Az illatélmény lehet „egyéb” információk függvénye is

Szerző: trademagazin Dátum: 2021. 05. 31. 08:40

Másképp érzékelhetjük a szagokat, ha pozitív, mint ha negatív szavakkal jelölik. Egy illatos rózsa például még illatosabbnak tűnhet, ha pozitív szavak kísérik – olvastuk a egeszseg.napimix.hu-n.

Szagérzékelésünk nem objektív

Legalábbis ezt állítják azok a kanadai kutatók, akik szerint nemcsak az orrunkkal, hanem a szemünkkel is „szagolunk”. A szakértők úgy vélik, az emberek másként ítélik meg a szagokat attól függően, pontosan hogyan vannak leírva.
A Montreali Egyetem kutatói 50 résztvevőt kért fel arra, hogy szagoljanak meg fenyőolajat, gerániumolajat, köménymagolajat és parmezán sajtot. Mindegyik szagot véletlenszerűen pozitív vagy negatív címkével látták el a számítógép képernyőjén. A fenyőolajat például „tűlevél” vagy „régi oldószer” címkével mutatták be. A gerániumolaj mellé a „friss virág” vagy „olcsó parfüm” felirat került, a parmezán sajt mellé pedig a „sajt” vagy a „megszáradt hányás” címkéket tették. A vizsgálat valamennyi résztvevője pozitívnak értékelte a négy szagot, amikor pozitív leírás kísérte, és negatívnak, amikor negatív címkével látták el. Sőt, a szagokat kellemesnek vagy ehetőnek írták le még a nem élelmiszer típusú tételek esetében is, amikor pozitív leírás kísérte őket. Amikor viszont ugyanezeket a tételeket negatív címkék kísérték, a résztvevők kellemetlennek és ehetetlennek tartották azokat.
Frasnelli professzor szerint az eredmények azt bizonyítják, hogy szagérzékelésünk nem objektív: befolyásolja a kognitív értelmezés, ami akkor zajlik le, amikor ránézünk egy címkére.

Kapcsolódó cikkeink