoz képest. A liszté 18%-kal (ez gyakorlatilag a 2021 március-október közti drágulás, hiszen októbertől árstop van), de lehetne sokkal több árstop nélkül – írja a Blokkk.com. A kereskedelmi szakportál szerint legalább a kétszeresére kalkulálható a drágulás üteme árstop nélkül.
Vészes jel, hogy a gabonafélék mezőgazdasági termelői ára januárban-februárban 44%-kal nőtt. És a legrémisztőbb, hogy a malomipari termékek hazai gyártásában a belföldi értékesítés árindexe 85%-kal emelkedett – íjra a Blokkk.com.
Az agrárium árait döntő részben a nemzetközi piacok hatásai mozgatják, és a gyenge forint is rátesz minderre egy lapáttal. A portál szerint további árnyomás is előrevetíthető az ukrán helyzet miatt is.
A Blokkk.com szerint tehát nagyon nehéz lesz az árstopból akár kiszállni, akár fenntartani azt. Az árstop hivatalosan február és április között tart.
Kapcsolódó cikkeink
10-ből 6 cég áremelést tervez
Az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet áprilisi féléves vállalati konjunktúravizsgálatának…
Tovább olvasom >A szélsőséges időjárást megérzi az élelmiszerpiac is
Magyarországon a következő hónapokban várhatóan emelkedni fog a liszt és…
Tovább olvasom >Lassanként visszaépülhet a kiskereskedelmi forgalom és lakossági fogyasztás
A kiskereskedelmi forgalom alakulása és a lakossági fogyasztás visszaépülése az…
Tovább olvasom >További cikkeink
Megvette a Valeo Foods az Appalaches Nature-t
Megvásárolta a Valeo Foods Group a kanadai juharszirup-gyártó Appalaches Nature-t.…
Tovább olvasom >Franciaországban és Brazíliában növekszik, Európában küszködik a Carrefour
Az Európában meglehetős kihívást jelentő körülmények ellenére elégedett a Carrefour…
Tovább olvasom >Közel felére esett vissza az élelmiszer-ipari innovációk száma 2007 óta
A Mintel piackutató cég szerint a 2024 januárja és májusa…
Tovább olvasom >