NGM: There are HUF 5 billion of dormant money on SZÉP cards
A megnövekedett költési kedv ellenére hozzávetőlegesen 5 milliárd forintnyi “alvó pénz” ragadt benn a SZÉP-kártya tulajdonosoknál. A kártyákon lévő kedvezményes források felhasználása, továbbá a gazdaság támogatása érdekében a kormány felkéri a SZÉP-kártya szolgáltatókat, hogy értesítsék azon ügyfeleiket, akiknek legalább 50 000 forintnyi, 2022. október 15-e előtt jóváírt juttatás áll rendelkezésre számláján – jelentette be csütörtökön a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
2023-ban minden eddiginél nagyobb összeget, összesen 445 milliárd forintot töltöttek fel a munkáltatók SZÉP-kártyákra, ami negyedével, azaz több mint 90 milliárd forinttal haladta meg a 2022-ben látott összeget (354,7 milliárd forint).
Emlékeztetnek: 2023-as rekord-feltöltéshez a kormány döntése is hozzájárult. A kormány ugyanis korábban arról döntött, hogy 2023. augusztus 1. és 2023. december 31. között a munkáltatók az éves – 450 000 forintos – kereten felül a SZÉP-kártyákra egyszeri, legfeljebb 200 000 forint összeget utalhatnak. Az intézkedésnek köszönhetően így 2023-ban 650 ezer forintra emelkedett a rendkívül kedvező adó- és járulékfizetés mellett adható munkavállalói elismerés keretösszege, valamint ebben az időszakban a SZÉP-kártyákon rendelkezésre álló összegeket a családok hidegélelmiszerek vásárlására is felhasználhatták.
2023-ban a kártyabirtokosok összesen több mint 449,4 milliárd forintot költöttek. A megnövekedett költési kedv ellenére hozzávetőlegesen 5 milliárd forintnyi “alvó pénz” ragadt benn a kártyatulajdonosoknál.
A kártyákon lévő kedvezményes források felhasználása, továbbá a gazdaság támogatása érdekében a kormány felkéri a SZÉP-kártya szolgáltatókat, hogy értesítsék azon ügyfeleiket, akiknek legalább 50 000 forintnyi, 2022. október 15-e előtt jóváírt juttatás áll rendelkezésre számláján.
Felidézik: a kormány 2011-ben azzal a céllal hozta létre a SZÉP-kártyát, mint béren kívüli juttatási formát, hogy a családokat segítve támogassa a munkavállalók rekreációját, valamint a hazai turisztikai- és vendéglátóipart erősítse a kereslet bővítésén és a fogyasztás növelésén keresztül.
Ahhoz, hogy a SZÉP-kártya betöltse a neki szánt szerepet, szükség van arra, hogy a családok éljenek a pihenés, a közös időtöltés lehetőségével és felhasználják a rendelkezésükre álló összegeket.
A kormány célja, hogy 2024-ben helyreállítsa a növekedést, amelynek érdekében 25 százalék felett kell tartani a beruházásokat, a hazai munkaerő-tartalékok mozgósításával tovább kell növelni a munkaerőpiaci aktivitást, valamint helyre kell állítani a fogyasztást. A SZÉP-kártyákon lévő források felhasználása is ez utóbbihoz járul hozzá – hívta fel a figyelmet az NGM.
Related news
Small shops and pubs will continue to receive support
The focus is on rural Hungary, and the government is…
Read more >More than a thousand businesses received the “Every business should have its own website” voucher
Another success in the Demján Sándor Program: the thousandth enterprise…
Read more >NGM: the cash register in our pocket – the NAV ePénztárgép and NAV eNyugta applications can be downloaded for free
The cash register is in our pocket, the NAV ePénztárgép…
Read more >Related news
Temu has already targeted the European food market
The Chinese-rooted Temu is posing an increasingly serious threat to…
Read more >Irrigation water resources equivalent to one-third of Lake Balaton are available
Despite the extraordinary drought and lack of precipitation, we can…
Read more >Free irrigation water provided to farmers is a key element in the fight against drought
Free irrigation water provided to farmers is a key element…
Read more >