A Kraft Heinz továbbra is érzi a fogyasztók költségtudatosságának hatását
A szószokat és leveseket gyártó amerikai Kraft Heinz továbbra is negatív tartományban van a volumenek tekintetében, mivel a pénzszűkében lévő fogyasztók olcsóbb lehetőségeket keresnek. A vállalatot az észak-amerikai foodservice csatorna gyengülése is sújtja.
A Heinz ketchupmárka tulajdonosának első negyedéves forgalma némiképp elmaradt a Wall Street-i becslésektől: a nettó árbevétel 1,2%-kal, 6,41 milliárd dollárra nőtt éves szinten, ami kissé alacsonyabb az elemzők által várt 6,43 milliárd dollárnál.
A volumen 3,2 százalékponttal csökkent a március 30-án zárult három hónapban, ami ugyanakkor javulás a 2023 negyedik negyedévében tapasztalt 4,4 százalékpontos visszaeséshez képest.
Februárban a Kraft Heinz azt közölte, hogy tevékenysége várhatóan 2024 második felében visszatér a cég történetében eddig megszokott szintre.
Elemzőknek Carlos Abrams-Rivera vezérigazgató ezt megerősítette újra, ám közölte azt is, hogy mint számos más vállalat, a Kraft Heinz is küzd továbbra is a rövid távú ingadozásokkal – a fogyasztók nehézségei, a tartós infláció, az out-of-home iparág gyengélkedése és az ellátási láncban rejlő növekvő kockázatok csak néhány azon témák közül, amelyeket az iparágnak jelenleg kezelnie szükséges.
Az amerikai foodservice csatorna különleges kihívást jelent a Kraft Heinz számára: az árérzékeny fogyasztók kevesebbet járnak étterembe, és Abrams-Rivera elismerte, hogy „az eredményeket befolyásolta az amerikai piacok gyengülése, különösen az éttermek esetében”.
Az első negyedévben a Kraft Heinz portfóliójában az árak 2,7 százalékponttal emelkedtek.
A Kraft Heinz első negyedéves jelentése szerint a nettó nyereség 3,9%-kal 804 millió dollárral csökkent az előző év azonos időszakához képest, míg a korrigált üzemi eredmény 1,7%-kal, 1,26 milliárd dollárral nőtt.
Just Food
Kapcsolódó cikkeink
Több száz vállalati munkahelyet épít le a Walmart
A Walmart több száz vállalati álláshelyet szüntet meg, és arra…
Tovább olvasom >Megnyílt a Ferrero első csokoládégyára Észak-Amerikában
A Nutellát jegyző Ferrero Group megnyitotta első csokoládégyártó létesítményét Észak-Amerikában.…
Tovább olvasom >Enteriőrtervező AI-asszisztenst indított az Ikea
Már a ChatGPT segítségével is megtervezhető egy Ikea-enteriőr. Az üzletlánc saját…
Tovább olvasom >További cikkeink
Az euróövezeti infláció 2,4 százalék volt március után áprilisban is
Az előzetesen közölttel összhangban március után áprilisban is 2,4 százalék…
Tovább olvasom >Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május…
Tovább olvasom >Minden szempontból meggyőzően teljesített az idei EuroCIS
A kiskereskedelem jövője a technológiáról és az innovációról szól, amelynek…
Tovább olvasom >