NGM: There are HUF 5 billion of dormant money on SZÉP cards
A megnövekedett költési kedv ellenére hozzávetőlegesen 5 milliárd forintnyi “alvó pénz” ragadt benn a SZÉP-kártya tulajdonosoknál. A kártyákon lévő kedvezményes források felhasználása, továbbá a gazdaság támogatása érdekében a kormány felkéri a SZÉP-kártya szolgáltatókat, hogy értesítsék azon ügyfeleiket, akiknek legalább 50 000 forintnyi, 2022. október 15-e előtt jóváírt juttatás áll rendelkezésre számláján – jelentette be csütörtökön a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
2023-ban minden eddiginél nagyobb összeget, összesen 445 milliárd forintot töltöttek fel a munkáltatók SZÉP-kártyákra, ami negyedével, azaz több mint 90 milliárd forinttal haladta meg a 2022-ben látott összeget (354,7 milliárd forint).
Emlékeztetnek: 2023-as rekord-feltöltéshez a kormány döntése is hozzájárult. A kormány ugyanis korábban arról döntött, hogy 2023. augusztus 1. és 2023. december 31. között a munkáltatók az éves – 450 000 forintos – kereten felül a SZÉP-kártyákra egyszeri, legfeljebb 200 000 forint összeget utalhatnak. Az intézkedésnek köszönhetően így 2023-ban 650 ezer forintra emelkedett a rendkívül kedvező adó- és járulékfizetés mellett adható munkavállalói elismerés keretösszege, valamint ebben az időszakban a SZÉP-kártyákon rendelkezésre álló összegeket a családok hidegélelmiszerek vásárlására is felhasználhatták.
2023-ban a kártyabirtokosok összesen több mint 449,4 milliárd forintot költöttek. A megnövekedett költési kedv ellenére hozzávetőlegesen 5 milliárd forintnyi “alvó pénz” ragadt benn a kártyatulajdonosoknál.
A kártyákon lévő kedvezményes források felhasználása, továbbá a gazdaság támogatása érdekében a kormány felkéri a SZÉP-kártya szolgáltatókat, hogy értesítsék azon ügyfeleiket, akiknek legalább 50 000 forintnyi, 2022. október 15-e előtt jóváírt juttatás áll rendelkezésre számláján.
Felidézik: a kormány 2011-ben azzal a céllal hozta létre a SZÉP-kártyát, mint béren kívüli juttatási formát, hogy a családokat segítve támogassa a munkavállalók rekreációját, valamint a hazai turisztikai- és vendéglátóipart erősítse a kereslet bővítésén és a fogyasztás növelésén keresztül.
Ahhoz, hogy a SZÉP-kártya betöltse a neki szánt szerepet, szükség van arra, hogy a családok éljenek a pihenés, a közös időtöltés lehetőségével és felhasználják a rendelkezésükre álló összegeket.
A kormány célja, hogy 2024-ben helyreállítsa a növekedést, amelynek érdekében 25 százalék felett kell tartani a beruházásokat, a hazai munkaerő-tartalékok mozgósításával tovább kell növelni a munkaerőpiaci aktivitást, valamint helyre kell állítani a fogyasztást. A SZÉP-kártyákon lévő források felhasználása is ez utóbbihoz járul hozzá – hívta fel a figyelmet az NGM.
Related news
NGM: the second phase of the tender aimed at improving working conditions will start next week
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Read more >NGM: from March, domestic businesses can apply for the fixed 3 percent SME loan with a higher loan amount and loan redemption option
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Read more >Labor force: number of job seekers at historic low
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Read more >Related news
Markets facing a structural turning point in 2026
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Read more >PENNY strengthens its wallet mascot with a selection of hams
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Read more >Olivér Ámon drifted in the ALDI parking lot – it ended up in an advertisement
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Read more >

