Birsalmából készült párlatok a főszereplői a Belvárosi Pálinka Napoknak
Az ország különböző részein termesztett, birsből készült pálinkák lesznek a főszereplői a csütörtökön kezdődő Belvárosi Pálinka Napoknak.
Az ingyenesen látogatható rendezvényen 22 hazai főzde lesz jelen a budapesti Városháza Parkban – közölték a szervezők az MTI-vel.
A közlemény szerint a prémium pálinkák nagy választéka mellett bemutatják az év tíz legjobb birspálinkájának házasításával készült Év pálinkáját is. A zsűri az idén a Márton és Lányai, a Zimek, a Nobilis, a Cruxx, a Békési, a Gyulai, a Csalló, a Schiszler, a Tokaj Spirit és a Spiritus Primus pálinkafőzdék tételeit választotta ki.
Mint írják, a versenyen a tételek kiválasztása a nemzetközi szabványoknak megfelelő húszpontos rendszerben történt. A szakértők vakkóstolás során döntöttek a házasítás gerincét adó párlatról, majd hozzáadták a többi tételt is.
„Magyarország pálinkafőzdéi 2011 óta készítik el az Év pálinkáját, amelynek célja, hogy bemutassa a fogyasztóknak az adott év gyümölcsét. Az idei rendezvény tökéletes alkalom arra, hogy kiemelkedő minőségű birspárlatokon keresztül ismerkedjenek meg az érdeklődők az azonos gyümölcsből készülő párlatok sokszínűségével ” – idézte a közlemény Maros Róbert főszervezőt. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Szűkülő piacon kell boldogulniuk a pálinkafőzdéknek
A magyar pálinkafőzdék egyre nehezebb helyzetben találják magukat, ahogy a…
Tovább olvasom >Visszajönnek a klasszikus pálinkaízek
2024 igazán jó évnek számított a gyümölcsök tekintetében az Alföldön,…
Tovább olvasom >Zsugorodó polcokon
Piac, természet, jogszabályok – egyik sem kímélte túlságosan a minőségi…
Tovább olvasom >További cikkeink
Minőség és innováció: 51 új termékkel bővült a SPAR saját gyártású kínálat
Ötvenegy új, magas minőségű élelmiszerrel bővült a SPAR Magyarország bicskei,…
Tovább olvasom >A PICK Bordó körtúrák három új útvonallal bővülnek
A magyarok majdnem fele rendszeresen, legalább 1-2 alkalommal végez testmozgást…
Tovább olvasom >Házilag komposztálható biopolimer alapú csomagolóanyagot fejleszt a Q-Automotive Kft. és az SZTE
Házilag komposztálható biopolimer alapú csomagolóanyagot fejleszt a Q-Automotive Kft. és…
Tovább olvasom >