Az MVI kéri a vendéglátás ágazat érdekeinek érvényesítését egyes kormányzati döntésekben
A Magyar Vendéglátók Ipartestülete javasolja az energiaár maximálását a vendéglátásban.
Az MVI üdvözölte a napokban megjelent kormányrendeletet a villamos energiára vonatkozó árplafonnal kapcsolatban a szálláshelyek esetében, ugyanakkor kezdeményezte, hogy a vendéglátóipari szektor is bekerülhessen a kedvezményezettek körébe.
A villamos energia versenypiaci árazásával kapcsolatos kormányrendeletben rögzítettek szerint 2023. július 1-jétől december 31-éig többek között a szálláshely-szolgáltatást végző vállalkozások csökkentett, maximum nettó 200 euró/megawattóra árat fizetnek majd a villamos energiáért. A Magyar Vendéglátók Ipartestülete szerint a többszörösére emelkedett energiaárak — a szálláshely-szolgáltatók mellett — a vendéglátóhelyeket is nagy mértékben érintik.
A vendéglátóhelyi forgalom folyó áron – az inflációs hatás miatt – jelentősen nőtt 2022-ben, de volumenében továbbra is elmaradt a járvány előtti, 2019. évitől. A szálláshely-szolgáltatás és a vendéglátás a turizmus szempontjából szorosan kapcsolódó ágazatok, illetve az előbbihez hasonlóan a vendéglátás is a magas energiaigényű területek közé tartozik.
Emiatt azt javasolták az MTÜ részére, hogy a villamos energiára vonatkozó árplafon terjedjen ki a szálláshely-szolgáltatás mellett a vendéglátásra is és levelükben kérték a jogszabályok módosításában való közbenjárásukat.
A javaslatot több jelentős szakmai szervezet is támogatta.
Kapcsolódó cikkeink
Már elérhető az MVI statisztikai helyzetjelentése a vendéglátásról
A Magyar Vendéglátók Ipartestülete (MVI) minden évben közzéteszi statisztikai helyzetjelentését…
Tovább olvasom >NGM: a SZÉP-kártya továbbra is a belföldi turizmus motorja
Tovább erősödik a SZÉP-kártya népszerűsége, ezt mutatja, hogy 2024 első…
Tovább olvasom >9 milliárd forint a K&H SZÉP kártyákon
Hónapról hónapra növekszik a K&H SZÉP kártya forgalom, de még…
Tovább olvasom >További cikkeink
Gurul, lebeg, italt hűt – A nap képe
Nélkülözhetetlen nyári partner, és több színben is megszerezhetők a Cuddy…
Tovább olvasom >MTÜ: soha ennyien nem nyaraltak Magyarországon, mint idén
Soha ennyien nem nyaraltak Magyarországon, mint idén: az év első…
Tovább olvasom >Több mint 3 millió forintos bírságot szabott ki a Nébih strandbüfékre és streed food árusokra
A strandbüfék és a street food árusító helyek nyári szezonális…
Tovább olvasom >