Az Európai Bíróság ítélete erősíti a hazai GMO-mentes stratégiát
Nagy István agrárminiszter szerint az Európai Bíróság ítélete tovább erősíti a hazai GMO-mentes stratégiát.
A bíróság szerdán ismertetett ítéletében kimondta, hogy Európai Unió GMO-kra vonatkozó szabályait kell alkalmazni a mutagenezis új technikáival létrehozott szervezetekre, mivel azokat is GMO-nak kell tekinteni.
Nagy István miniszter a döntésre reagálva a Magyar Hírlapnak elmondta, hogy Magyarország kiemelten fontos stratégiai kérdésként kezeli a géntechnológiával módosított szervezetekkel kapcsolatos tevékenységek szabályozását, a magyar mezőgazdaság GMO-mentességét, amelyet az alaptörvény is rögzít. Éppen ezért a tárca örömmel vette a bíróság ítéletét, ami tovább erősíti ezt a stratégiát.
Az agrárminiszter kifejtette, Magyarország mindig az elővigyázatosság elvét tartotta és tartja szem előtt, határozott álláspontja szerint szigorú kockázatértékelés nélkül nem szabad az ilyen módszerekkel létrehozott termékek forgalmazását megengedni.
A miniszter hangsúlyozta, a GMO-mentesség a jövőben is gazdasági előnyt biztosít, védelmet jelent a hagyományos termelést folytató gazdáknak, és segíti a GMO-mentes termelésből származó élelmiszerek piacának kialakítását. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Európai Bíróság döntheti el, áthárították-e a boltok az árstopot
A Spar panaszt nyújtott be az Európai Unióhoz a magyar…
Tovább olvasom >Zöld fordulatra” van szükség az élelmiszerbiztonság területén
Az egészséges és biztonságos élelmiszerek, a GMO-mentesség fenntartása, valamint az…
Tovább olvasom >Meg kell erősíteni Magyarország GMO-mentes álláspontját
Újra meg kell erősíteni Magyarország GMO-mentes álláspontját az élelmiszerbiztonság érdekében…
Tovább olvasom >További cikkeink
Megvette a Valeo Foods az Appalaches Nature-t
Megvásárolta a Valeo Foods Group a kanadai juharszirup-gyártó Appalaches Nature-t.…
Tovább olvasom >Franciaországban és Brazíliában növekszik, Európában küszködik a Carrefour
Az Európában meglehetős kihívást jelentő körülmények ellenére elégedett a Carrefour…
Tovább olvasom >Közel felére esett vissza az élelmiszer-ipari innovációk száma 2007 óta
A Mintel piackutató cég szerint a 2024 januárja és májusa…
Tovább olvasom >