Magazin: A Sirha Budapest programjai

Szerző: Tisza Andrea Dátum: 2020. 02. 06. 07:11

Bocuse d’Or magyar döntő

2020. február 5. – A pavilon versenyszínpad

A szakácsok olimpiájának is nevezett verseny 2020-ban is kihagyhatatlan eleme lesz a Sirha Budapestnek. A verseny a kiállítás második napján, február 5-én zajlik majd, ahol kiderül, hogy az október végi döntősök közül – Veres István, Palágyi Eszter, Haraszti Zsolt, Csik Gábor, Huszár Tibor és Kelemen Roland – ki képviselheti hazánkat az európai döntőben. A hústéma kötelező alapanyagai a dámszarvas, a kacsamáj és a vörösbor, a haltémáé a pisztráng, a Törley Chardonnay Brut és egy meglepetés zöldség lesznek.

 

 

_________________________________________

 

 

International Jeunes Chefs Rôtisseurs magyar verseny

2020. február 4. – A pavilon versenyszínpad

A Sirha Budapest először ad otthon a Chaîne des Rôtisseurs Egyesület fiatal szakácsoknak szervezett nemzetközi versenye hazai fordulójának. A hálózat számára kiemelten fontos az igényes, tradíciókat megtartó, de akár merésznek tűnő, innovatív újításokat is felvállaló, magas szintű nemzetközi gasztronómia támogatása, nem feledve ugyanakkor a magyar hagyományokat sem. A Jeunes Chefs Rôtisseurs verseny célja, hogy a Sirha Budapest nyitónapján teret adjon a fiatal séfeknek, hogy bemutassák tehetségüket és kreativitásukat a nemzetközi színtéren.

 

 

___________________________________________

 

 

Közétkeztetési Szakácsverseny (KÖSZ)

2020. február 6. – A pavilon versenyszínpad

A hetedik alkalommal meghirdetett Közétkeztetési Szakácsverseny 2019–2020 országos döntőjének témája a nyári ételek, kötelező eleme pedig a hazai friss alapanyagokból készült lecsó és a méz. A versenyzők a korábbi évekhez hasonlóan a közétkeztetésben is elkészíthető, kiszállítható, felnőtteknek szánt, komplettált, 3 fogásos ebédet készítenek. Az ebéd nettó nyersanyagköltsége maximum 550 Ft/adag lehet. A döntőbe jutott 12 csapatnak az ételekből 10 adagot kell lefőzniük a zsűri és közönség előtt. A főzésre és az elkészített ételek zsűri elé kitálalására 3 óra áll rendelkezésre.

 

 

 

__________________________________________

 

 

Sirha Budapest Desszert Verseny

2020. február 4. – G pavilon versenyszínpad

2020-ban a negyedik alkalommal kerül megrendezésre a Sirha Budapest Desszert Verseny a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban, Kolonics Zoltánnak, Magyarország legelismertebb kreatív cukrászának szervezésében. A verseny célja továbbra is alkalmat teremteni a szakma feltörekvő és elhivatott tehetségeinek, hogy számot adhassanak technológiai tudásukról, felkészültségükről, újító szellemiségükről és művészi adottságaikról. Továbbá célja, hogy a versenynek köszönhetően ismét számos szakember indulhasson el a hazai és nemzetközi karrier útján, méltó presztízst adva a szakmánknak és jó szakmai mintát mutatva a leendő fiatal cukrászgenerációnak.

A verseny kiemelt szponzora a Coninvest Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. és a Goodwill National Trading Kereskedelmi Kft. a Cacao Barry, a Capfruit, valamint a Selmi Chocolate Machinery márkák képviseletében. További szponzorok a Hotex-Service Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., a Progast Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. és a Robot Coupe.

 

 

___________________________________________

 

 

Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete

Programok – G pavilon

A szövetség 2020-ban is igényes szakmai programokkal várja a cukrász szakembereket a Sirha Budapesten. A G pavilon színpadán díjnyertes kézműves magyar fagylaltok kerülnek bemutatásra, és most sem marad el a Pataki János Emlékverseny. Mindezek mellett újra visszatér az Ország Tortája verseny élő zsűrizése is a kiállításra.

 

 

___________________________________________

 

 

Magyar Pékszövetség

Programok – G pavilon

A kiállítás szakmai partnereként a Magyar Pékszövetség bemutatókkal és konferenciával várja az iparág képviselőit. Megjelenésének középpontjába a jövő és annak technológiai megoldásai kerülnek, így fókuszban lesznek a hűtési technológiák, és szó lesz az élőmunkát helyettesítő megoldásokról, csakúgy, mint az éjszakai munka kiváltásának lehetőségeiről. Mindezeket a szaklátogatók nemcsak a konferencián ismerhetik meg jobban, hiszen a bemutatott megoldások és azok gyakorlati felhasználása megjelenik majd a szövetség standján a G pavilonban, ahol megtekinthetők lesznek továbbá az ezen technológiával készülő termékek is.

 

 

_____________________________________________

 

 

Sirha Business Café

G pavilon

Új programelemként várja a szakembereket a G pavilonban a Sirha Business Café, ahol nemcsak jó kávé, hanem üzleti workshopok is várják az érdeklődőket, a kiállítás minden napján más témában. A látogatók itt válaszokat kaphatnak a kávé-, pék- cukrász- vagy bárbiznisz területét érintő üzletfejlesztési kérdéseikre, megismerkedhetnek az új trendekkel és a piac legnagyobb kihívásaival. A panelbeszélgetéseken, pedig az ágazat ismert és izgalmas szereplőitől kérdezhetnek.

 

 

_____________________________________________

 

 

Future Store

A pavilon

A Future Store egy, a kiállításon felépített áruház-imitáció, ahol a Trade magazin bemutatja az aktuális és innovatív kereskedelmi megoldásokat, új termékeket és jövőbe mutató szolgáltatásokat. A Jövő Áruházában az FMCG piac első számú szaklapja alkalomról alkalomra irányt mutat a közeljövőre a legújabb kereskedelmi koncepciók trendjeivel a szakmai közönség számára, amelyeket akár saját üzletükben is hasznosíthatnak. A Future Store csoportos túravezetésekre már lehet jelentkezni a www.trademagazin.hu honlapon.

 

 

 

_____________________________________________

 

 

Konferenciák, programok

A pavilon

A változatos szakmai bemutatók és versenyek mellett a Sirha Budapest fontos színhelye az iparági információ- és tapasztalatmegosztásnak, illetve a piaci tendenciák, innovációk megismerésének. Ezzel a szervezők is tisztában vannak, éppen ezért nagy hangsúlyt helyeznek a színes konferenciaprogram kialakítására, így a látogatók 2020-ban részt vehetnek többek között a Közétkeztetési Szakácsversenyhez kapcsolódó szakmai továbbképző konferencián, a Felelős Gasztrohős előadásain „Fenntarthatóság a vendéglátásban”, illetve „Ellenség-e a műanyag?” témában, vagy a Csomagolóipari és Anyagmozgatási Országos Szövetség „Csomagolóipar az élelmiszeripar szolgálatában – új követelmények és megoldások” konferenciaelőadásán is.

A folyamatosan frissülő programkínálat elérhető a kiállítás weboldalán: www.sirha-budapest.com.

 

 

____________________________________________

 

 

Sirha Budapest Innovációs Termékverseny

A pavilon

A Hungexpo Zrt. és a Trade magazin közös szervezésben negyedik alkalommal kerül megrendezésre a Sirha Budapest nemzetközi innovációs termékverseny, amelynek célja, hogy a kiállítók bemutathassák két kiállítás közötti időszakban piacra vezetett innovatív termékeiket és szolgáltatásaikat. A kategóriánkénti dobogós helyezetteket a kiállítás területén kiemelt helyen tekinthetik meg a látogatók. Ahogy a Sirha Budapest kiállítás is nemzetközi, az innovációs verseny is az, így külföldi kiállítók ugyancsak pályázhatnak.

A verseny kategóriái:

Élelmiszer és ital / Sütőipari és cukrászati termékek / Technológiák (konyhagépek, sütőipari berendezések, élelmiszeripari technológiák, higiéniai technológiák, szoftverek) / Szállodaipari termékek, bútorok, textilek, dekoráció, asztali teríték / Csomagolóipar és logisztika

 

 

______________________________________________

 

 

Hasznos információk

Helyszín:

Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ

1101 Budapest, Albertirsai út 10. (Expo tér 1.) A’ és ’G’ pavilon

2020. február 4–6. Mindennap 10.00 és 18.00 óra között

Belépés:

A Sirha Budapest Nemzetközi Élelmiszeripari és HoReCa szakkiállításra csak a szakma képviselői léphetnek be – számukra a belépés díjmentes, de regisztrációhoz kötött. A regisztráció során a látogatónak meg kell adnia vállalata adatait, melyet a szervezők, a szakmaiság biztosítása érdekében ellenőriznek és szükség esetén szűrnek. A rendezvényre belépőjegy is vásárolható a kiállítás honlapján előzetesen, illetve a helyszínen. A díjmentes regisztrációs felület, illetve bővebb információ a kiállítás honlapján található: www.sirha-budapest.com //

Kapcsolódó cikkeink