A NAV idén is meghatározta azokat a főbb ellenőrizendő tevékenységi köröket
A kockázatot jelentő aktuális gazdasági folyamatokra és adózói magatartásokra tekintettel a NAV idén is meghatározta azokat a főbb ellenőrizendő tevékenységi köröket, amelyekre fokozott figyelmet kíván fordítani a 2016-os évben. A Deloitte elemzése szerint az adóhatóság nagy hangsúlyt kíván fektetni a székhelyszolgáltatókhoz bejelentett adózók, illetve a cégtemetők részére céget értékesítők helyszíni ellenőrzésére. Hasonlóan fokozott érdeklődésre tarthatnak számot azok a vállalkozások, amelyek kizárólag adóeljárási pozícióik javítása érdekében helyezik át székhelyüket – jellemzően Pest megye vagy Budapest területére –, míg tényleges tevékenységüket eredeti illetékességi területükön hagyják. A kedvező adózási szabályokra hivatkozva a NAV kiemelt tárgykörként kezeli a jelentős összegű támogatások, beruházások elszámolását, a K+F tevékenységgel kapcsolatos adóalap-csökkentő tételek alkalmazását, valamint a kapcsolódó adókedvezményeket is.
Veszprémi István, a Deloitte adó- és jogi tanácsadási részlegének partnere elmondta:
– Kiemelt célként szerepel az adóhatóság tervei között az online pénztárgéphasználat jogszerűségének ellenőrzése is, valamint az általuk gyűjtött adatállomány ellenőrzési célokra való felhasználása. Az ellenőrzések fókuszába kerülnek az online kereskedelem és az online szolgáltatások, vagy az úgynevezett shared economy szolgáltatások is, mint például a közösségi étkezés, utazás, szálláshelynyújtás. Az információtechnológiai megoldások hasznosításával az adóhatóság pontosabb képet fog kapni az adózók valós, akár be nem jelentett tevékenységéről is.
Ellenőrizendő főbb tevékenységi körként az adóhatóság a húsfeldolgozás, a kereskedelem, az élőállat-kereskedelem, az élelmiszer-, az ital- és a dohányáru-kereskedelem, az építőipari tervezés és kivitelezés, a közúti áruszállítás, a személyszállítás, a munkaerő-kölcsönzés, az információ- és kommunikációtechnológiai termékek kereskedelme, a fémkereskedelem, a hulladékgazdálkodás és az üzletviteli tanácsadás területeit jelölte meg.
Különösen fontos marad az értékesítési láncolatok gyors feltárása a számlázási útvonalak és a hatóság rendelkezésére álló kontrolladatok eltéréseinek hasznosításával.
Kapcsolódó cikkeink
Több mint két tonna romlott húst találtak egy kisteherautóban az M5-ösön
Több mint két tonna romlott húst találtak a pénzügyőrök egy…
Tovább olvasom >Állást hirdető vendéglátóhelyeket vizsgált a NAV, nem voltak bejelentve a dolgozók
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az elektronikus álláskereső platformok…
Tovább olvasom >Hamis tisztítószereket és adózatlan cigarettát foglalt le a NAV
Hamis tisztítószereket és adózatlan cigarettát foglaltak le a Nemzeti Adó-…
Tovább olvasom >További cikkeink
Minden szempontból meggyőzően teljesített az idei EuroCIS
A kiskereskedelem jövője a technológiáról és az innovációról szól, amelynek…
Tovább olvasom >A brit Co-opban terjeszkedik a Beyond Meat
A Beyond Meat növényi alapú alternatívái már az Egyesült Királyság…
Tovább olvasom >Új kutatás-fejlesztési központot hoz létre a svéd Essity
A svéd Essity új higiéniai papírtermékekre szakosodó kutatás-fejlesztési központba invesztál…
Tovább olvasom >