A digitális agrárium szakembereit képezzük

Szerző: STA Dátum: 2023. 10. 26. 11:00

Az agráriumot érintő technológiai változások exponenciális ütemben zajlanak, nekünk pedig az a feladatunk, hogy ehhez igazítsuk az agrárszakképzést és vonzóvá tegyük azt a fiatalok számára. Mindez olyan jövőbeli biztonságot jelent, amely mindannyiunk életét jobbá teszi – mondta az agrárminiszter az Alföld digitális mezőgazdaságát és innovációs aktivitását támogató ágazati képzőközpont átadóján.

(Fotó: AM/Fekete István)

A tárcavezető hangsúlyozta, ehhez pedig úgy kell növelni a képzés színvonalát, hogy az olyan tudást biztosítson a fiataloknak, amelyet a munkaerőpiacra kilépve azonnal hasznosítani tudnak. Ebben a legnehezebb feladat, olyan lehetőségeket biztosítani a fiatalok számára, amelyben folyamatosan együtt tudnak a technológiával fejlődni. Kiemelte, ebben a folyamatban jelent mérföldkövet a most átadott képzőközpont, amelyet a kormány 205,5 millió forinttal támogatott és az Alföldi Agrárszakképzési Centrum koordinálásával valósult meg. Nagy István emlékeztetett, pozitív visszacsatolást mutat az iskolarendszerű- és a felnőttképzésben résztvevők számának vizsgálatakor, hogy az Alföldi Agrárszakképzési Centrum intézményeibe ebben az évben 50 százalékkal többen iratkoztak be a tavalyi évhez képest. Mint mondta, az országos tendenciáknak megfelelően pedig itt is a legnépszerűbb az agrárágazat. Ma már majdnem 22 ezren tanulnak ugyanis az agrárszakképzésben, azaz másfélszer annyian, mint hat évvel korábban – húzta alá a miniszter.

A tárcavezető beszédében kitért arra is, az agráriumban a digitalizáció, a mesterséges intelligencia, a robotika és a high-tech eszközök használata egyre elterjedtebb

Ennek oka pedig, hogy ezek segítségével optimalizálhatók a termés növekedését meghatározó körülmények. Az ipari drónok segítségével lehetőség van a földterület felmérésére, a növények állapotának figyelésére, a föld nedvességtartalmának mérésére, a permetezés hatékonyabbá tételére. A technológia alkalmazásával versenyképesebbé, fenntarthatóbbá válhat az ágazat, és ellensúlyozható a mezőgazdaságban is tapasztalható munkaerőhiány – részletezte a miniszter. Hozzátette, az Agrárminisztérium által a Vidékfejlesztési Program részeként a mezőgazdaság digitális átállását és a precíziós fejlesztéseket támogató felhívás rendkívül népszerűnek bizonyult, 2 634 kérelem részesült ugyanis 192 milliárd forintot meghaladó támogatásban. A tárcavezető kiemelte, ebben a digitalizációs átállásban jelentenek kulcsszerepet a csongrádihoz hasonló beruházások és modernizációs programok. Ezek segítségével ugyanis tovább erősödhet az a tendencia, amely még több fiatalt fordít az agrárium irányába.

AM

Kapcsolódó cikkeink