Több száz vállalati munkahelyet épít le a Walmart
A Walmart több száz vállalati álláshelyet szüntet meg, és arra kéri egyes dolgozóit, hogy költözzenek át kisebb irodákból nagyobb helyszínekre – írta a Supermarket News a Wall Street Journal tudósítására hivatkozva.
Emellett a vállalat a távmunkában dolgozókat munkaidejük nagy részének az irodában töltésére is felszólította – írta a lap.
A Wall Street Journal cikke nem részletezte, hogy pontosan hány pozíciót szüntet meg, és hány dolgozót bocsát el a kiskereskedő és a hír kapcsán a Walmart szóvivője nem volt elérhető.
A Walmart néhány kisebb irodájában, Dallasban, Atlantában és Torontóban dolgozó alkalmazottait arra kéri, hogy költözzenek át más központokba, például a cég vállalati székhelyére Bentonville-ben, valamint az észak-amerikai Hobokenben és Észak-Kaliforniában lévő irodákba – számolt be a Journal a vállalat terveit ismerő forrásokra hivatkozva.
A cikk szerint a Walmart továbbra is lehetővé teszi majd a dolgozók számára, hogy részben távolról dolgozzanak, de a munkaidő nagy részét az irodákban kell tölteniük.
A Walmart nemrég közölte, hogy bezárja mind az 51 Walmart Health központját, amelyek többsége Floridában és Georgiában található, és az egyelőre nem világos, hogy a most bejelentett létszámleépítések összefüggésben vannak-e ezzel a döntéssel.
Supermarket News
Kapcsolódó cikkeink
ISM 2025: A snack- és édesipar globális találkozóhelye
Idén február 2 és 5 között újfent Kölnben adtak találkozót…
Tovább olvasom >Aldi USA 170 üzletet ad el a Winn-Dixie és Harveys hálózatából
Az Aldi US megállapodott körülbelül 170 Winn-Dixie és Harveys Supermarket…
Tovább olvasom >Rekordbevételt hozhat a Valentin-nap a kiskereskedelemben
A Valentin-napi költések világszerte rekordot dönthetnek idén, mind az Egyesült…
Tovább olvasom >További cikkeink
PwC: bíznak a magyar cégvezetők a makrogazdaság növekedési pályájában, óvatosak saját vállalatuk kilátásait illetően
A magyar cégvezetők 70 százaléka szerint gyorsul a következő 12…
Tovább olvasom >MBH Bank makrogazdasági kitekintés: Növekedési kilátások és kihívások 2025-ben
Az MBH Bank Elemzési Centrumának friss negyedéves makrogazdasági előrejelzése szerint…
Tovább olvasom >A tésztafélék evolúciója: hagyomány és innováció
A tésztaételek világszerte népszerűek, elsősorban egyszerű elkészíthetőségük és változatosságuk miatt.…
Tovább olvasom >