Átadták a Kék Madár Alapítvány csokoládéüzemét Szekszárdon

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2020. 07. 08. 11:30

Átadták a szekszárdi Kék Madár Alapítvány kézműves csokoládéüzemét kedden, Magyarországon ez az első olyan, csokoládét gyártó üzem, amely fogyatékkal élő munkavállalókat foglalkoztat.

A Besweet Csokoládémanufaktúrát és a hozzá kapcsolódó látogatóközpontot az alapítvány 228 millió forintos beruházással építette meg a Gazdasági és Innovációs Operatív Program 189 millió forintos támogatásával.
Szepesi Balázs, az Innovációs és Technológia Minisztérium gazdaságfejlesztésért felelős helyettes államtitkára az átadáson hangsúlyozta: az üzem jól kifejezi a kormánynak a kkv-k megerősítéséről szóló alapelvét, miszerint a vállalkozásoknak a jövedelem előállítása mellett társadalomszervező szerepük is van.
Hozzátette: a magyar gazdaságnak korszakváltásra van szüksége. Ha a kkv-k nem tudnak egyedi, innovatív termékekkel előállni, akkor nem vehetik fel a versenyt az értékláncokkal – jegyezte meg.
Simon Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős helyettes államtitkára példaértékűnek nevezte a fogyatékkal élők termelésbe való bevonását. Mint mondta, a Kék Madár Alapítvány egyike annak a 350 akkreditált foglalkoztatónak, amely módszertani innovációt is végez.
Megemlítette azt is, hogy a megváltozott munkaképességűek két és fél millió forinttal járulnak hozzá fejenként a bruttó hazai termékhez.
Mészáros Andrea, az alapítvány ügyvezetője elmondta: a 380 négyzetméteren megépült üzemben 28, megváltozott munkaképességű, illetve más hátránnyal küzdő ember dolgozik, a létesítményben napi 700 tábla, prémium minőségű csokoládét állítanak majd elő. Az akadálymentes látogatóközpont vendégei üvegfalon keresztül láthatják a munkafolyamatokat, a manufaktúrához játszósarkot és játszóteret is építettek.
Az ügyvezető hozzátette: a tartósítószer nélkül készülő csokoládék alapanyagát az etikus kereskedelem jegyében szerzik be, és Szekszárdon termelt gyümölcsöket használnak fel.
Közölte azt is, hogy a beruházáshoz szükséges önerőt az alapítvány több éves nyereségéből finanszírozták.
A Kék Madár Alapítvány 1997-ben alakult azzal a céllal, hogy segítsék a hátrányos helyzetű emberek munkavállalását. 2007-ben hozták létre az Ízlelő nevű szekszárdi éttermet, amely az első olyan vendéglő Magyarországon, ahol a vezetőségen kívül kizárólag fogyatékkal élő, megváltozott munkaképességű, illetve tanulásban akadályozott emberek dolgoznak. (MTI)

 

Kapcsolódó cikkeink