Nehéz talpon maradni
A tartósítóipar évi becsült 220 Mrd forintot meghaladó árbevétele körülbelül 8-10%-át jelenti a teljes élelmiszeriparnak. Az elmúlt évtized a nyereségesség lassú, de egyértelmű trendszerű javulását mutatta, olyan törésekkel, mint a 2020-as COVID-év vagy a tavalyi háborús költségrobbanás okozta eredményromlás.
A cikk a Trade magazin 2023/12-01. lapszámában olvasható.
A tartósítóipar területeire, a hűtőiparra és a konzerviparra a legjelentősebb hatást az orosz agresszió nyomán kialakult világgazdasági helyzet jelenti mind a mai napig.

Sebesta Péter
elnök
Magyar Hűtő- és
Konzervipari Szövetség
– A háború kitörése utáni energiaár-robbanás és általános költségemelkedés komoly kihívást jelentett a 2022–2023-as termelési szezonban, amit csakis nagymértékű áremeléssel tudtunk – legalább részben – kompenzálni. Ez egy olyan váratlan esemény volt, ami minden törekvésünk ellenére igencsak rontotta a tavalyi gazdasági év eredményességét. 2023-ban, és így a 2023–2024-es termelési ciklusunkban már elmondható, hogy az energiaárak számottevően csökkentek, és ami ennél is fontosabb, újra kiszámíthatóvá, előre tervezhetővé váltak. Mindemellett fontos megjegyezni, hogy a mai árszint lényegesen magasabb, mint a háború előtti árak voltak, tehát itt egy tartós költségnövekedésről beszélünk – ismerteti Sebesta Péter, a Magyar Hűtő- és Konzervipari Szövetség elnöke.
Úgy véli, hogy a társadalom tagjaként empátiával megélt évek óta jelentős mértékű minimálbér-emelkedés próbatételt jelent az ágazatnak a hasonló mértékű bérköltség-növekedés miatt.
– A július 1-jével bevezetett EPR-rendszert még tanuljuk, de az már most elmondható, hogy nagymértékű költségnövekedést jelent a piaci szereplőknek, aminek az ellenértéke áremelkedésben fog jelentkezni. A költségek rendeletben meghatározott mértéke magasabbnak tűnik az európai átlagnál, így egyelőre nagyon úgy tűnik, hogy egyértelmű versenyhátrányt jelent a feldolgozóknak más országok hasonló profilú vállalkozásaival szemben – fejti ki véleményét a szakember.
Arra is rámutat, hogy az ágazatban kihívást jelentett a talpon maradás, amit nem minden szereplőnek sikerült maradéktalanul megoldani.
Fokozódó elvásárok
A tartósítóiparban is nagy várakozásokkal néznek az új EU-s költségvetési ciklus pályázati lehetőségei elé, amelyek az ígéretek szerint szélesebb körű elérhető forrásokat hoznak majd, mint ami az előző 7 éves ciklust jellemezte.
– Úgy gondolom, az elmúlt években, aki pályázni akart, tudott is, és ezt remélem az elkövetkező évektől is. Ennek eredményeképp megvalósulhattak korszerűsítések, technológiai fejlesztések, de mindig jönnek újabb kihívások, mint például a munkaerő drágulása és évek óta tartó hiánya, ami egyértelműen az automatizálás irányába viszi a törekvéseinket. Emellett a szigorodó higiéniai elvárások is kemény erőfeszítéseket, költséges technológiai fejlesztéseket kívánnak meg az ágazattól, amit tetéz az energiaracionalizálás égető fontossága és a fenntarthatóságra való törekvés, a zöldenergia térnyerésének jogos igénye is. Bőven van mit tenni, jól fognak jönni a pályázati lehetőségek – nyilatkozza Sebesta Péter.

Bőven van mit tenni, jól fognak jönni a pályázati lehetőségek
Egészségtudatos trendbe illeszkedő termékek
A konzervipari és hűtőipari ágazatnak egyaránt a csemegekukorica a legkiemelkedőbb terméke. Ebben európai szinten piacvezetők vagyunk, gyártott mennyiségünket és exportunkat a világpiacon is jegyzik. Fontos termékünk emellett a zöldborsó is, valamint a konzervágazat meghatározó terméke a meggybefőtt itthon és az európai piacokon egyaránt.
– Fontosnak tartjuk, hogy minél több potenciális vásárlóval megértessük, és számukra egyértelművé tegyük, hogy amikor a mai egészséges életmódtrendeknek megfelelően és az egyre terjedő vegetáriánus vagy vegán étkezési szokások kielégítésére keresnek fenntartható módon előállított élelmiszert, akkor mi vagyunk az egyik legkézenfekvőbb megoldás, hiszen mi csak tisztán friss, ép és érett zöldséget és gyümölcsöt dolgozunk fel, bárminemű hozzáadott anyag nélkül – világít rá a Magyar Hűtő- és Konzervipari Szövetség elnöke. //
Related news
Industrial production fell by 5.0 percent in April
In April 2025, the volume of industrial production fell by…
Read more >Vendégszerző: Fekete Zoltán főtitkár Magyar Márkaszövetség It is difficult to grow in the shadows
Our magazine asked Zoltán Fekete, secretary general of Branded Goods…
Read more >The recycling rate of single-use plastics in Hungary remains low
Plastics entering the environment are becoming problematic precisely because of…
Read more >Related news
Brand tuning for 2025 – the kind of communication that is expected today
According to the VML Future 100 report, 2025 is no…
Read more >Müller: store openings of strategic importance
“In 2024 Müller opened two strategically important stores: in July…
Read more >Position statement of the Hungarian Shopping Centers Association regarding the amendment to the regulation on commercial real estate
The draft amendment to Government Decree No. 143/2018 (VIII. 13.),…
Read more >